Pótlékkal és béremeléssel szerelik le a háborgó lakosságot

Pótlékkal és béremeléssel szerelik le a háborgó lakosságot

A Saudi Aramco is beállt azoknak a szaúdi cégeknek a sorába, amelyek fizetésemeléssel próbálják enyhíteni az áremelkedések miatt a lakosság körében kialakult feszültséget.

A Saudi Aramco is beállt azoknak a szaúdi cégeknek a sorába, amelyek fizetésemeléssel próbálják enyhíteni az áremelkedések miatt a lakosság körében kialakult feszültséget – írja a Bloomberg. Az állami olajcég, mely az év második felére tervezett elsődleges részvénykibocsátásra készülve múlt héten részvénytársasággá alakult, januártól egy éven át havonta plusz ezer szaúdi riált (267 dollár) ad a királyság területén dolgozó azon alkalmazottainak, akiknek a havi fizetése nem haladja meg a 20 ezer szaúdi riált. A gyakornokok havi fizetését pedig 10 százalékkal emeli a vállalat ugyanebben az időszakban.

– vélekedett az Al Rajhi Capital Co. pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat kutatási részlegének élén álló Mazen al-Szudairi. „A szaúdi kormány a közeljövőben is nagymértékben támaszkodik az Aramcóra és az olajból származó bevételekre, így a cég jövedelmezősége kulcsfontosságú tényező marad a kormány számára” – tette hozzá.

Mohammed bin Szalmán koronaherceg terve ugyanakkor épp az, hogy hosszú távon csökkentsék Szaúd-Arábia függését az olajtól, illetve létre szeretné hozni a világ legnagyobb nemzeti vagyonalapját. Mindezek érdekében január 1-jei hatállyal a szaúdi kormány

5 százalékos áfát vezetett be, az üzemanyagárakat pedig több mint 80 százalékkal megemelték.

A megnövekedett megélhetési költségek felzúdulást keltettek a lakosság körében, mire Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király havi ezer riálos fizetéskiegészítést rendelt el a szaúdi köztisztviselők számára. A király lépését követően több nagyobb helyi vállalat is – köztük az Al Rajhi Bank, a Samba Financial Group, illetve a Saudi Electricity Co. – is fizetésemelést ígért munkavállalóinak.

A király az uralkodócsalád tagjait sem kímélte: elrendelte, hogy a villany- és vízszámlájukat ezentúl maguknak kell fizetniük, nem vállalja át helyettük a kormány. Az intézkedés ellen, valamint egy gyilkosság miatt elítélt és tavaly kivégzett herceg haláláért kárpótlást követelő, a királyi palota előtt tüntető tizenegy herceget szombaton őrizetbe vette a
szaúdi királyi gárda.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »