Összefogás Szihalmon: ellenfeleivel akart kiszúrni a polgármester, másként sült el a dolog

Bóta Józsefnek, Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő barátjának ügyeiről már számos cikkben írtunk. Ő volt az, aki ingyen dolgoztatta az általa vezetett iskola diákjait az éttermeiben, a szülőket milliókkal húzta le, a pedagógusoknak nem fizetett, ám a botrány kirobbanása után is tarolni tudott a pályázatokon, az egri városvezetés pedig 120 milliós üzletet kötne vele.

Portálunk értesülései szerint most az általa vezetett településen, Szihalmon próbált keresztbe tenni ellenlábasainak.

A polgári védelmi kötelezettség az alaptörvényből fakadó személyes kötelezettség, kötelező teljesíteni annak, akit az adott település polgármestere „besoroz”. Bóta – hogy a hiányzó helyeket feltöltse – a napokban többeket felszólított polgári védelmi adatszolgáltatásra. Épp azokat, akiket ellenségeinek tart: Mirkóczki Ádám jobbikos politikus munkatársát, Hajnády Kristófot, Hajnády több mint 10 éve rokkantnyugdíjas édesapját, a volt polgármester vejét, az őt rendszeresen kritizáló választási ellenfelét, Mihály Zsoltot.

Hírdetés

Az érintetteket a polgármester bármikor berendelheti például kiképzésre vagy védelmi feladatokkal bízhatja meg őket. Portálunk többükkel is beszélt, egyértelműen úgy látják, Bóta így akart kiszúrni velük.

Ők azonban megfordították a dolgot: Mihály Zsolt portálunknak nyilatkozva azt mondta, alapvetően remek kezdeményezésről van szó, így további önkénteseket toboroz majd a település polgári védelmi feladatainak ellátására. A faluban plakátokat szórtak szét, többen pedig már csatlakoztak is a kezdeményezéshez.

A reakció meglepte a polgármestert is, főleg, hogy a Mihály Zsolték még több jelentkezési ívért fordultak a polgármesteri hivatalhoz.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »