Orbán: Egyenesen a mamut lába lóg ki

Orbán: Egyenesen a mamut lába lóg ki

Az NVI-nél múlt héten történtekről, a kórházak állapotáról és a transzatlanti szabadkereskedelmi tárgyalásokról is kérdezte az ellenzék Orbán Viktor miniszterelnököt hétfőn az Országgyűlésben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a múlt keddi NVI-s jeleneteket elevenítette fel, amikor – mint mondta – szakemberek szerint bűncselekmény történt. Mit csinált egy hete a kormány, az ügyészség, a rendőrség? – kérte számon a kormányfőt.

A miniszterelnök erre úgy reagált: az MSZP beadta a kérdését (a boltok vasárnapi zárva tartásáról), és azt befogadták. Magyarországon lehet népszavazást kezdeményezni, ha vita van, arról majd az arra jogosult alkotmányos szervek döntenek – közölte, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a kialakult „méltatlan állapotok” nem fogadhatók el, ezért a kabinet arra kérte a választási bizottságot, készítsen törvénymódosító tervezetet a rossz szabályozás megváltoztatására.

A szintén MSZP-s Legény Zsolt arról kérdezte a kormányfőt, hogy mi a kabinet szándéka a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH), mi lesz a szervezet jövője. Erre Orbán Viktor annyit válaszolt: az MVH jövőjéről jelenleg vita folyik, és akármi is lesz e vita kimenetele, az a gazdákat egyáltalán nem fogja érinteni.

Az ugyancsak MSZP-s Gőgös Zoltán azt kifogásolta, hogy „spekulánsok 400 órás tanfolyammal” aranykalászos gazda címet szerezhetnek, és szerinte ez a vidéki ember lejáratása. Példaként Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert nevezte meg.

A kormányfő azt válaszolta: politikai hecckampány részévé vált a képzés, ami nem helyes, nem ledorongolni, hanem bátorítani, elismerni kell az érintetteket. Lázár Jánosra utalva azt mondta: megkérdezte, hogy aranykalászos gazda-e, és azt mondja az MSZP-s politikusnak rajta keresztül, hogy nem.

A kórházak állapota

A jobbikos Lukács László György azt kérdezte Orbán Viktortól, valóban úgy gondolja-e – mint azt vasárnapi évértékelő beszédében mondta –, hogy 21. századi körülmények vannak az egészségügyben. Tény, hogy a vidéki kórházak egy része kívülről jól néz ki, de belül az 1950–60-as évek állapotai uralkodnak – fogalmazott a politikus, aki az egészségügyi béreket is elmaradottnak nevezte.

Hírdetés

Erre válaszul a kormányfő kifejtette: az egészségügyi alapellátásra 2010-hez képest 40 százalékkal több pénzt biztosít a kormány, a várólistákat felükre csökkentették, több mint 500 milliárd forintot fordítottak a kórházak fejlesztésére, és a közelmúltban 300 kórház és rendelőintézet újult meg. A vidéki kórházak jelentős többségében már valóban 21. századi körülmények fogadják a betegeket, de Budapesten baj van, ezért a jövő évben felépül egy új kórház a fővárosban, ahol további 3-4 helyen lesz modern sürgősségi centrum – közölte.

Lukács László Györgyhöz fordulva Orbán Viktor azt is mondta, hogy „az ön vállalkozása üzletszerűen szállít külföldre orvosokat (…). Az ön személyében a Jobbik egy olyan személyre bízta az egészségügy-politikáját, aki nem azért dolgozik, hogy itthon jobb legyen, hanem hogy kiszállítsa az orvosokat külföldre”. „Ön abból tesz zsebre nyereséget, hogy kiviszi a magyar orvosokat külföldre” – fogalmazott a miniszterelnök, aki ezért a Jobbik magyar egészségügyi programjavaslatait szemforgatónak és őszintétlennek nevezte.

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője ismét két vizsgálóbizottság felállításáról kérdezte a miniszterelnököt, az egyik – szándékuk szerint – a Jobbik és Oroszország viszonyát, a másik pedig a kormányfő környezetének gazdagodását vizsgálná.

Orbán Viktor értékelése szerint Vona Gábort nem a politika érdekli, hanem a pénz. „Láttam én már az elmúlt 26 évben itt épp elég olyan politikust, akinek a libidóját csak a pénz érintette meg, úgy mint az önét” – fogalmazott, hozzátéve: megérti, fiatal ember, fiatal párt.

Mint mondta, az ellenzéki pártban van olyan képviselő, akinek saját édesanyja cégéhez került a kampánypénze, és abból is pénzt csinálnak, hogy orvosokat visznek külföldre. Egy autókölcsönző cég 18 millió, egy autószerelő cég 6 millió, egy informatikai vállalkozás 8 millió, egy fuvarcég pedig 4,4 millió forintért ír tanulmányokat a Jobbiknak olyan témákban, mint az európai radikális trendek vagy az izlandi válságkezelés – sorolta, megjegyezve: „nem is ló, hanem egyenesen a mamut lába lóg ki ezekből az ügyekből”. Nem kellene söpörni egy jóízűt a saját házuk táján, mielőtt bennünket rágalmaznak? – kérdezte. Azt javasolta: nézzék meg, hogy a Kovács Bélánál talált fiktív számlákon szereplő pénz vajon a Jobbik pénze volt-e.

A szabadkereskedelmi tárgyalásokról kérdezett Schiffer

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi tárgyalásokról faggatta a miniszterelnököt, így például arról, hogy tervez-e népszavazást a majdani egyezmény megerősítéséről. Az LMP-s politikus szerint egy esetleges szabadkereskedelmi megállapodás veszélyeztetné „az élelmiszer-önrendelkezést”.

Orbán Viktor azt felelte: a szabadkereskedelmi egyezmény ügyében a magyar kormány álláspontja az, hogy csak olyan megállapodást szabad aláírni, amely az ország érdekeit szolgálja, és az életbevágó nemzeti érdekeket nem sérti. A szerződést a parlamentnek meg kell majd vitatnia, ezt követően lehet dönteni arról, hogy kell-e hozzá szélesebb felhatalmazás – tette hozzá.

A szintén LMP-s Ikotity István Farkas Flórián miniszterelnöki biztos menesztéséről érdeklődött. A kormányfő azt felelte neki, hogy nincs ilyen szándékuk, és látja, hogy az LMP-s politikus „utazik” Farkas Flóriánra, és ez az ő pozícióit erősíti.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »