"Oroszország meg fogja semmisíteni az ukrán rakétákat és kilövőállásaikat, ha…"

Miután Ukrajna bejelentette, hogy december 1-jén és 2-án rakétagyakorlatot tervez végrehajtani a Fekete-tenger felett, fokozott készültségbe helyezték a Krímben az orosz légvédelmi erőket – közölte szerdán katonai forrásokra hivatkozva a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

A TASZSZ-t úgy tájékoztatták, hogy a fokozott készültség a légvédelemnek nemcsak a szárazföldi, hanem a Fekete-tengeri Flotta hajóira telepített eszközeire is kiterjed.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdai sajtóértekezletén nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy vajon Vlagyimir Putyin orosz elnök adott-e utasítást a tervezett ukrán rakétakilövésekre adandó katonai válasz előkészítésére.

Ukrán sajtóértesülések szerint az orosz védelmi minisztérium levélben figyelmeztette a moszkvai ukrán katonai attasét, hogy Oroszország meg fogja semmisíteni az ukrán rakétákat és kilövőállásaikat, ha Kijev rakétákat lő ki a Krím körzetének légterébe. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség úgy tudja, hogy az attasénak katonadiplomáciai tiltakozó jegyzéket nyújtottal át.

Peszkov szerint Moszkva reméli, hogy Kijev nem enged meg olyan törvénytelen lépéseket, amelyek veszélyeztetnék az Oroszország fölötti légi forgalmat.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő “újabb nagyszabású provokációnak” minősítette a tervezett ukrán rakétakilövéseket, amelynek célja szerinte a két ország közötti konfliktus elmélyítése, valamint annak kimutatása, hogy szüksége van Ukrajnának más országok, köztük az Egyesült Államok oltalmára.

Korábban az orosz szövetségi légiközlekedési hatóság, a Roszaviacija közölte: Ukrajna egyoldalúan, a nemzetközi megállapodásokat megsértve úgy döntött, hogy csütörtökön és pénteken rakétakilövéseket hajt végre az Oroszországi Föderáció szuverén légterében, ami veszélyezteti a légiközlekedést. Kijev erről először múlt csütörtökön adott ki hivatalos nemzetközi légügyi értesítést (NOTAM-ot).

Ukrajna kedden újabb NOTAM-okat bocsátott ki, amelyekben újabb veszélyeztetett övezeteket jelölt ki a Fekete-tenger nemzetközi vizein, valamint részben az Oroszország által saját területi vizeinek tekintett területek fölött, a Krímtől délnyugatra és délkeletre.

Hírdetés

A Roszaviacija szerint a krími légtér lezárásának kérdése “nem áll fenn”. A TASZSZ emlékeztetett rá, hogy Oroszország területi vizeinek szélessége 12 tengeri mérföld (22,2 kilométer).

Liszenko: a gyakorlat a nemzetközi normák betartásával zajlik majd

Ukrajna nem áll el az előre betervezett rakétagyakorlat megtartásától az Oroszország által bekebelezett Krím félsziget közelében annak ellenére, hogy a moszkvai védelmi minisztérium emiatt állítólag rakétacsapással fenyegette meg az országot – jelentette ki Andrij Liszenko, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

A tisztségviselő leszögezte, hogy Ukrajna szuverén ország, hadgyakorlatait és fegyvertesztjeit szigorú rendben, előre betervezve és nemzetközi normáknak megfelelően hajtja végre.

Ukrajna déli részén december 1-2-án készül az ukrán fegyveres erők légi ereje hadgyakorlatot tartani, amelynek során rakétákat fognak kilőni. Liszenko hangsúlyozta, hogy a gyakorlat kizárólag a levegőben zajlik, a nyílt tenger fölött, a nemzetközi normák szigorú betartásával.

Ukrán hírforrások szerint az orosz védelmi minisztérium november 26-án kelt levelében arra figyelmeztette Kijevet, hogy ha megtartja a hadgyakorlatot, az orosz fél tüzet nyit az ukrán rakétákra, és a csapást mér az ukrajnai kilövő állásokra is. Sajtójelentések szerint Oroszország Basztyion típusú partvédelmi rakétarendszereket telepít a Krím félszigetre. Mintegy 10 jármű – köztük négy kilövőállás két rakétaszállító konténerrel – várhatóan szerdán érkezik a félszigetre.

Egy ismert orosz blogger pedig szerdán fotókat tett közzé az interneten, amelyeken állítólag az látható, hogy a Krím székvárosában, Szimferopolban harckocsik, valamint tarackágyúkat és más katonai eszközöket szállító járművek haladnak az utcákon.

Az InformNapalm nemzetközi szervezet önkéntesei pedig videofelvételt tette közzé, amelyen állítólag a Krím félsziget keleti részén lévő Kercsben láthatók haditechnikai eszközök, köztük különböző típusú légvédelmi rakétarendszerek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »