POMPÁS KIS ÍRÁS – RÓLAM

Ma ezt találtam magamról az Indexen (tudják, ez az a Simicska újság, ahol ha Orbán megnyer egy pert és nem neki kell fizetnie a perköltséget, akkor azt írják, hogy Orbán elvesztette a pert és ki kell fizetnie a perköltséget). Szóval az Index hozta egy blogról egy bizonyos „harmadikszem” álnév alatt „publikáló” kis gyáva geci művét, ezt:

„Újabb félmilliárd a kukában!

harmadikszem

2017. november 18., szombat 19:51 |

Egy népszerű blog számolt be arról elsőként, hogy elkészült a mű, bocsánat, A MŰ, amire az MVM-en keresztül a CÖF több mint félmilliárd, azaz több mint ötszáz millió forintot kapott tőlünk.  A „tanulmánykötetet” átlapozva hamar kiderül, hogy ez tulajdonképp csak egy apropó arra, hogy mire lehet odaadni a haveroknak a félezer milliót, hiszen a mind nyomdailag, mind tartalmát, mind struktúráját, mind alapgondolatát tekintve förtelmes munkának se füle se farka: nem fogja olvasni senki, nem lesz ez jó semmi másra, csak alibinek. Elmondom, hogy a lopáson kívül mi bajom van ezzel. Élettörténeti adalékok következnek.

Sok hasonló pályatársammal egyetemben nekem is eljött az a pillanat a PhD védésem után, hogy egy tanulmánykötet kiadatására vállalkozzam. Az ilyen könyvek publikálása sok helyen az egyetemi állás előfeltétele, és ugye a 107 ezer forintos nettó tanársegédi kereset (ami ez idő szerint épp negyede a buszvezető fizetésének) mégiscsak erős vonzóerő arra, hogy az ember állásra pályázzon.

Na mármost ez a tanulmánykötet legalább 15 egyetem koprodukciójában készült el 3-4 év alatt, több mint 20, doktori fokozattal rendelkező szerző dolgozott vele, plusz én, éjjel nappal. Itt általában nem az a kérdés, hogy a szerzők vagy a szerkesztő mennyit kap érte. A kérdés az, hogy honnan szedi össze azt a pár százezertől másfél millióig terjedő összeget, amiből egy könyvet, amit sok-sok ember ingyenmunkája rak össze, ki lehet adni. Nekünk ehhez két-három pályázatot is kellett nyerni, ami ismét csak igen fáradtságos munkát jelentett.

Na mármost a Bayer Zsolték féle minősíthetetlen szarkupacra szánt összegből akkor pontosan 500 és 1500 közé tehető azoknak a tudományos könyveknek a száma, amit ki lehetne adni.  Vagyis, a „Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, a Szellemi Honvédő Díj 2015. évi kitüntetettje” ajánlásával fémjelzett munka helyett adott esetben másfél ezer tehetséges, frissen doktorált tudós életpályáját lehetne elindítani.  Nekem nem csak az a bajom, hogy érdemi munka nélkül, egy rakás baromság összehordására ma két perc alatt ötvenszer tízmillió forintot lehet kapni, ha közben kinyalod a kormány valagát. Nem az a bajom, hogy szerzőnként egy új építésű 5 szobás családi ház árát kapják azok a fideszbérencek, akik a 20 oldalas tanulmányaikat 888.hu-s hivatkozásokkal (sic!) és teljes hosszában idézett Petőfi versekkel (sic!!!) töltik fel. Bayer Zsolt hivatkozási listája ebben a (bmeg!) tudományos műben száz százalékig kimerül index.hu-s, magyaridők-ös és 888-as hivatkozásokban.

A fő gondom az, hogy ezek a munkák olyan fiatal és tehetséges tudósok kötetei, monográfiái helyett jelennek meg, akik ténylegesen, és nem csak egy avittas és nevetséges retorika értelmében, hasznára válhatnának ennek az egyre szerencsétlenebb sorsú hazának.”

A szerencsétlen sorsú hazáról most ne nyissunk vitát, arról különösképpen ne, hogy ez a gyáva kis geci vajon mi hasznára van nevezettnek. De erre a részletre kitérek egy pillanatra:

„Nekem nem csak az a bajom, hogy érdemi munka nélkül, egy rakás baromság összehordására ma két perc alatt ötvenszer tízmillió forintot lehet kapni, ha közben kinyalod a kormány valagát. Nem az a bajom, hogy szerzőnként egy új építésű 5 szobás családi ház árát kapják azok a fideszbérencek, akik a 20 oldalas tanulmányaikat 888.hu-s hivatkozásokkal (sic!) és teljes hosszában idézett Petőfi versekkel (sic!!!) töltik fel. Bayer Zsolt hivatkozási listája ebben a (bmeg!) tudományos műben száz százalékig kimerül index.hu-s, magyaridők-ös és 888-as hivatkozásokban.”

Nos, itt kérem bizonyos tényállítások fogalmazódtak meg, miszerint „szerzőnként egy új építésű 5 szobás családi ház árát kapják azok a fideszbérencek (…)” stb., stb. Ez bizony tényállítás, és ez bizony hazugság. Mint Orbán elvesztett pere. Ebből tehát per lesz.

S hogy világos legyen: nevezett írásom egy tanulmánykötet záró darabjaként született, semmi „tudományos értekezés”, mindössze egy kötetzáró kis esszé, mert hogy erre lettem felkérve. Az írásért a CÖF-től nem kaptam egy megveszekedett büdös vasat sem, ellenben ma kiadótól kaptam érte számla ellenében 200 000 azaz kétszázezer forint + áfát (az áfát meg befizettem az államkasszába határidőre).

Ha lehet valahol ötszobás családi házat venni 200 000 + áfáért, kérem jelezzék, vevő vagyok rá. Addig is, „harmadikszem” tétovázás nélkül menjen a kurva anyjába.

Ja! És hogy a kedves olvasók ne maradjanak kétségek között, íme, a kötetben szereplő kis esszé. Legyen világos, miről beszélünk. Tessék: 

Habár alul, habár felül – Civil társadalom süllyedőben?

A cím megelőlegezi a mottót:

Föltámadott a tenger,

A népek tengere;

Ijesztve eget-földet,

Szilaj hullámokat vet

Rémítő ereje.

 

Látjátok ezt a táncot?

Halljátok e zenét?

Akik még nem tudtátok,

Most megtanulhatjátok,

Hogyan mulat a nép.

 

Reng és üvölt a tenger,

Hánykódnak a hajók,

Sűlyednek a pokolra,

Az árboc és vitorla

Megtörve, tépve lóg.

 

Tombold ki, te özönvíz,

Tombold ki magadat,

Mutasd mélységes medred,

S dobáld a fellegekre

Bőszült tajtékodat;

 

Jegyezd vele az égre

Örök tanúságúl:

Habár fölűl a gálya,

S alúl a víznek árja,

Azért a víz az úr!

(Pest, 1848. március 27–30.)

 

Petőfi Sándor tengere ma hallgat még. De túlságosan is nyugodt a felszín.

Jön a vihar…

Petőfi első útja ma egy francia kisvárosba vinne. Oda sietne a költő, a forrófejű, miután elolvasná, mondjuk ezt:

„Egy francia kisvárosban megtiltották a népszavazást a migránsok befogadásáról.

Belefojtották a szót az allexiekbe! – háborgott a hétvégén Gérard Crozier, a 2500 fős délkelet-franciaországi település polgármestere, miután a grenoble-i közigazgatási bíróság a megyei prefektus beadványára az utolsó pillanatban leállította a migránsbefogadásról tegnapra tervezett helyi népszavazást. A polgármester – mint mondta – nagyon keserűen és kényszerből hajolt meg az állam akarata előtt, és megütközött a referendumot három beadványban is megtámadó prefektus feldúltságán. Mint Crozier elmondta, most más módon folytatja a konzultációt a helybéliekkel a migránsbefogadásról. „Tudatosan léptem túl a hatáskörömet, azt akartam, hogy a demokrácia jusson kifejezésre” – tette hozzá.

A népszavazás miatti megosztottság politikai szembenállást is tükröz. A szocialista vezetésű francia kormány – amely a prefektusokat is kinevezi az egyes régiókba, illetve megyékbe – 11 francia régióban akarja szétosztani azt a mintegy 11 ezer migránst, akik a felszámolásra ítélt monstre menekülttáborban, a calais-i Dzsungelben telepedtek le. François Hollande államfő bejelentése értelmében a tábort az év végéig kell felszámolni.

A táborlakók befogadására az egyes régiókban október közepéig akarják kijelölni a szállásokat. A 7,7 milliós Auvergne-Rhône-Alpes régiónak – ahol Allex is található – 1784 embert kellene a terv szerint befogadnia, legalábbis arra a néhány hónapra, amíg elbírálják a menedékkérelmüket. A régióban mindössze négy nagyváros található, a kisebb településeken másutt is riadalmat keltettek az új jövevények. Allexbe is megérkezett már néhány ilyen család.

Crozier-t a francia jobbközép vezető pártja színeiben választották meg polgármesternek 2014-ben. Párttársai kiálltak mellette, így a megyei közgyűlés elnöke, illetve az Auvergne-Rhône-Alpes élén álló, de az országos politikában sem ismeretlen Laurent Wauquiez is, aki felszólította a polgármestereket: ne fogadjanak be településeikre calais-i migránsokat, mert így csak elszaporodnak a dzsungelek francia földön.

A francia sajtóban az elmúlt hetekben többször is párhuzamot vontak az Allexben tervezett, illetve a magyarországi népszavazás között, amelyek ráadásul időben egybeestek volna. A hét végén egyébként több száz migránsbarát aktivista csapott össze Calais-ban a rendőrséggel. Öt rendőr és egy újságíró könnyebben megsérült.” (165 A Magyar Idők cikke, 2016. 10. 03.)

Menne Sándor Allexbe.

A harangok Rómába mennek, a civilek Allexbe mennének – ha lennének.

Bár ez persze jól hangzik, de túlságosan is lehangoló. Így aztán, talán nem is igaz. Talán vannak még civilek.

Allexben is, és szerte Európában. Csak torkukra forrasztotta a szót valami eddig soha nem látott, soha még meg nem tapasztalt, rettenetes diktatúra.

Igen, ma minden fordítva van.

A Nyugat s a Kelet örök szimbólumai: Kolhaas Mihály és Ludas Matyi.

Kolhaas Mihálytól – aki Ernst Bloch meglátása szerint „a rigorózus polgári erkölcs Don Quijotéja”, vagy ahogy maga Kleist bemutatja, „aki a maga korában a legderekabb és legszörnyűbb emberek közé tartozott” – Tronka várnagya, a tronkai várúr, Vencel szolgája elveszi két lovát. Zálogba, mert Kolhaasnak nincsen úti passzusa. S Kolhaas megalkuszik a várnaggyal, hogy Drezdában, ahová a vásárra igyekezett, kiváltja az úti passzust, s akkor visszakapja a lovait. Ám Kolhaas Drezdában megtudja, hogy becsapták, s a hiányzó úti passzusért nem vehettek volna el tőle semmit. Visszatér hát Tronkába, s vissza akarja venni a lovait. Ám döbbenten tapasztalja, hogy lovai szörnyű állapotba kerültek, szolgáját pedig jól el is verték.

És itt kezdődik Kolhaas Mihály tragédiája.

Mert Kolhaas Mihályt igazságtalanság érte, méltánytalanság érte, Kolhaas Mihály felháborodott – de hitt az igazságszolgáltatásban.

Kolhaas Mihály megátalkodottan bízott a törvényben, a törvényes útban, bízott, ameddig csak bízhatott. A törvény útján kereste igazát, s amikor rádöbbent, hogy a törvény útján nem nyer, nem nyerhet elégtételt, akkor összedől Kolhaas Mihály világa. Összedől a világ, amelyben oly’ kitartóan hitt, bízott, és Kolhaas világa romjain ámokfutásba kezd. Öl, gyilkol, bűnöst és ártatlant, kihívja maga ellen a sorsot, és azt a TÖRVÉNYT, amely őt cserbenhagyta, de amely őt magát aztán kerékbe töri.

Ludas Matyi a Kelet fia.

Amikor Döbrögi elveszi tőle libáját, amikor megalázzák és megveretik, a mi Matyink egyetlen pillanatig sem keresi a törvényességet. Fel sem merül benne semmiféle törvényes út, hiszen az ilyesmi ezen a tájon fogalmilag kizárt. A mi Matyink nem járul a törvény elé, mert nincs is törvény.

A mi Matyink egyszerűen elégtételt vesz.

Visszaadja a verést, méghozzá háromszorosan.

S ehhez leginkább furfangra van szüksége, észre, ügyességre, és a végén az egész megtorlásban ott somolyog az összekacsintás, a csíny.

Matyi elveri háromszor is Döbrögit, és nincsen visszafordíthatatlan tragédia, nincsen vér és halál, csak nevetés.

Matyi Kolhaas Mihályt is kinevetné, amikor az elindul a törvényhez

igazságot keresni.

Matyi Kolhaas elé állna, amikor az ölni indul.

Furcsa, nem?

Hiszen ott a felvilágosodás és a jog uralma, itt meg a sötétség és a szörnyű indulatok. Meg a jogtalanság.

Lefordíthatjuk ezt a mára is, bizony! Nézzük csak:

„Mivel helytálló érveik nincsenek, ezért tipikus módon elővették a közhelygyűjteményből a gyűlöletkártyát, miszerint ez az egész kampány xenofób, és idegengyűlöletet, félelmet gerjeszt az emberekben. Eljátszották ezt egyszer már a tavaly nyári plakátkampány során. Érdekes módon, az alatt a 2-3 kritikus hónap alatt, amikor százezrek özönlöttek át Európán, nem Magyarországon gyújtogattak menekültszállásokat, hanem Németországban, ahol tudtommal nem voltak hasonló „xenofób” plakátok. Érdekelne, hogy a Szigetvári–Molnár–Gyurcsány tengely mire alapozza megrengető xenofóbiakutatásait. Talán július óta kevesebb gyrost és kebabot esznek a magyarok? Nem hinném. Abban pedig biztos vagyok, hogy László Petra garázdasága óta egy muszlimnak sem esett baja Magyarországon. Ahogy a menekülttáborokban élőket sem zargatják, úgy biztonságban vannak az arab országokból érkezett medikusok és mérnökhallgatók is. No de akkor hol vagyon a xenofóbia?

Okos dékás és emeszpés barátainknak természetesen erre is van válaszuk, miszerint azokon a településeken, amelyeken még sosem láttak migránsokat, azokon a legnagyobb a migránsellenesség. Ott félnek a legjobban a terroristáktól. Ez azonban megint csak kifordítása a problémának, ugyanis több közvélemény-kutatásban is kimutatták, hogy a magyar emberek inkább az uniós aktust ellenzik, tehát az uniót teszik felelőssé a kialakult problémáért, nem a migránsokat.” (166 Horváth József György: Gyűlölethadjárat vagy jogos nemzeti önvédelem? 888.hu, 2016. 10. 05.)

Vagyis röviden: Kolhaas földjén Wilkommenskultur van, és égnek a menekültszállók, Ludas Matyi földjén „gyűlöletkampány” van, és nem égnek a menekültszállók.

Valahol ez is civilség ám. Olyan „elmaradott”, „antidemokratikus”, „keleti” civilség…

De Sándor menne Allexbe.

S vajon melyik versét vinné? Talán ezt:

 

„Még kér a nép, most adjatok neki!

Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

 

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,

Hírdetés

Mivelhogy akkor még állat vala;

De az állatból végre ember lett,

S emberhez illik, hogy legyen joga.

Jogot tehát, emberjogot a népnek!

Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg

Isten teremtményén, s ki rásüti:

Isten kezét el nem kerűlheti.

 

S miért vagytok ti kiváltságosok?

Miért a jog csupán tinálatok?

Apáitok megszerzék a hazát,

De rája a nép-izzadás csorog.

Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!

Kéz is kell még, mely a földet kihányja,

Amíg föltűnik az arany ere…

S e kéznek nincsen semmi érdeme?

 

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:

Mienk a haza és mienk a jog!

Hazátokkal mit tennétek vajon,

Ha az ellenség ütne rajtatok?…

De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,

Majd elfeledtem győri vitézségtek.

Mikor emeltek már emlékszobort

A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

 

Jogot a népnek, az emberiség

Nagy szent nevében, adjatok jogot,

S a hon nevében egyszersmind, amely

Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.

Az alkotmány rózsája a tiétek,

Tövíseit a nép közé vetétek;

Ide a rózsa néhány levelét

S vegyétek vissza a tövis felét!

 

Még kér a nép, most adjatok neki;

Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz… ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!” (167: Petőfi Sándor: A nép nevében. Pest, 1847. március) 

Ezt vinné, ezt mormolná, s végül feltehetőleg üvöltené Allex főterén. És az ottani „nagyméltóságú helytartótanács”, a prefektúra minden bizonnyal nem méltóztatna reszketni, s teljes meggyőződéssel mondaná, hogy éppen Allexben s szerte az országban van joga a népnek, és jönne a „szabad sajtó” minden kutyája, és sarokba szorítanák Sándort, hogy mit képzel, és miért xenofób…

Sándor pedig nem értené.

Ahogy mi sem értjük.

S ahogy Allex népe sem érti.

Az egész Nyugat nem érti.

Nem érti, miért lett lecserélhető.

Bizony, most cserélik le a Nyugatot. A nyugati embert, a nyugati életet, a nyugati világot, a nyugati demokráciát, a nyugat joguralmát, Kolhaas Mihály „rigorózus polgári erkölcsét”.

És ez már a sokadik fordulat arrafelé, nem csoda, hogy a nyugati ember végképp elveszítette a tájékozódási képességét.

Hiszen nem is olyan régen még ehhez képest is minden fordítva volt arrafelé.

Miután ledőltek az ikertornyok, éveken át másféle hangok hallatszottak a főmotívumban, mást húzott a prímás, s mi, itt a „sötét” keleten pontosan tudtuk, mi a fősodor, mert a mi véleményvezéreink is azt a nótát húzták, mert ők mindig azt a nótát húzzák, amit odaát húznak. Önálló gondolatuk, saját véleményük nem volt még, soha életükben. Innen lehet tudni, hogy nem civilek, no meg onnan, hogy magukat civileknek mondják, minket pedig zsoldosnak. De hát, mondtam, mindig minden fordítva van…

Szóval akkoriban ez volt a főmotívum:

„Hiába a szikár definíciók, a politizáló közbeszéd hajlamos a szavakat összevissza használni. Pim Fortuyn esetében például a rasszista kifejezést. Mivel Fortuyn többnyire az iszlámról általában mondott véleményt, megbélyegzett egy kisebbséget, ergó rasszista. Érdekes álláspont, tekintve, hogy a képletben egyáltalán nincs semmiféle rassz. A rasszizmus elől nincs menekvés, az biológiai determinációt tételez fel – hogy ne mondjuk: genetikait. Aki zöldnek született, az a rasszista szemében attól függetlenül kártékony és megkülönböztetendő, hogy egyébként belül kommunista, náci vagy meggyőződéses demokrata. Elég, ha kívül zöld.

Amit Fortuyn és későn eszmélő követői képviselnek, annak a rasszizmushoz nincs köze. Annál több az antifasizmushoz és az antikommunista önvédelemhez. Rasszista volna, aki nem tűri a nácikat?

Azt mondták, nicsak, ez az ideológia – mindegy, hogy vallás vagy politikai irányzat – veszélyt jelent a mi szabadságunkra: megfosztaná jogaiktól például a nőket és a melegeket, és mindenkitől megvonná azt a jogot, hogy az eszmét kritizálja. Mindezért pedig hajlandó erőszakra is.

Hasonló egyszerűsítéssel éltek a hidegháború nyugati képviselői. Hiába lobogtatták a keleti és nyugati kommunisták a szovjet alkotmányt, hogy micsoda demokratikus jogok tenyésznek itt a szocializmusban, valahogy nem hittek nekik. Inkább azon dolgoztak, hogy feltartóztassák a vörös terjeszkedést. Próbált volna 1960-ban Amerikában a tőkések megnyúzásáról gajdolni valami ruszki ügynök!

Van az iszlámnak békés arca, nyilván. Csak hát elfedi a csador. De tessék előállni bátran: jelezni, hogy a csendes többség mi vagyunk, egyáltalán nem tartjuk leölendő állatoknak a melegeket, azt választ a nő magának, akit akar, és roppantul örvendünk a liberális demokráciának, ahol mindenki úgy él, ahogy szeretne. Hiszen ezért élhetünk itt mi is. Nem is akarunk semmiféle vallási törvénykezést. Ha látszana a radikális vadbarmok mellett a toleráns, a vallását a liberális demokráciával harmóniában megélő és gyakorló muszlim közösség, ha integrálnák a vallásukba az emberi jogok Európában elvárt szintjét, akkor nem volna itten semmi baj.

Allahban hiszel, barátom? Hát ki nem szarja le? Engem ugyan nem zavar, amíg nem akarod, hogy én is higgyek, és amíg nem ölöd meg a lányod, ha ő nem akar. Allah tiltja neked a pornót? Dobd ki a tévét, barátom, ne a stúdiót gyújtsd fel. Ilyen egyszerű.

Igen, az erőszak lehetősége ott van minden vallásban; a kereszténységben is. Mégsem ölték meg például A Magdaléna nővérek rendezőjét. A zsidó-keresztény kultúrkör ugyanis legalább három nagy jelentőségű megújuláson esett át. Az első maga a kereszténység megalapítása volt az ószövetségi vérfürdőhöz képest: Jézus, ugye, arról beszélt, hogy tán mégse kell másokat kővel agyondobálni az erkölcs nevében. A második a reformáció volt, a harmadik pedig a felvilágosodás. Igaz, hogy az első valláskritikusok még atrocitásoknak tették ki magukat, de mára a keresztény hívek túlnyomó többsége elfogadta, hogy nem lesz mindenki hívő, sőt mindig akadnak, akik köpködnek a keresztre. Nem szép tőlük, de joguk van hozzá. (168 Tóta W. Árpád: Rasszizmus és antifasizmus. index.hu, 2007.02.07.)

 

Hát talán emiatt is mondta Fortuyn, hogy a különbség fejlődésbeli.

Két-háromszáz év. Nincs itt semmi rasszizmus.

Meg ez:

„A szabad véleménynyilvánítás vérbefojtásaként élték meg Hollandiában Theo van Gogh filmrendező és provokátor meggyilkolását. Az eset újabb tünete a toleranciájára oly büszke Hollandia egyre súlyosbodó társadalmi válságának, ami a liberális többség és a konzervatív muszlim kisebbség között feszül. A Pim Fortuyn-jelenség újabb állomása, amelyben ezúttal már a terrorizmussal is számolni kell.

A 17. század óta csupán a második politikai gyilkosságot követték el Hollandiában, amikor kedden reggel megkéselték, majd lelőtték Theo van Gogh újságírót és filmrendezőt, a híres festő műkincskereskedő testvérének ükunokáját. Az első ilyen gyilkosságot két évvel ezelőtt követték el az országban, amikor pár nappal a parlamenti választások előtt lelőtték a viszonylag rövid idő alatt rendkívüli népszerűségre szert tevő politikust, Pim Fortuynt.

A két gyilkosság nem csak azért kapcsolódik össze, mert a két áldozat jó barátságban volt egymással, hanem mert az ügy a világ egyik legliberálisabb országának súlyos társadalmi válságával van összefüggésben, amelynek most már véres következményei is vannak. A kisebbségi és a többségi társadalom békés együttélésének álma látszik szertefoszlani a toleranciájára oly büszke Hollandiában.

Megfenyegetett politikusok

Theo van Goghot, a radikálisan gondolkodó és szókimondó újságírót és művészt kedden reggel szúrták meg többször, majd lőtték le, végül vágták el a nyakát Amszterdamban. A nyilvánosság egy ideig reménykedhetett benne, hogy végzetes véletlenről van szó csupán, de nem sokkal később elfogták a gyilkosság első számú gyanúsítottját, egy marokkói származású, de holland állampolgárságú férfit, másnap pedig további nyolc személyt tartóztattak le, akikről kiderült, hogy egy szélsőséges iszlám szervezet tagjai. Az amszterdami főügyész pénteken bejelentette, hogy terrorizmusról is szó van a vádemelésben.

A nyomozás során két levelet is találtak, egyet a gyilkos késével Van Gogh holttestébe tűzve, egyet a rendőrséggel vívott tűzpárbajban megsebesített elkövető, Mohammed B.-nél. Az első levél, amelyet a radikális iszlám szervezet látott el kézjegyével, azzal indokolta a gyilkosságot, hogy Van Goghnak iszlámellenes nézetei miatt kellett meghalnia. A másik levélben a feltételezett gyilkos vallja be büszkén, hogy mártírhalálra készül az iszlám nevében.

 

Provokatív társadalombírálat

 

A filmrendező idén mutatta be (újabb) provokatív filmjét, a Behódolást, amely nyíltan kikelt a hagyományos iszlám társadalmakban meghatározó nőellenes erőszak és elnyomás ellen. A félig fikciós, félig dokumentarista provokatív film nyitó jelenetében egy átlátszó csadorba öltöztetett meztelen nő könyörög Allahnak, majd négy feleség beszél szenvedéseiről. A film vetítése után halálos fenyegetést kapott mind Theo van Gogh, mind Ayaan Hirsi Ali, a film forgatókönyvírója, aki nem mellesleg parlamenti képviselő, és aki régóta kivívta a muszlimok egy részének ellenérzését olyan mondataival, mint, hogy „Allah első prófétája egy 12 éves lányokkal háló perverz elnyomó volt”.

A holland törvényhozás kormánypárti és ellenzéki prominensei ugyanakkor nem jelezték, hogy a filmet igazságtalannak tartanák, legfeljebb az orrukat húzták a merészebb jelenetek miatt. A kormány Theo van Gogh meggyilkolását „a szabad véleménynyilvánítás elleni merényletnek” nevezte, és elítélő nyilatkozatokat adtak ki a hollandiai iszlám szervezetek is.

A De Telegraaf holland lap értesülései szerint Van Gogh holttesténél talált levél egy halállistát is tartalmazott, amelyen Hirsi Alién kívül több ismert politikus neve – köztük az emigrációért és integrációért felelős miniszter, Rita Verdonké is – szerepelt. Ezt ugyan az amszterdami rendőrkapitány, Bernard Welten cáfolta, ő azzal sem értett egyet, hogy az igazságügyi miniszter, Piet Hein Donner megígérte, a levél teljes tartalmát közzéteszik. Sajtóértesülések szerint ugyanakkor Hirsi Alinak, akit másfél éve már rendőrök kísérnek mindenhova, biztonsági okokból el kellett rejtőznie.

Megbukott holland migrációs politika.

A muszlim kisebbség és a holland többség viszonya egyre feszültebb Hollandiában, ahol az utóbbi években, hasonlóan az európai trendhez, éles fordulatot vett amigrációs politika, az év során állandó téma volt a letelepedés feltételeinek szigorítása, sőt a holland kultúra védelme is.

Egy idén áprilisban közzétett felmérés szerint a hollandok 60 százaléka gondolja úgy, hogy mivel veszélyben van sajátos kultúrájuk, a bevándorlókat kötelezni kellene a holland nyelv elsajátítására, és mintegy fele vallotta azt, hogy le kellene zárni az ország határait az újabb bevándorlók előtt. A megváltozott közhangulat az évtizedekig jól működő, de most megszorítások elé néző holland szociális rendszernek, ezzel együtt a növekvő munkanélküliségnek köszönhető.

A 16 milliós Hollandiában jelenleg egymillió muszlim él, a nem európai kisebbségek száma összesen 1,5 millió (az összlakosság 9 százaléka), ami 2012-ben elérheti a 12 százalékot. Ekkorra a kisebbség lesz többségben Rotterdamban és Amszterdamban. Az ország vonzerejét a bevándorlók számára az adja, hogy a különféle juttatások és az aránylag laza adminisztráció miatt itt a legjobb letelepedni. A bevándorlók ráadásul nem élnek szegényen, és nem kényszerülnek igazi gettóba sem tömörülni, mint a legtöbb nyugati országban.

Pim Fortuyn népszerűsége

Hollandiában elhanyagolható mértékű a nyílt rasszizmus, de a bevándorlókkal és az iszlám kultúrával szembeni ellenérzés egyre erősebb.

Három évvel ezelőtt ennek első hullámát lovagolta meg a rotterdami szociológus, Pim Fortuyn is. Bár a sajtóban pártja (Pim Fortuyn Listája) a szélsőjobboldali címkét kapta, nem a francia Jean-Marie Le Pen-féle Nemzeti Front féle homofób, antiszemita politikai szervezetről volt szó. Fortuyn, aki maga egyébként meleg volt, az iszlámot antiliberalizmusa miatt bírálta, és azért, mert szerinte a konzervatív nézeteket valló muszlimok ártanak a holland társadalom toleranciájának. A PFL új pártként rendkívüli népszerűségre tett szert.

Fortuynnal végül nem egy szélsőséges muszlim szervezet végzett, hanem egy fanatikus állatvédő, akit az bőszített fel, hogy Fortuyn a nyérctenyésztést akarta legalizálni. A 2002-es májusi választásokon a második legtöbb képviselői helyet megszerző párt azonban Fortuyn nélkül nem bizonyult életképesnek, a kormány a következő év januárjában kénytelen volt lemondani. Fortuynról barátja, Theo van Gogh készített filmet; a rendező épp a stúdióba biciklizett, hogy a még nem el nem készült filmen dolgozzon, amikor meggyilkolták.

A kisebbség mindeközben aggodalommal figyeli a kormány »idegenellenes« intézkedéseit, és nem ok nélkül meg van arról győződve, hogy kultúrájukat, identitásukat akarja háttérbe szorítani az integrációra törekvő állam. Kérdés, hogy van-e más választásuk, mint az önkéntes  asszimiláció. Mindenestre azzal, hogy Van Gogh meggyilkolását egy terrorista csoport hajtotta végre, felmerült egy másik válaszlehetőség is.”(169: 9 Tamás Bence Gáspár: Sokkolta a hollandokat a Van Gogh‑gyilkosság. index.hu, 2004.11.06.)

Szóval pár éve még az iszlám talán meglévő emberi és békés arcát elfedte a csador, és pár éve még megbukott az integráció és a békés egymás mellett élés. Ma pedig túl vagyunk a csador és az iszlám apoteózisán, az integrációs politika varázslatos, a tolerancia mindenekfeletti, a Wilkommenskultur az egyedüli európai hozzáállás, és mindenki más egy mocskos disznó.

Csak hát, aki átlag tíz évenként teljesen mást mond, az nem lehet civil.

Az a zsoldos.

Mert a civil megváltozhat, és megfordulhat teljesen a világképe, és lehet Saulusból Paulus, de nem öt-tíz évenként. Hanem egyszer az életben.

Ezt kell tudnunk, nekünk, civileknek, hogy ez legyen a vértünk.

És azt is tudnunk kell, hogy a mi, békebeli Európánknak vége van:

Az ENSZ tavalyi demográfiai előrejelzése (World Population Prospects) a következő fő megállapításokat teszi:

1.: Századunkban a föld népessége nagyjából ismét megduplázódik

(a jelenlegi 7 milliárdról 13,5 milliárdra nő).

Felmerül a kérdés: Képes-e a Föld egyáltalán eltartani ennyi embert, különösen, ha továbbra is ilyen módon szipolyozzuk ki az erőforrásait?

Mai tudásunk szerint a válasz: Nem. Vagyis ez a népességrobbanás önmagában katasztrófa.

De az igazi katasztrófa, ha megnézzük e népességrobbanás részleteit! Ugyanis az előrejelzés szerint az előttünk álló néhány évtizedben Afrika népessége megduplázódik, a század végére pedig megnégyszereződik(!). Ázsia nagyjából megduplázódik, Dél- és Közép-Amerika nagyjából másfélszereződik, Észak-Amerika és Ausztrália nem mutat jelentős változást, vagyis szinten marad, és egyedül az európai bennszülöttek, vagyis mi, európai fehér emberek produkálunk szignifikáns népességcsökkenést.

A történelem könyörtelen leckéje: Akik nem képesek biológiai értelemben kitölteni a teret, ahol élnek, azok helyére benyomulnak azok, akik képesek a szaporodásra.

Az európai fehér ember pedig mára elveszítette két alapösztönét: az önfenntartás és a fajfenntartás ösztönét. Ez tragédia. Ez a teljes pusztulás előszobája. Ha minden így marad, akkor csak idő kérdése, hogy mikor tűnik el örökre az európai, keresztény, fehér civilizáció. Erre persze lehet azt is mondani, hogy kit érdekel, mi lesz 30-40-50 vagy száz év múlva? Lehet ezt mondani. De így csak az gondolkodhat, akinek nincsen gyereke.

Akinek vannak ivadékai, az felelősséget érez a jövőért, és képes tovább látni a következő pillanatnál. Annak nem mindegy, milyen világot hagy maga után, mit hagy az utódaira. Mert az európai, keresztény ember mégiscsak kapcsolatban áll az örökkévalósággal. Az örökkévalósággal pedig az Istenen kívül csak az utódainkon keresztül állunk kapcsolatban.

Ez tehát a demográfiai helyzet. Ideje lenne szembenézni vele. Ideje lenne végiggondolni, mi következik mindebből. Mondjuk mi lesz, ha Afrika tényleg elindul? Mai tudásunk szerint az észak-afrikai és a szubszaharai térségből nagyjából harmincmillió ember készül átkelni Európába. Mi lesz,

ha a megduplázódott népességű Afrikából majd hatvanmillió, a négymilliárdos Afrikából pedig majd egymilliárd akar átkelni a Földközi-tengeren?

Mert már most nincs mit enni és inni, akkor pedig végképp nem lesz! És akkor az ember elindul! Nos? Akkor mit tesz majd Európa? Nyálfolyató idiótaként továbbra is behordjuk majd őket Lampedusára, vagy akkor eljön a Mad Max világa, és addig lövünk, míg megolvad a fegyver csöve?

Mi lenne, ha ezek helyett Európa elkezdene gondolkodni?

Persze, kérdés, van-e még Európa?

Mi itt, az egykori Fal rossz oldalán, évtizedekig őrizgettünk egy álmot Európáról. Volt nekünk egy békebeli Európánk. S mikor kicsit enyhült a borzalom, s eljutottunk oda, akkor ámultunk a mi békebeli Európánkon, és vágyakoztunk oda. Elámultunk a kedélyes és szép Bécsen, a derék német burgerek gyönyörűséges, kristálytiszta, ékszerdoboz városain, vagy csak álltunk Párizsban, a Pont Neufön, és bámultuk a Szajnát, álltunk a Sacré Coeur lépcsőjén, s ámulva néztük a szerelmesek városát, vagy a Montmartre és a Quartier Latin valamelyik bájos kocsmájában egy calvadosszal áldoztunk Ravic, Morozov és Aristide Bruant emlékének.

Vagy odaszegődtünk Szerb Antal nyomába Itáliában, és sóhajtva láttuk, hogy a gyerekek ott tényleg „cserépdarabokkal hajigálták egymást, kétezer éves cserépdarabokkal, minden meghatottság nélkül”. (170: Szerb Antal: Utas és holdvilág. Magvető Kiadó, Budapest, 2006, 309. o.)

Ez az Európa nincsen többé.

Nem tudom, hogy örökre elveszett, vagy még visszahozható, de ma, most nincsen, ez a szomorú, kétségbeejtő tény.

Menjetek el, és nézzétek meg a saját szemetekkel. Nézzétek meg, hogy néz ki ma Bécs, nézzétek meg, mivé lettek a gazdag német burgerek ékszerdoboz városkái. Nézzétek meg a mai Münchent… Uramisten… Menjetek el Rómába, Nápolyba, és zokogjatok. Menjetek fel a Sacré Coeurhöz, és nézzétek, hogyan árulják a lépcsőkön a mindent ellepő feketék a hamisított bóvlikat. Próbáljatok ki egy romantikus esti sétát Marseille-ben…

A mi békebeli, gyönyörűséges Európánk odavan…

S ha most egy marslakó érkezne közénk, s neki kéne elmagyarázni, milyen is volt a mi békebeli Európánk, a mi derék marslakónkat ma kizárólag Prágába, Krakkóba, Varsóba, Pozsonyba, Kassára, Budapestre, Sopronba és Egerbe vihetnénk. Mert Európa ma mi vagyunk. Mi maradtunk. Európa ma ide szorult vissza, a mindig lesajnált, mindig lenézett, mindig kiröhögött, mindig meggyalázott Közép-Európába.

Ezt az Európát kell most megvédenünk. Mindenáron.

Nekünk kell megvédenünk Európát, mert mi maradtunk Európa, s mert belőlünk még nem veszett ki teljesen az önfenntartás ösztöne.

Kolhaas Mihály ma végképp tehetetlen. Már kiábrándulnia sincsen miből, hiszen a véleményterroristák, a „szabad sajtó” kutyái beleégették, beleüvöltötték a fejébe, hogy ő a létező világok legjobbikában él. Most pedig éppen azt akarják vele elhitetni, hogy mi, itt keleten, mi vagyunk a gonosz.

Hogy Ludas Matyi a gonosz.

De hát, Ludas Matyi az örök legkisebb fiú.

Másfajta civilség, másfajta ellenszegülés, másfajta elégtétel, másfajta igazságok. A mi legkisebb fiúink saját combjuk húsából kanyarítanak, ha a griffmadár elfárad az égig érő fa teteje felé menet, és saját combjuk húsával etetik a madarat, hogy feljussanak az égbe.

Shylock a más combjából akar egy fontot kamatként – s talán ő az

életrevalóbb…

De van úgy, hogy ilyen áron még élet sem kell. Akkor maradjon inkább álom az ég.

Persze, a legcivilebb közeg, a nép így szól arról az égről, s erről a földről:

 

„Kinek nincs kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni.

Építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat.

Építsen az ég szélére, ott nem éri semmiféle,

Építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat.” (171: Mezőségi népdal.)

 

És ezt sem értené senki arrafelé, Kolhaas Mihály földjén.

Arrafelé, ahol oly’ nagy becsülete van a törvényességnek, a törvénynek, s ahol oly’ nagyot lehet csalódni, oly’ nagyon ki lehet ábrándulni a törvényes út álmából.

Allex már kiábrándult.

De tudnunk kell, hogy Allex főteréről nem az allexi civilek zavarnák el Sándort. De nem ám! Ők már hallani szeretnék a szót. Az allexi civilek, az allexi polgárok már ébredeznek. Ébredezik a nép szerte Nyugaton.

Már csak a prefektúra akar bennünket elzavarni.

Az pedig –mint tudjuk- már a vég kezdete.

Az már kicsit sem számít.

Európa ugyanis élni akar. Európa nem fogja hagyni magát. Az európai civilek, az európai polgárok nem akarnak lecserélhetők lenni. Éppen ezért a prefektúrákat fogják lecserélni, a kormányaikat fogják lecserélni, a beteg brüsszeli idiótákat fogják elkergetni, az ocsmány és hazug sajtót fogják szurokba forgatni és tollba hempergetni.

És minekünk kell nagyon vigyáznunk, hogy mindez majd ne forduljon visszafordíthatatlan tragédiába.

Oda kell figyelnünk, hogy ne Kolhaas Mihály útját járják megint végig, hanem Ludas Matyiét.

Mert az a valódi civil út.

Annak végén van összekacsintás és derű.

Soha ennyire még nem hiányzott épp e kettő a szomorúvá lett Európából.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »