Pogromok Ukrajnában: "kárpátaljai magyar romák" táborát támadták meg Lembergben

Pogromok Ukrajnában: "kárpátaljai magyar romák" táborát támadták meg Lembergben

Az emberiesség megőrzésére és a cinikus megnyilvánulásoktól történő tartózkodásra szólította fel honfitársait Andrij Szadovij, Lemberg (Lviv) polgármestere Facebook-bejegyzésében a városban – a zsidó MTI fából vaskarika megfogalmazása szerint – "kárpátaljai magyar romák" átmeneti tábora ellen elkövetett, egy halálos áldozatot követelő és három személy sérülésével járó szombat éjszakai brutális támadás kapcsán.

Az ukrán sovinizmus fellegvárának számító Lemberg első embere, aki egyben a Szamopomics (Önsegély) nevű parlamenti párt vezetője, közölte, a megtámadott tábor lakói jelenleg rendőri védelem alatt állnak, és a város önkormányzata a nyomozás idejére ideiglenes szállást biztosít számukra. Jelezte, a támadás egyik sebesültjét, akinek az állapota közepesen súlyos, kórházban kezelik, két sérültet, egy anyát és fiát, a sebeik bevarrása után kiengedték a kórházból.

A polgármester felszólította a rendőrséget, hogy alaposan nyomozza ki a bűncselekményt, és büntessék meg a gyilkosság elkövetőit. A támadással kapcsolatban ismertette, hogy az áldozatot a támadók csoportosan szurkálták, szerinte egyértelmű gyilkossági szándékkal, míg a 30 éves anyát akkor szúrták meg meg, amikor védeni próbálta 10 éves fiát, akit szintén megszúrtak.

"Arra kérek mindenkit, képzelje maga elé ezt a képet, mielőtt "úgy kell nekik!" stílusban kommentálná az esetet. Maradjunk meg embereknek!" – írta Andrij Szadovij, megjegyezve, hogy a történelemből tudható, a civilizált emberi lényt kis távolság választja el a lelketlen vadállattól.

A lembergi rendőrség közlése szerint a cigánytábor elleni támadás őrizetbe vett hét elkövetője 17-18 éves lembergi lakos, a vezetőjük 20 éves.

Hírdetés

A zaxid.net lembergi hírportál rendőrségi forrásból úgy értesült, az őrizetbe vett fiatalok a Józan és Dühös Ifjúság nevű "neonáci" szervezet tagja. A formáció Lemberg Jugend néven működtet videocsatornát a Youtube-on – írta a hírszájt.

A kárpátaljai cigányok Lemberg külvárosában létesített átmeneti táborát szombaton röviddel éjfél előtt támadták meg késekkel és baseballütőkkel felszerelt álarcos elkövetők. A támadásban egy 24 éves férfi életét vesztette, három személy megsebesült. Az elhunyt és a sérültek a munkácsi járási Szernye és Barkaszó magyar ajkú községek, valamint Munkács lakosai.

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója vasárnap nyilatkozatban ítélte el a kárpátaljai cigányok ellen Lembergben elkövetett támadást, aggasztó jelnek nevezve az Ukrajnában rendszeressé vált cigányellenes pogromokat, amelyek szerinte az ország "extrémizmusba és idegengyűlöletbe süllyedését" mutatják.

Idén ukrán szélsőségesek már kétszer támadtak rá cigányok ideiglenes táborhelyeire Kijevben, és hasonló pogromokat hajtottak végre Tarnopolban, valamint korábban Lembergben is kárpátaljai cigányok ellen. Ezekért a támadásokért a felelősséget a neonácinak csúfolt C14 nevű – egy az Izrael-imádó Jobb Szektorból kilépett – szervezet és az idén alakult Nemzeti Osztagok félkatonai formáció vállalta magára.

(MTI nyomán; helyszíni képek: dsnews.ua)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »