Rálőttek egy francia száműzetésben élő azeri újságíróra és feleségére

Rálőttek egy francia száműzetésben élő azeri újságíróra és feleségére

Rálőttek egy franciaországi száműzetésben élő azeri újságíróra, Rahim Namazovra és feleségére péntek reggel Colomiers-ben, a nő meghalt – mondták el egybehangzó források.

Egy rendőrségi forrás szerint a házaspár éppen a Franciaország délnyugati részén található település egyik lakónegyedében autózott, amikor hét lövést adtak le rájuk. Az egyik golyó Rahim Namazov hátát érte, a férfi állapota válságos – tette hozzá az illetékes.

Colomiers szocialista polgármestere, Karine Traval-Michelet az AFP francia hírügynökségnek elmondta: felmerül a politikai indíttatású bűncselekmény gyanúja, hiszen Namazov egy olyan újságíró, akit hazájában megkínoztak és börtönbe vetettek, és politikai menekültként élt Franciaországban.

Ennek a támadásnak semmi köze a múlt heti terrorcselekményhez, amelynek során egy szélsőséges túszokat ejtett a dél-franciaországi Carcassone-tól keletre található Trebes-ben – tette hozzá.

Traval-Michelet elárulta: nem tudott arról hogy Namazov a Toulouse nyugati peremén található városban élt, ahogy arról sem, hogy politikai menedéket kapott.

Az azeri újságírót hazájában bebörtönözték, halálosan megfenyegették, majd kiutasították – jutott a Toulouse-i Újságíró Szövetség (AJT) tudomására. A férfi 2010-ben telepedett le Toulouse-ban.

A Riporterek Határok Nélküli nevű nemzetközi szervezet 2017-es sajtószabadság-indexének összeállításakor vizsgált 180 ország közül Azerbajdzsán a 162. helyezést érte el.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »