Pápuákkal ismerkedett két turista – végül nem végezték az üstben

Pápuákkal ismerkedett két turista – végül nem végezték az üstben

Egy hátizsákos pár attól tartott, hogy kannibálok eszik meg őket, amikor Pápua Új-Guineában túráztak. A 31 éves brit Matthew Iovane és amerikai barátnője, Michelle Clemens arról számoltak be, hogy túrázásuk közben egy törzs tagjaival találkoztak, akik megkötözték, meztelenre vetkőztették és megverték őket.

Akkor sikerült megszökniük, amikor a bozótvágó késekkel felszerelt csoporttal az őserdőn keresztül meneteltek. Ezután – még mindig meztelenül – egy biztonságos helyre futottak.

Nagyon ijesztőek voltak a helyi viseletükben, ami valami harci dísznek tűnt, közelebb jöttek, majd köröztek körülöttünk. Összetépték a pólómat, hogy azzal kössék be a szememet, és az a szörnyű gondolat járt a fejemben, mi lehetünk a fogás a menüjükön" – idézte Iovane-t a Travel Mole.

A brit külügyminisztérium szóvivője azt mondta a Telegraphnak, hogy segítséget nyújtanak egy brit állampolgárnak és társának, akik mindketten sérüléseket szenvedtek, és az incidenst követően kórházba szállították őket Port Moresbyben. Abban is segítenek, hogy a Pápua Új-Guinea-i hatóságok megtalálják a felelősöket.

A pár eredetileg az ország fővárosából, Port Moresbyből indult volna egy 100 kilométeres túrára a Kokoda-útvonalon.

Korábban barátságos falusiakkal találkoztak, és minden éjjel a szabad ég alatt aludtak. Az incidens a tervezett túra utolsó napján történt.

Pápua Új-Guinea a világ egyik országa, ahol még mindig előfordul a kannibalizmus. A legutóbbi esetet 2012-ben jegyezték fel.

(Origó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »