Papucsban, köntösben hagyta a beteget az út szélén a betegszállító

Rémálomszerű történetről számolt be az Index: egy agyvérzésen átesett beteget az Üllői úton hagyott a betegszállító, állítólag egy véletlen hiba következtében. Az Erzsébet néven emlegetett nő agyvérzéssel került kórházba, egy hétig kellett bent feküdnie. Amikor hazaengedték, még mindig nem tudott segítség nélkül járni, nehezen beszélt, mozgott. Nem otthonába, hanem édesanyjához indult haza, akivel egy utcában laknak, mégis ebből lett a bonyodalom.

A neurológiai osztály adminisztrátora hívott neki egy betegszállítót, de a lakóhelyétől legalább félórányi autózásra lévő, angyalföldi utca címét adta meg. A kerületen kívül minden más, az utcanév és a házszám is rendben volt a címzésben. A betegszállító először jól megkocsikáztatta Erzsébetet, mivel több helyen is felvett betegeket. Ezután, az Üllői úton közölte a sofőr, hogy akkor most indulnak angyalföldre, és mikor Erzsébet tiltakozott, hogy ő nem is ott lakok, azt mondta: „Na jó, akkor most kiszállunk.”

Mivel nem tudott jól mozogni, Erzsébetet kiszedték az autóból, mellé tették a csomagjait, és még alá is írattak vele valamit, amit nem tudott szemüveg nélkül elolvasni, majd otthagyták az Üllői úton, kórházi ruhában. Egy járókelő kísérte el egy közeli egészségügyi intézmény portájára, ahol taxit hívott, hogy hazamenjen. A Főtaxi szóvivője az Indexnek megerősítette, amit Erzsébet elmondott, vagyis hogy hálóingben, köntösben rakták ki a beteget, akit ők vittek haza.

A Jahn Ferenc kórház az Indexnek elismerte, hogy hiba történt, és valóban rossz irányítószámot, így rossz kerületet tüntettek fel a betegszállítás megrendelésénél. „A beteg tiszta tudatállapotban távozott az osztályról, a szállítás további részleteiről információval nem rendelkezünk” – közölte a kórház, amely az autót az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) rendelte meg. Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetője azt mondta: bár hivatalos panasz nem érkezett, hivatalos tájékoztatást kérnek az érintett betegszállító cégtől. Hiba ugyan előfordulhat, de az embertelen bánásmódra nem lehet magyarázat – mondta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »