Rakkában állnának bosszút Mancherterért a brit önkéntesek

Rakkában állnának bosszút Mancherterért a brit önkéntesek

Bosszút esküdtek az Iszlám Állam ellen a szíriai kurd erők kötelékében harcoló brit önkéntesek – írja a The New Arab című, angol nyelvű hírportál. A kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) soraiban számos brit harcol, közülük többen is fogadkoztak, hogy legyőzik az iszlamistákat, és elfoglalják fővárosukat, Rakkát.

Hírdetés

„Elkapjuk őket. Amikor bevonulok rakkába, nem leszek irgalmas. Nem váron kegyelmet, és nem is adok kegyelmet” – üzente egy, a Twitteren közzétett videóban a manchesteri Michael Enright. Egy másik brit, Macer Gifford a Facebookon írta: az YPG és a szövetségesei hamarosan beveszik Rakkát és ezzel levágják a kígyó fejét. Enright ugyanakkor sürgette a brit kormányt, hogy nyújtson támogatást a kurd erőknek.

A kurd és arab lázadó erők tavaly szeptemberben indítottak támadást, amelynek végső célja Rakka bevétele. Egyelőre 40 kilométerre állnak a várostól, de állítólag nyár elején, valószínűleg júniusban megindul a rég várt offenzíva.

A kurd csapatokat számos nyugati önkéntes segíti, akiket általában az iszlamisták elleni harc, vagy, mint most már a britek esetében is, a bosszú motivál. A brit harcosok száma nem ismert, de az igen, hogy eddig négy brit halt meg a polgárháborúban. Legutóbb, tavaly decemberben a 20 éves Ryan Lock esett el az Iszlám Állam elleni harcokban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »