Profik gyülekezete

Profik gyülekezete

Mi ennek módfelett örülünk, lássuk a részleteket!

Először még mindenki utálta a Jobbikot. Aztán Medgyessy Péter azt mondta, együtt lehet dolgozni velük. Heller Ágnes ugyanezt mondta. Gyurcsány Ferenc szerint viszont a Jobbikkal nem szabad együttműködni. Vona Gábor ellenben tulajdonképpen mindenkivel együtt tudna működni, hiszen – mint mondta – nincs már baloldal és jobboldal. És ha már együttműködne, legszívesebben az LMP-vel és a Momentummal tenné. Annyira viszont nem szeretne együttműködni, hogy le is üljön az LMP-vel vitatkozni: októberben, két nappal a televíziós vita előtt Vona lemondta a részvételt. Ami azért volt meglepő, mert egy hónappal előtte még nyilvánosan vitatkozott Szél Bernadett-tel. Az elhalasztott vita után Vona rögtön elmondta, nem miatta maradt el a dolog, bár kétségkívül ő mondta le. Szél Bernadett pedig először leült vitázni Vonával, aztán nem ült le, végül azt mondta, hogy nem ilyen koalíciós társat képzel el, miközben Vona – hivatalosan és egyoldalúan, ugye – leendő koalíciós társként szereti és tiszteli őt. Az LMP közben szerződtette Ron Werber volt MSZP-tanácsadót, átigazolta Demeter Márta volt MSZP-képviselőt, és választási együttműködést kötött Gémesi György Új Kezdet nevű pártjával.

A Momentumot fiatalos, szimpatikus pártként festette le Vona, a Momentum viszont hallani sem akar a Jobbikról. Márciusban azt mondta Fekete-Győr András, hogy Gyurcsány igazán eltakarodhatna a közéletből. Aztán a Momentum azt mondta, senkivel sem akar együttműködni, és bemutatta a 106 jelöltjét. Aztán Juhász Péter, az Együtt elnöke kifogásolta, hogy Fekete-Győrt ráindítják az V. kerületben. Mire Fekete-Győr azt mondta, hogy amit Juhász csinál, az műbalhé. Ekkorra Juhász már túljutott azon a márciusi javaslatán, hogy új pólust kellene létrehozni a Momentummal és a Kétfarkúval.

Az MSZP-ben először miniszterelnök-jelöltté választották Botka LászlótMolnár Gyula pártelnök megígérte, hogy nem lesz több szocialista belvita a nyilvánosságban. Botka arra kérte a többi baloldali pártot, hogy sorakozzanak fel mögé, de Gyurcsány Ferenc és a többiek azt mondták, nem. Az LMP megüzente, nem közösködnek az MSZP-vel a választáson, a Párbeszéd pedig belépési nyilatkozatot küldött Botkának. Közben az LMP-s Schiffer András azt mondta, hogy Botka László mögött az SZDSZ-es Jurassic Park gyülekezik. Ehhez tegyük hozzá, hogy nem is olyan régen Vona Gábor viszont Schiffer András pártját nevezte új SZDSZ-nek. Mindeközben Botka és Gyurcsány folyamatosan üzengetett egymásnak a sajtóban. Aztán amikor Botka főtanácsadója lefoglalta az Új pólus domainnevet, Juhász Péter kifogást emelt, hiszen addig ő használta az Együtt, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum állítólagos összefogására.

Májusban Botka azt mondta, kizárja az együttműködést a DK-val és a Jobbikkal. Gyurcsány pedig azt mondta, ő sem közösködne az MSZP-vel. Botka rámutatott, hogy Molnár Zsolt áruló, mire a másik azt válaszolta, hogy valójában Botka folytat polgárháborút. Ebből aztán az lett, hogy Botka nem Molnár Zsoltot, hanem Tóth Józsefet jelölte a fővárosi választás koordinálására. Tóth József aztán állítólag Botkával is összekapott, de ezt a hírt megnyugtatóan cáfolták. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje összehívta az ún. szegedi együttműködést is, amelyre azonban csak a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely ment el. Aztán Botka László képtelenségnek nevezte a DK jelöltállítási javaslatát, és kijelentette: az MSZP csak az LMP-vel tud elképzelni koordinált indulást. A DK pedig azt javasolta, legyenek közös jelöltek, de a pártok induljanak külön listán. Botka egy ideig még tárgyalt az LMP-vel, közös választási listát ajánlott az ellenzéki pártoknak, aztán megbukott, mint a huzat, az MSZP és a DK pedig Gyurcsány forgatókönyve szerint állapodott meg egymással.

Hírdetés

Szeptemberben Fodor Gábor liberális pártja beállt az MSZP mögé, és lapzártánkig ott is maradt.

Időközben a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltté választotta Karácsony Gergelyt. Aztán Karácsony Gergely azt mondta, hogy teljes mellszélességgel Botka László miniszterelnök-jelölt mellett áll. Egy ideig az volt a forgatókönyv, hogy a Párbeszéd és az Együtt külön listában, de koordinált indulásban gondolkodik. Aztán – Botka távozásának hírére – Karácsony hirtelen azt javasolta az MSZP-seknek, hogy válasszák őt miniszterelnök-jelöltnek. Igaz, azt is mondta bizalmas körben, hogy a „f…nak se kellett ez az egész jelölősdi”. Majd azt mondta, hogy csak akkor vállalja az MSZP miniszterelnök-jelöltségét, ha lesz közös lista. Időközben Szigetvári Viktor bejelentette, hogy Karácsony Gergely MSZP-s terveivel vége a Párbeszéd és az Együtt szövetségének, és az Együtt majd saját miniszterelnök-jelöltet választ. Azt is mondta, hogy önálló listát állítanak, de az egyéni választókerületekben együttműködnek a demokratikus erőkkel. Előzőleg az Együtt még előválasztást akart, és elzárkózott az MSZP-vel és a DK-val állított közös listától. A drámai eseménytörténetet – egyelőre – Fekete-Győr András zárta le: bejelentette, hogy a Momentum befogadja a Karácsony Gergely nélkül maradt Együtt szavazóit, de személy szerint úgy érzem, a Párbeszéd szimpatizánsaira is kikacsintott ezzel a javaslatával.

Decemberben aztán az ellenzék megpecsételte az esztendőt: ezren vettek részt a Jobbik tüntetésén, de ott volt ám mindenki, aki számít, aki pedig nem ment el, feltehetően külön bejáratú tüntetésben gondolkodik. Napnál is világosabb tehát, hogy az ellenzék komoly, felelősségteljes hangulatban várja a kormányváltást. Aki profi, azt meg kell süvegelni, én azt mondom.

Szentesi Zöldi László – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »