Összehangolt támadássorozat zajlik Magyarország ellen

A június végi uniós csúcs előtt a „szokásosnál” is erősebb nyomás nehezedik Magyarországra. A kötelező betelepítési kvóta hívei és a Soros-hálózat tagjai most éppen a Fidesz Európai Néppártból való kizárását akarják elérni. Deák Dániel szerint egy összehangolt támadássorozatnak vagyunk a részesei.

Több eszközt is bevetnek Soros György megbízható szövetségesei az Európai Unión belül, az egyik a nemzetközi sajtón keresztül érkező támadás – mondta Deák Dániel politológus, a Figyelő munkatársa az M1-en.

Legutóbb a The New York Timesban maga Soros György és fia publikált egy cikket, amelyben azt írták, hogy a legbonyolultabb problémákat a 2004 után csatlakozott országok jelentik az Európai Unióban – emlékeztetett Deák Dániel.

Eddig Magyarország és Lengyelország volt a célkeresztben, de most már Olaszországot is támadják, amiért megváltozott a bevándorláspolitikája, és egy elutasító álláspontot képvisel – hívta fel a figyelmet.

Szerdán tárgyalnak a Sargentini-jelentéshez benyújtott módosító indítványokról

A következő eszköz a brüsszeli testületeken keresztül érkező támadás, ilyen a Sargentini-jelentés is, a magyarországi különjelentéshez benyújtott módosító indítványokról szerda délután tárgyal az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE).

Hírdetés

A LIBE valószínűleg az uniós csúcs előtt három nappal fogja elfogadni ezt a jelentést – fűzte hozzá.

Egy összehangolt támadássorozatnak vagyunk a részesei, a Fidesz–KDNP-szövetséget szeretnék kizáratni az Európai Néppártból. Ezzel próbálnák meg elérni azt, hogy Magyarország egy politikai karanténba kerüljön – hangsúlyozta Deák Dániel.

Megváltoztak az erőviszonyok az Európai Néppártban

A politológus megjegyezte: a magyarországi kormánypárt az egyik legerősebb szövetség az Európai Néppárton belül, Orbán Viktor is utalt rá korábban, hogy most már az Európai Néppártnak van szüksége a Fidesz–KDNP-re, és nem fordítva.

Sokkal inkább egy megváltozott erőviszony áll fenn, az Európai Néppárt folyamatosan gyengül uniós szinten, miközben Magyarországon a Fidesz–KDNP harmadjára is kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben – hangsúlyozta.

Hozzátette: ha megnézzük a kutatásokat, valószínűleg a jövő évi EP-választáson is jó eredményt fog elérni a Fidesz–KDNP.

mti


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »