Orosz zsoldosok tucatjait ölhették meg az amerikaiak Szíriában

Több tucat orosz zsoldos – köztük legalább négy bizonyítottan orosz állampolgár – veszíthette életét egy elvetélt támadási kísérletben, amelynek célpontja egy amerikai-kurd támaszpont volt Szíria olajban gazdag Deir ez-Zór kormányzóságában – adta hírül az amerikai média.

Orosz források szerint több mint 200 Moszkva által felfogadott harcos esett el a támadásban. Amerikai tisztségviselők 100 körülire becsülték a halálos áldozatok, 200-300 közöttire a sebesültek számát.

Egy szíriai katonatiszt úgy tudja, hogy mintegy 100 szíriai katonai vesztette életét a harcokban február 7-én és 8-án – írta a New York Times című amerikai napilap kedden. Az Oroszország támogatását élvező szíriai kormányerők eddig ismeretlen okokból támadtak rá a koalíciós támaszpontra at-Tabíja közelében. A bázis az olajban gazdag Deir ez-Zór kormányzóságban található, amelyet Damaszkusz szeretne visszaszerezni.

Az áldozatok többsége amerikai légicsapásban vesztette életét, amelyet a kurd erők szorgalmaztak, mert úgy vélték, hogy megtámadták őket. Szakértők és elemzők attól tartanak, hogy a kényes és szövevényes szíriai helyzetben egy hasonló támadás közvetlen konfliktusba sodorhatja az Egyesült Államokat és Oroszországot.

Peszkov nem zárta ki, hogy Szíriában lehetnek orosz állampolgárok, de azok szerinte nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel. Egy nappal korábban az elnöki hivatal szóvivője, aki nem kívánta kommentálni az orosz zsoldosok haláláról szóló értesüléseket, arról beszélt, hogy ezeket az információkat ellenőrizni kell. Azt mondta, hogy az incidens nem került szóba Putyin és Trump hétfői telefonbeszélgetése során.

A New York Times úgy tudja, hogy zsoldosok százai, ha nem ezrei harcolhatnak orosz megbízással Szíriában. A fizetett harcosok alkalmazásával a háború hivatalos költségei nem olyan kiugróan magasak, valamint az áldozatok száma is alacsonyabbnak tűnik. Míg az orosz katonáknak kijáró díszes temetések miatt nehéz eltitkolni, ha a hadsereg egyik tagja életét vesztette, addig a zsoldosok tevékenységét szinte teljes homály borítja.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »