Putyin a Krím-félszigeten kampányolt

Látogatást tett a Krím-félszigeten szerdán, az orosz elnökválasztási kampány finisében Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki felkereste az épülő kercsi hidat, az új szimferopoli repülőtéri terminált, valamint Szevasztopolt.

Putyin nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a félszigetet Oroszországgal összekötő hídnak a gépkocsiforgalmat lebonyolító része még a tervezett év végi határidő, sőt, még a nyári üdülőszezon előtt felépül. Arkagyij Rotenberg, a beruházást megvalósító Sztrojgazmontazs elnevezésű cég tulajdonosa közölte, hogy ez a cél már májusra megvalósul, amire az elnök közölte, hogy ott lesz az avatáson.

http://mno.hu/

A nyugati szankciólistákon szereplő Rotenberg felhívta a figyelmet arra, hogy a híd összes alkotóeleme Oroszországban készült.

A presztízsberuházásként kezelt, a Krímet az orosz gazdaságba integráló, 19 kilométeres kercsi híd a legnagyobb ilyen átkelő Európában. A vasúti forgalom áteresztésére jövőre lesz alkalmas. A Kercsi-szoros két partját összekötő létesítményen napi 40 ezer gépkocsi és 47 vonat haladhat majd át. Éves utasforgalma a tervek szerint 13 millió fő, teherforgalma pedig 13 millió tonna lesz.

„Döntésükkel önök helyreállították a történelmi igazságosságot, amelyet a szovjet időkben megsértettek, amikor a Krímet leszakították Oroszországtól” – mondta Putyin Szevasztopolban őt ünneplő emberek csoportja előtt, a 2014-ben megtartott krími népszavazásra, illetve az 1954-es hruscsovi döntésre utalva, amelynek következtében a félsziget az ukrán szovjet tagköztársaság része lett.

Az elnökválasztást Oroszországban március 18-án, a Krím Ukrajnától való elcsatolásának – hivatalos moszkvai szóhasználat szerint a félsziget és az anyaország „újraegyesítésének” – negyedik évfordulóján tartják majd meg. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismerte el ezt az aktust.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »