Pécsen az újságírók elől menekült, Budapesten már fórumot sem tartott Kósa Lajos

Pécsen az újságírók elől menekült, Budapesten már fórumot sem tartott Kósa Lajos

A hétfői pécsi rally felvételei már önmagukban is elég tragikomikusak:

Meg fogod húzni az autót, ember!

Meg fogod húzni az autót, ember! – Coub – GIFs with sound by urfi

Szabad Pécs

Kósa Lajos Pécsett

A mai történet pedig, ha lehet, még szánalmasabb. Ugyanis kedden este hat órára hirdették meg Kósa Lajos budapesti, XVI. kerületi kampányrendezvényét, a Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház helyszínére, azonban a sajtómunkásokat a rendezvény előtt érte a hideg zuhany:

Hírdetés

Kósa Lajos programját „technikai okokra” hivatkozva lefújták.

Biztos szervizbe kellett vinnie az autót…

Mint emlékezetes, a miniszterről egy hete derült ki, hogy leszerződött egy csengeri asszonnyal, hogy annak állítólagos örökségét – 1350 millió forintot – kezelje, a szívességért járó 800 milliós jutalékot pedig ajándék címen saját édesanyjának utaltatta volna.

Szorul a hurok a Fidesz körül, zavartan menekül a miniszter

Mint ismert, arra vonatkozó közjegyzői dokumentumok kerültek nyilvánosságra, hogy Kósa Lajos minisztert, vezető fideszes politikust mintegy 1350 milliárd (!), azaz 1 millió 350 ezer millió (!) forint kezelésével bízták meg. Arról, hogy ez a pénz kié, honnan van, van-e egyáltalán, máig nem tudni pontos információkat.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »