Reuters: Aszad körözött pénzemberének adott vízumot a magyar állam

A Reuters figyelmét sem kerülte el az újabb letelepedésikötvény-botrány.

A hírügynökség beszámol róla, hogy a magyar hatóságok letelepedési kötvény fejében vízumot adtak el két körözés alatt álló személynek, így Atiya Khourynak is, aki az Egyesült Államok szerint illegális olajüzletekből származó pénzzel támogathatta Bassár el-Aszad kormányát.

Mindez ráadásul akkor derült ki, amikor a magyar kormány választások előtt csúcsra járatja bevándorlásellenes kampányát – teszi hozzá a hírügynökség.

A Reuters emlékeztet rá, hogy a letelepedési kötvényeseket a magyar titkosszolgálatok ellenőrizték – és idézi Lázár János kancelláriaminiszter csütörtöki kormányinfóját, amin a politikus azt hangoztatta, hogy a szolgálatok mindenkit átvilágítottak, és nagyon körültekintően jártak el.

Azt is szerepel a cikkben, hogy Lázár nem válaszolt a Direkt36 által feltárt problémákra, az újságíróknak azt mondta, hogy kérdéseikkel az ügyben eljáró hatóságokat kérdezzék; a hiba csak az, hogy éppen ilyen alapon lehetett volna kérdezni Lázárt. Ő felel ugyanis a külföldi hírszerzéssel foglalkozó Információs Hivatalért, az IH pedig az Alkotmányvédelmi Hivatallal, és a bevándorlási hivatallal közösen világította át a kötvényvásárlók személyi hátterét.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »