Politikai menedékjogot kért Londonban a volt üzbég diktátor unokája

Politikai menedékjogot kért Nagy-Britanniában az egykori üzbég elnök unokája, ifjabb Islom Karimov. Erről a londoni száműzetésben élő ifjú ügyvédjére hivatkozva a BBC üzbég nyelvű adása szolgálata hírt. Néhány hete az ifjabb Karimov is nyilatkozott a hírügynökségnek, amelyben sokkolónak nevezte az anyja sorsában beállt változásokat. A BBC információi szerint ügyvédje azt javasolta Karimovnak, hogy az Egyesült Államokban kérjen menedéket, ám ő Londont választotta.

A bejelentést – szakértők szerint nem véletlenül – az Üzbegisztánt 1989-től másfél évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig vaskézzel irányító Islom Karimov születésének 80. évfordulójára időzítették. Az évfordulóra felavatták a szobrát abban a régióban, amelyet még a szovjet időkben vezetett, szamarkandi sírhelye fölé pedig még korábban mauzóleumot emeltek. Az ifjabb Karimov minden bizonnyal nagyapja születésnapját is fel akarta használni arra, hogy felhívja a figyelmet magára és anyja sorsára.

Az ifjabb Islom Karimov Üzbegisztán első elnökének legidősebb unokája. Londonban anyja négy letartóztatása óta él. Gulnora Karimova, a néhai diktátor nagy lábon élő lánya négy éve egyik napról a másikra tűnt el a nyilvánosság elől. Az üzbég hatóságok csak jóval később hozták nyilvánosságra, hogy Karimova 2015 óta fogságban van, miután adócsalás, sikkasztás és állami tulajdon törvényellenes megszerzésével vádolják. Azóta az is kiderült, hogy két pert is indítottak ellene. Az elsőben Üzbegisztán közel egymilliárd dolláros megkárosításáért öt évi szabadságvesztésre ítélték, míg a második folyamatban van. Arról nem szólnak a hírek, hogy az „üzbég hercegnő” milyen egészségi állapotban van, s hol tartják fogva. Börtönben vagy továbbra is házi őrizetben?

A sokáig utódnak tartott V.I.P. Ladyt ugyan még apja életében fosztották meg tisztségeitől és helyezték házi őrizetbe, ám elítélése egyértelműen az üzbég hatalom óvatos nyitásának és liberalizálódásának a része. Karimov utódja, a korábban 13 évig a miniszterelnöki posztot betöltő Shavkat Mirziyoyev lépésről lépésre határolódik el elődje kegyetlen módszereitől. E folyamat legújabb fejleménye, hogy a napokban visszavonult a titkosszolgálatoknak a rendszer bűneit két évtizeden át megtestesítő első embere Rustam Inoyatov, s leváltották a szolgálatok regionális vezetőit is. Inoyatov Karimov egyik lehetséges utódjának számított, s bár az átmenet zökkenőmentes lefolyása nagyrészt annak köszönhető, hogy megegyezett Mirziyoyevvel, hatalma korlátlan volt. A Karimov érának tehát már vége, azonban a közép-ázsiai ország megújulását egyesek szemében a valuta piac megnyitása. másokéban a százak halálát hozó 2005-ös andijoni leszámolás részleteinek feltárása, megint másokéban a politikai foglyok kiengedése és rehabilitálása jelenti majd. Az ország javait a magáénak tekintő Gulnora Karimova házi őrizete ugyanis csak a felszín, amelyet inkább tartanak a hatalom körein belüli kiszorítósdi részének, mint valós megújulásnak. Mint ugyanis az ifjabb Karimov fenyegetőzött, miniszterek sora halmozott fel anyjáénál is nagyobb, 3-4 milliárdos vagyont.   


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »