Oszkó Péter egymagában több pályázati forrást nyert, mint három másik város

Oszkó Péter egymagában több pályázati forrást nyert, mint három másik város

Orbán Viktor kormánya által megálmodott Széchenyi 2020 operatív programjainak (lényegében az EU által nyújtott aktuális források gyűjtőneve) számos kedvezményezettje volt a tapolcai kistérségben is. Minthogy a Magyarország számára biztosított forrásoknak (2014 – 2020 között közel 30 Mrd euro) jelenleg már 94% leszerződésre került, érdemes egy mérleget vonni, hogy ebben a térségben ki- és hogyan tudott profitálni a fejlesztési forrásokból.

Ha a Széchenyi 2020 keretében megítélésre került támogatásokat vesszük alapul, a legnagyobb vissza nem térítendő támogatást az egyébként Budapest, II. kerületi székhellyel, és 2017. január 20. óta kapolcsi telephellyel rendelkező társaság, az OXO Labs Üzletviteli és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság nyerte el, egészen pontosan 600 millió forintot. 

Az OXO Labs egyik tulajdonosa és egyik ügyvezető igazgatója nem más, mint a Bajnai-kormány pénzügyminisztere: Oszkó Péter.

A támogatásról természetesen az Orbán-kormány – mégpedig a mostani döntött, egészen pontosan 2016. december 23-án. Kiemelést érdemel az is, hogy jóllehet a támogatást magántulajdonban levő, gazdálkodó szervezet kapta, mégis annak intenzitása 80 százalékos, azaz a teljes fejlesztés megvalósítását 80 százalékban biztosítja a támogató, a tulajdonosoknak mindössze egyötödét (150 millió forintot) kell önerőként hozzátenniük. 

A hatalmas összeget egyébként „a régió jelenlegi innovációs ökoszisztémájának elemzésére” kapta az ex-pénzügyminiszter nevével fémjelzett cég. 

Csak összehasonlításképpen, Tapolca városa a Batsányi János Gimnázium épülete energiahatékonysági felújítására 290 millió forintot, Ajka városa Ajka-Padragkút védőnői és gyermekorvosi rendelőjére 21 millió forint, Sümeg az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére 132 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el ugyancsak a Széchenyi 2020 operatív programjaiból.
 

Vagyis a Bajnai- kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter egymagában több forrást nyert el a Széchenyi 2020 keretében, mint a három nagy település összes lakosa együttesen. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »