Recsket is újranyitnák

Recsket is újranyitnák

Sok mindent megszoktunk már a balliberális gittegylettől, de az még a gyakorlott ellenzéktűrőket is komolyan meglepte, hogy Karácsony Gergely – aki most éppen az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje – azt találta mondani nagy meggyőződéssel, hogy ő bizony nem tesz esküt az alaptörvényre, nem bizony. Mert az érvénytelen, és ezt népszavazással kell alátámasztani.

„Amikor ezek a téglák kiesnek, a rendszer megremeg, és már kiírható például egy olyan népszavazás, hogy legyen az alaptörvény semmis.”

Nos, ez azért egy volt tudományos kutatótól kissé erős kijelentés, nekem be is villant azonnal az OPNI újranyitásának képe, ahol egy-egy ilyen meredek kijelentés után kérdés nélkül ráadnák a csini, fehér, hátul kötős kabátot Karácsonyra. Talán népszavazás helyett be kellene tartani az alaptörvényt, ha tetszik, ha nem.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Karácsonyék által olyan nagyon favorizált Európai Unió egyébként sem tűrné el, hogy valamelyik tagállama nyíltan semmibe vegye a saját alkotmányát. Ha már mindenképpen meg akarja változtatni jogkövető állampolgárunk az alaptörvényt, akkor ezúton közlöm vele, hogy ahhoz kétharmaddal kellene győzniük vagy minimum elfoglalniuk a parlamentet, de lássuk be, hogy arra az a néhány száz összellenzéki tüntető tavaly sem volt képes, pedig ostromolták rendületlenül.

Karácsony Gergely az ATV-ben még Rónai Egont is meglepte azzal, hogy mennyire kitartóan mantrázza a bűvös „nem teszek esküt az alaptörvényre” mondatot, mert amúgy az illegitim. A gondolat és a mondatfűzés, a szavak egymásutánisága nem véletlenül lehetett ismerős azoknak, akik rendszeresen járnak ellentüntetésekre, ott ugyanis az Alkotmányos Ellenállás szónoka (igen, van ilyen) szóról szóra ugyanazt hangoztatja, mint Karácsony Gergely.

Megkímélem az olvasót attól, hogy elmerüljön ennek a fantasztikus eszmeiséggel átitatott mozgalomnak a részletes megismerésében, de fontos látni a honlapjukon megjelent következő szöveget, miszerint „a magyar társadalom tagjainak érdekeit szolgáló, végleges magyar alkotmány megalkotása és elfogadása csak a nemzeti hagyományok és a XX. századi történelmi események figyelembevételével, valamint széles körű társadalmi egyeztetést és népszavazást követően valósulhat meg”.

Ugye nem lepődnek meg azon, hogy az alkotmányos ellenállók a közösségi médiában fellelhető csoportjukban óriási ovációval fogadták az ATV-ben leadott interjút, amelyben – mint írják – „Karácsony Gergely nyíltan beszélt az alaptörvény érvénytelenségéről”?

Tehát: van egy legitim politikai szereplő és egy illegitim ellenállási mozgalom, amelyik ugyanazt hangoztatja, ugyanaz a cél vezérli. És az alkotmányos ellenállók szónoka el is kottyintotta magát egy tavalyi tüntetésen, hogy nem érti, Vágó Gáborék miért akadnak ki, ha ő is elmegy a rendezvényre, hiszen „együtt kezdtük”.

Máté Tamás állítólag Majtényival balhézott össze, így lett szakadár. Vagyis elnézést, alkotmányos ellenálló. Az pedig, hogy hol és mit is kezdtek együtt a liberálisok és az anarchisták, gyanítható. Mert bizony minden mindennel összefügg. Mutatjuk, hogyan.

A jótékony feledés homályába merült már a Humán Platfom (HP) mozgalom, amelyet Gulyás Márton alapított, és amelynek létrejöttét a Krétakör Alapítvány kezdeményezte, és „véletlenül” a Norvég Civil Alap támogatta. A humán ágazatokat összefogni hivatott ernyőszervezetet 2012 novemberében szervezték meg, az eltelt hat évben pedig számos tüntetést szerveztek.

Gulyás Márton időközben hivatásos ellenzéki aktivistává avanzsált, ha éppen nem festékpatronokat tesztel a Sándor-palotán vagy az ÁSZ épületén, akkor civileket hergel vagy ellenzéki összefogást sürget. Érdekes, de a HP tagszervezetei között találunk informális szervezeteket (például Hallgatói Hálózat, Oktatói Hálózat), hagyományosabb alapon működő kulturális formációkat, szakszervezetet (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) és szociális szervezeteket is.

Hírdetés

De hozzájuk kapcsolható az anarchista, liberális, baloldali eszmét összegyúró, megnevezhetetlen ideológiával rendelkező magyar Anonymous is, akik egy Orbán Viktor-ellenes csoportból fejlődtek ki kormánybuktatókká, vagyis nyíltan ellenzéki erővé. A Soros-féle bekötöttségnek megfelelően zavargásokat szítanak.

Némiképpen ironikus az ő oldalukon ezt olvasni: „A feladatunk megmutatni és bizonyítani az embereknek az igazságot. – We are Anonymous.” Az általuk elképzelt való világban például a civil szervezetek átláthatóságát vizsgálni felháborító. A magyar Anonymous csoport tagjai előszeretettel posztolnak kormányellenes tüntetésekről vagy éppen a köztársasági elnököt mocskoló szöveget vagy fotót.

A kormányfóbia elhatalmasodni látszódik a magyar csoporton, akik mást nem is tudnak, mint a valóság megmutatása helyett uszítani és gyalázkodni. Velük kapcsolatban már 2013-ban is többször Soros-összefüggésről írtak, míg mások egyszerűen hülye gyerekeknek minősítették a csoport tagjait.

A Betyársereg oldalát 2015-ben próbálták ellehetetleníteni, kevés sikerrel. Egyik tagjuk ezt nyilatkozta róluk: „Anarchista hazai csoport. Az eredeti Anonymous-eszmétől sok dologban radikálisan eltér. Mégis őrült energiákat ölnek abba, hogy azt a látszatot keltsék, ők ugyanazok. Kapcsolatokat próbálnak szövögetni évek óta. Mindezt mondom némi bent töltött időszak után.”

Érdekes megnézni azokat a hashtageket, amelyeket a Valódi Demokráciát Most! oldal használ a posztjainál, ezek között bizony ott van az Occupy Oktogon Anonymous és az Anonymous Operation Hungary. Ezenfelül ott van még a Hallgatói Hálózat, a Ligetvédők, a Védegylet, a Budapesti Anarchista Színház, a Kettős Mérce, az Átlátszó.hu, a Slejm – a torkon ragadt politika, a Közös Ország Klub, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az Anonymous – Rendszerhiba Akciócsoport is.

A helyzet tehát az, hogy egy jól megtervezett, évekkel ezelőtt megindított támadás folyik Magyarország ellen, köszönhetően a Soros által pénzelt anarchistáknak, a liberális köntösbe bújtatott rendszerellenes mozgalmaknak és a baloldali pártoknak, amelyeknek sikerült egy olyan miniszterelnök-jelölttel előállni, aki nyíltan vállalja, hogy a nemzeti alaptörvényt semmisnek tekinti, büszkén vállalva már megválasztása előtt azt, hogy elárulja hazáját.

Ezt már csak az újabban whiskys rablóként emlegetett Gyurcsány Ferenc tudta überelni azzal, hogy kijelentette: kormányra kerülése esetén ingyenvizet és -áramot biztosítanak majd, ja, meg elveszi a fideszesek vagyonát. Mondja ezt az az ember, akinek sikerült csődbe vinnie az országot, majd tetemes adósságot zúdítva hazánkra elvette a nyugdíjakat, emelte az energiaárakat, közben nem felejtette el kiárusítani a nemzeti vagyon jelentős részét, és szétlopni az országot.

És ez a levitézlett, miniszterelnökként csődöt mondott szemkilövető fenyegeti most a fideszeseket, hogy visszaveszik tőlük a vagyonukat. Már bocsánat, de kik számítanak majd hivatalosan fideszeseknek? A kormány tagjai, a minisztériumi alkalmazottak? A békemenet résztvevői? A Fideszre szavazók milliói? Mindhárom társadalmi csoport egyszerre?

És hogyan, milyen adatbázisok alapján fogják megállapítani a kisemmizettek pontos körét? Mit értenek majd „vagyon” alatt? Egy hatvan négyzetméteres panellakás már az lesz? Újranyitják a recski kényszermunkatábort, amint azt annak idején az MSZP-s ­Vastagh Pál már belengette?

A választások előtt pár héttel nemcsak a kívülről jövő támadásokat kell hárítani, a migránshordák betelepítésétől megvédeni hazánkat, hanem a belső ellenséggel szemben is türelmesnek kell mutatkozni, megértően hallgatni őket, és nem beleordítani az arcukba, hogy ne hazudjanak tovább, pedig elegünk van belőlük. De most már nagyon.

Jurák Kata – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »