Rogán elárulta, miért nem tudhatjuk, merre járja az országot Orbán Viktor

Rogán elárulta, miért nem tudhatjuk, merre járja az országot Orbán Viktor

A portál az RTL Klub Híradója nyomán számolt be arról, hogy a nem kormányközeli sajtót miért nem értesítik előre a miniszterelnöki kampánykörút állomásairól, mint ahogy ez normális országokban szokás.

A csatornának Rogán Antal propagandaminiszter telefonon azt válaszolta, hogy

Orbán “amerikai mintára” a Facebook-oldalán keresztül folyamatosan tudósít útjainak szinte minden percéről, így az a sajtó számára teljes egészében elérhető és látható.

“De őszintén szólva, mi nem az újságírókat, hanem az embereket szeretnék megszólítani a kampányban”

– tette hozzá Rogán Antal, aki látszólag nincs tisztában a média alapvető feladatával és működésének jellegével (tudniillik a sajtó egyik fő feladta, hogy rajta keresztül a politikusok minél több emberhez eljussanak; persze ezt a Fideszben is jól tudják, különben nem vásárolták volna föl a fél hazai médiát – a szerk.).

Arra az észrevételre, hogy így viszont nem lehet kérdezni a miniszterelnöktől, Rogán elmondta, hogy a minisztériumon keresztül

“minden érdemi kérdésre válaszolnak”.

Az RTL Klub a riport végén hangsúlyozta, hogy a Rogán által elmondottakkal ellentétben az Egyesült Államokban a két nagy párt jelöltjeit újságírók hada követi a kampány során, és elképzelhetetlen lenne, hogy ne tudjanak róla a nagy sajtófelületek, hogy hol és mikor lesz a következő kampányesemény.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »