Radikálisabb LMP-t ígér Hadházy utódja

Radikálisabb LMP-t ígér Hadházy utódja

Szél Bernadett, és a parlamenti újonc Keresztes László Lóránt vezetheti tovább az LMP-t, ők ketten ugyanis az egyedüli pályázók a párt társelnöki pozícióira. Újfajta, radikálisabb politizálást ígérnek, illetve, hogy többet foglalkoznak majd az emberek mindennapjait érintő problémákkal. A korábban fizikai összetűzésig fajuló belső feszültségekről nem szívesen beszélnek, az emiatt indult fegyelmi vizsgálatok pedig még nem zárultak le.

Hadházy Ákos lemondásával már a választások estéjén megüresedett az LMP egyik társelnöki széke, most kiderült, hogy nem tolonganak a jelöltek a pozícióért. A két hét múlva esedékes tisztújításon csak ketten Szél Bernadett, és Keresztes László Lóránt indulnak majd a tisztségekért.

Keresztes László Lóránt az elmúlt nyolc évben Pécsen volt önkormányzati képviselő: azt mondta, hogy egy erős országos hálózattal rendelkező, radikálisabb pártot akar faragni az LMP-ből.

Hogyha a pártpolitika, a pártműködés és a civilek együtt tudnak működni egy ügyben, és túl azon, hogy javaslatokat nyújtunk be, és túl azon, hogy vitákat folytatunk egy városházán, vagy az Országgyűlésben, hogyha kivisszük az utcára a politikát egy konkrét ügy kapcsán, akkor lehet eredményeket elérni. És én ezeket a jó gyakorlatokat, jó példákat szeretném meghonosítani országosan. Hiszen látjuk, hogy újra kétharmadot szerzett a Fidesz, és rendkívül sürgető problémákra kell valós megoldásokat találnunk, és ez csak úgy lesz lehetséges, hogy a konkrét parlamenti viták és előterjesztések mellett egy kicsit radikalizáljuk ezt a működést – hangoztatta Keresztes.

Szél Bernadett szerint a politikusok sokszor elfelejtik, milyen mindennapi problémái vannak az embereknek, ezért helyi ügyek címmel új honlapot is indít a párt. Az oldalon bárki megírhatja a problémáit, és azt ígérik, hogy ezeket az Országgyűlésbe is elviszik majd.

Az LMP parlamenti frakciója felkészült arra, hogy fogadja a konkrét problémákat. Szakértőkkel meg fogjuk vizsgálni őket, megbeszéljük ezeket a problémákat, ha kell kapcsolatba lépünk azokkal, akik megélték ezeket a nehézségeket, és utána a magyar parlament a magyar emberek problémáitól lesz hangos – ígérte a politikus.

A pártban Hadházy Ákos, és Sallai Róbert Benedek ellen is fegyelmi vizsgálat zajlik, ezek egyelőre nem zárultak le.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »