Oláh Facebook-kultúra: a jogosítvány nélküli apa élőben közvetítette, hogy vezet helyette a hatéves kislánya

Oláh Facebook-kultúra: a jogosítvány nélküli apa élőben közvetítette, hogy vezet helyette a hatéves kislánya

Az Arad megyei Galsa határában egy felelőtlen szülő 6 éves és 3 hónapos kislányára bízta a teherautója kormányát, majd élőben közvetítette a Facebookon a nem mindennapi látványt.

A kislány lába alig ér le a pedálokig, és az utat sem látja. Az anyósülésen a kislány apja biztatja csemetéjét, hogy adjon gáz.

A kislány édesanyja az aradon.ro helyi portálnak elmondta a felvétel szerdán, május 30-án készült. Tájékoztatása szerint az apukának sincs jogosítványa, és nem ez az első alkalom, hogy a kislány a volánhoz ült.

Hírdetés

Az eset azért váltott ki országos felháborodást mert, – mint írtuk – alig egy héttel korábban a magyarországi a 4-es főúton Ceglédbercelnél egy Maros megyei rendszámú mikrobusz frontálisan ütközött egy homokszálító teherautóval, a balesetben a mikrobuszban utazó kilenc ember életét vesztette. Mint kiderült, a mikrobusz sofőrje facebookozott a baleset pillanatában, és az is kiderült, hogy a sofőr már korábban is okozott balesetet.

A petíció címe „Stop az élő Facebook-adásnak vezetés közben! Like-old az életet!”. Ebben a rendőrség arra emlékeztet, hogy naponta öt ember hal meg Romániában autóbalesetben, egy részük azért, mert a gépkocsivezetők nem az útra figyelnek, hanem a telefonjukat nyomkodják a kormánynál. A petícióban felkérik a lakosságot, hogy jelentsék a közösségi oldal működtetőinek a vezetés közbeni élő Facebook-adásokat. „Minél többen jelentenek egy ilyen videót, annál nagyobb az esélye annak, hogy a Facebook véget vet az emberéleteket veszélyeztető jelenségnek” – olvasható a felhívásban. A petíció aláírói ugyanakkor arra kérik a közösségi oldal működtetőit, monitorozzák ezentúl sokkal figyelmesebben az ilyen jellegű élő közvetítéseket – írja a Maszol.

Jogosítvány nélkül ült forgalomból kivont kisbusz volánjához a halálos balesetet okozó cigány

Kilenc fajtársa halálát okozta Ceglédbercelnél egy idióta romániai cigány facebookozása


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »