Pillanatfelvétel Európáról

Pillanatfelvétel Európáról

Kell egy pillanatfelvételt készíteni, éppen most, a remélt utókornak. Ha lesz egy emberi társadalom a jövőben, amely túléli mindazt, amivé most váltunk, tudnia kell, mi folyt Európában, mi folyt a nyugati civilizációban, és miért kellett ennek szükségképpen pusztulnia.

Az történt velünk, hogy az Európai Unió nevű „szövetség” éppen készült újra kiválasztani Európa kulturális fővárosát. E megtisztelő címre több magyar város is pályázott, többek között Székesfehérvár. A város készíttetett egy filmet, hogy bemutassa önmagát.

A filmet megnézték Európa „fővárosában”, megnézte egy „szakértőkből” álló zsűri, és a következő ítéletet hozta: Székesfehérvár nem lehet Európa kulturális fővárosa, mert a film „a fehér, keresztény Európa propagandafilmje, mindenki fehér, boldog, és az utcán táncol.”

Továbbá az is nagy baj, hogy a filmben nincs se szegény ember, se migráns. Valamint amellett sem tudott elmenni a „szakértő” zsűri, hogy „a pályázat alapját, identitását a görög, a római és a keresztény-zsidó kultúrkör határozza meg.”

Fejünket lehajtva bevalljuk: tényleg elkövettük mindezen bűnöket. Mentségünkre legyen mondva, hogy azt hittük, Európa kulturális fővárosa akarunk lenni, ezért nem hozattunk Székesfehérvárra beduin tevehajcsárokat, berber kecskepásztorokat, arab keszrasütőket és még arababb terroristákat, és az etióp vándor nomádokra sem volt gondunk.

Hibát halmoztunk hibára, és nem jutott eszünkbe, hogy a kommunista embertípust már felváltotta a Soros-féle embertípus, a homo sorosensus, akinek már nincs nemzeti identitása, vallási identitása, családi kötődése, odavan a nemi identitása is, helyette 72-féle genderben válogat, és ennek az ember(?)típusnak nem szabad fehér, keresztény európai embert mutogatni, aki ráadásul boldog. (Na ugye! Megmondták a kommunisták, hogy egyszer még visszasírjuk őket. Hát, magam sem hittem volna…)

Ez az új embertípus nem tolerálja a régi európai rasszokat, sem a régi európai értékeket.

Hírdetés

Éppen ezért ideje kimondani, jó hangosan, hogy a régi európai rasszok és a régi európai értékek hordozói nem tűrik tovább a homo soro-­sensust! Nem olyan nehéz kimondani, viszont roppant felszabadító, olyan, mint a víz alól feljőve az első mély, egészséges lélegzet. Próbálják csak ki: „Nem toleráljuk tovább ezeket az idióta gazembereket!”

Nem toleráljuk tovább, mert most már nem csupán sivárrá és rettenetessé, hanem életveszélyessé tették a világunkat. Mert odaát, Amerikában a floridai lövöldözőről éppen a jobboldali sajtó derítette ki, hogy demokrata szavazó volt, ó, istenem, tényleg ez a lényeg!

Az afrikai bevándorlókra lövöldöző olasz fiatalemberről pedig a baloldal derítette ki, hogy az Északi Liga jelöltje volt egykoron, és amúgy is fasiszta, szóval nincs itt semmi látnivaló. Mert ezekkel a nagy „kiderítésekkel” minden el van intézve, és nem kell arról beszélni, miért és hogyan jutnak el ezek a társadalmak eddig, hogy mit keresnek Európában illegális migránsok, akik nem mellesleg bűnözők, állatként viselkednek, mert nem is bírnak másképpen, és hogy vajon meddig fogja mindezt tolerálni a (ma még?) többségi társadalom?

Európa ma már ott tart, hogy ha egy svéd rendőrtiszt komolyan veszi a saját munkáját, és összefüggést vél felfedezni a migránshordák és a svéd nők megerőszakolása között, akkor őt hurcolják meg és azonnal rasszistának bélyegzik.

Annak idején, Krisztus után 244–49 között egy Philippus Arabs nevű császár uralkodott Rómában, aki egy beduin sátorban látta meg a napvilágot. Neki jutott a tisztesség, hogy megünnepelje Róma alapításának és fennállásának ezredik évfordulóját, őutána kétszáz évvel pedig megszűnt a Római Birodalom. A beduinok már megjöttek, a homo sorosensusok pedig rájuk alapozzák a jövőt.

Nekünk nincs kétszáz évünk.

Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »