Pizza, pillanatok alatt

Egy fiatal csapat azt vállalta, hogy a pizza megrendelését követő 15 percen belül a vevőnél csönget a futáruk az étellel. Terjeszkedést terveznek az országban és rövidesen a „határokat sem ismerik”.

Az átlagos fél-, egy-, vagy másfél órás várakozás helyett szinte azonnali házhoz szállítást ígér egy fiatal magyar vállalkozás a fővárosban. A 15 minutes pizza a nevéből adódóan azt ígéri, hogy 15 perc alatt kiszállítja a vevőhöz a megrendelt pizzát. Erre időgaranciát is vállalnak, így ha valamilyen oknál fogva nem sikerül tartani a vállalt határidőt, a pizzát ingyen megkapja a megrendelő. Nagy Zsombor, a 15 minutes pizza ügyvezetője lapunknak elmondta:

az emberek általában akkor rendelnek ételt, ha éppen éhesek, ehhez képest nagyon hosszú az az idő, ami alatt a kiválasztott fogást kiszállítja egy-egy étterem.

Ez adta az alapötletet ahhoz, hogy elindítsák a hazai piacon igencsak innovatívnak számító vállalkozást. A Drukka Startup Stúdió berkeiből indult vállalkozás célcsoportja egyértelmű, mindenkit szeretnének kiszolgálni, aki nagyon éhes és egy gyors pizzára vágyik a fővárosban. Az ügyvezető szerint nagyon ritkán fordul elő, hogy ingyen pizzával „lepnek meg” valakit, a futárok tartják a vállalt határidőt. Bár természetesen egyszerre több pizzát is lehet rendelni a cégtől, ekkor azonban már nem érvényes az időgarancia. A vállalkozás egyelőre egyetlen fővárosi étteremmel üzemel, az Opera közelében lévő konyhából mára a teljes belvárost le tudják fedni.

Nyilván sokakban felmerül a kérdés, hogyan lehet jó minőségű ételt ilyen gyorsan elkészíteni és kiszállítani. Nagy Zsombor szerint egyrészt logisztikai, másrészt konyhatechnikai újításoknak és precíz szervezésnek köszönhető a gyorsaság. „Miután az ötlet megszületett a fejünkben, végig kellett gondolni, hogy egyáltalán megvalósítható-e. Számos szakembert kerestünk meg, egyeztettünk a szakáccsal és arra jutottunk, hogy megfelelő előkészületekkel elérhető a cél” – emelte ki.

Hírdetés

– mutatott rá az ügyvezető. „Míg az éttermek többsége autós vagy motoros futárt alkalmaz, addig mi biciklis kézbesítőkre bízzuk a szállítást. A kerékpárosok a belvárosban gyorsabban tudnak közlekedni, mint a motorosok vagy az autósok, hiszen olyan helyekre is könynyen be tudnak jutni, amit gépkocsival csak nagyobb kerülőkkel lehet elérni.” Kiemelte:

a legtöbb helyen a költséghatékonyság miatt egy-egy étel kiszállítását nem indítják el a vendéglátóhelyek, a futárok így két-három ügyfélnek szállítják ki egyszerre a megrendelt fogást.

A belvárosi pizzéria futárai ezzel ellentétben nem várnak, miután elkészült az étel, azonnal indulnak a kapott címre. A kiszállítást gyorsítja az is, hogy más éttermekkel ellentétben – ahol a helyben fogyasztó vendégeket részesítik előnyben – a rendeléseket veszik előre. „Ez mind hozzátartozik ahhoz, hogy kivitelezhető legyen a gyors szállítás. Ugyanakkor nincs nagy ördöngösség a dologban, a lényeg, hogy a teljes folyamat nagyon könnyen és gyorsan megvalósítható legyen.”

A 2017 májusában indult vállalkozás egyre népszerűbb, folyamatosan bővül a forgalmuk, így nem csoda, hogy máris a terjeszkedésben gondolkodnak. Elsőként a főváros budai oldalát hódítanák meg, hamarosan szeretnék megnyitni a XI. kerületi éttermüket is. A vidéki városokat, illetve Budapest többi részét franchise-partnerek bevonásával fednék le. A hosszabb távú tervek közt szerepel a külföldi terjeszkedés is: az ügyvezető elsősorban Kelet-Közép-Európában gondolkodik, az első körben Bécsben jelenhet meg az extra gyors pizzát ígérő vállalkozás. Nagy Zsombor ugyanakkor hozzátette: fiatal cégként egyelőre gyűjtik a tapasztalatokat, a bővítés kérdése jövő tavasszal kerülhet napirendre.

A cikk a Manager Magazin márciusi számában jelent meg
(Pizza, pillanatok alatt)


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »