Populista, aki mondja!

Macron, aki még két elnöki mandátumot is begyűjtene, tisztában van azzal, hogy a Republikánusok új, 42 éves elnöke az egyetlen, akivel számolnia kell a jövőben.

Francois Fillon megbuktatása, amely a parazsat egy irányba fúvó média műve, illetve Marine Le Pen szánalmas nívójú tévészereplése óta a francia jobboldal ez év februárjáig sem talált magára.

Az Emmanuel Macronnal vívott elnökjelölti szócsörtében a szociális, gazdasági kérdésekre terelve a beszélgetést Le Pen asszony az ellenfele malmára hajtotta a vizet, ahelyett, hogy a szavazók többsége által remélt égető kérdésekről: a mértéktelen bevándorlásról, az iszlám növekvő befolyásáról és a francia identitás válságáról merészelt volna beszélni.

Csak a harmadik jobboldali párt, a Talpra, Franciaország szókimondó elnöke, Nicolas Dupont-Aignan szolgált pozitív példával: a választási boszorka szerepére kárhoztatott Nemzeti Fronttal lépett választási szövetségre. A komplexusmentes Dupont-nak a belterjes francia politikai-gazdasági elitet bemutató könyvei élményszámba mennek. Elnökjelöltként ő írta a legfrappánsabb választási programot, amelyben arról is beszélt, hogy mit tenne elnöksége első száz napjában.

A Nicolas Sarkozyék által 2015 májusában átkeresztelt Republikánus Párt (Les Républicains, LR) Macron győzelme után szakadozni kezdett. Több frontemberük egyik napról a másikra kormánypozíciót vállalt a választási ellenfél Macron-csapatban. A balliberális új elnök közben több jobbközepes döntést hozott. Nemcsak olyan liberális reformokat léptetett életbe, amelyekkel sem Chirac, sem Sarkozy nem merészelt bíbelődni (a munka törvénykönyve, a szakképzés reformja, 30 százalékos adó a tőkejövedelemre stb.), de a bevándorlás kérdésében sem kíván teret engedni a republikánusoknak.

Laurent Wauquiez jelöltségét az LR élére sokan rossz szemmel nézték még a pártjában is. A jobboldallal évtizedek óta szövetséges centristák, a Demokraták és Függetlenek Uniójának elnöke, Jean-Christophe Lagarde világossá tette, hogy nem lépnek választási szövetségre ismét velük, ha Wauquiez lesz a gazda. December tizedikén azonban közel 75 százalékkal ő győzött – igaz, több mint 42 százaléknyi pártszimpatizáns maradt távol az urnáktól. A mindenható Le Monde újságírónője nyomban jelezte, hogy számára is tilos minden ideológiai és szemantikai közeledés a Nemzeti Fronthoz.

Macron, aki még két elnöki mandátumot is begyűjtene, tisztában van azzal, hogy a Republikánusok új, 42 éves elnöke az egyetlen, akivel számolnia kell a jövőben. Az ultrabaloldali, bolsevik tempójú és a bevándorlók szavazataira ácsingózó Jean-Luc Mélenchon ugyanis ha kinyitja gorombaságra termett száját, mindig dobja neki a lecsapni való labdát. A Nemzeti Front is meggyengült, elnöke névváltoztatást fontolgat, a Szocialista Párt pedig kis ötágú pulzáló neutrínó csillagocska lett, megválva a híres Solferino utcai székházától.

A február 4-i részleges választáson meglepetésre két jelentős kerületben, a Belfort környékén és az Oise völgyé­ben is LR-jelölt győzött, és ez megerősítette Wauquiez vonalvezetését. Épp az a reménykeltő, hogy a radikális változást sürgető párttagokat lepopulistázóktól végre megszabadul a párt.
Az LR új főnökének célja a szerény jövedelműek, a kisemberek, a vidék megszólítása, képviselete.

A médiát kisajátító belvárosi értelmiség számára ez az óhaj már felettébb gyanús, támadási felületre alkalmas szerte Nyugat-Európában, ahol a felvilágosult elit a vidék bereteszelt ajtóit rugdossa. Wauquiez koherenciára törekszik, miközben engedmények nélkül bírálja Macront. Létrehozta ellenkormányát, és arra készül, hogy az általános jóindulat elpárologjon, aminek a jelei már mutatkoznak. Ugyan Macron a jómódú és liberális attitűdű jobboldali szavazókat megnyerte, de a szerényebb jövedelműeket, a még erős identitású vidéki rétegeket most teszi végleg ellenségévé.

Ez az első, amire Wauquiez építhet: az állam nem a magukat megszedő és a liberális hírcsatornákat birtokló elitek magán- és felségterülete, hanem a nemzeté, amely a jobboldali pártok segítségével találhat önmagára. A másik: pártjának védenie, dajkálnia kell a franciák kultúráját, amelyet Macron a képernyős műveltségével eltűntnek képzel a lakosságcsere, a nagy afroázsiai keveredés miatt. Jellemző a franciák identitászavarára, hogy olyan embert szavaztak a hatalomba, aki a francia kultúrán nem a franciák kultúráját érti, és ezt a kampánya során szóvá is merte tenni.

A harmadik az Európához való viszony. Wauquiez elődeinek választania kellett a liberális–centrista–Európa párti Juppé-Bayrou tompaszöge és a Nemzeti Front/Talpra, Franciaország hegyesszöge között. Mivel az elveket a hatalomra lecserélő párttársait Macron felporszívózta, nem maradt más, csak a szőnyeg alá söpört népi „populisták” kinyújtott jobbja.

Ma a népre hivatkozni Európa-szerte populizmus. A jobboldali párt új elnökének viszont tudnia kell, hogy populista az, aki populistát kiált.

S. Király Béla

A szerző politológus


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »