Roman Pataj: Tomanová képtelen volt Blahovával szembeni ellenszenvét kordában tartani

Roman Pataj: Tomanová képtelen volt Blahovával szembeni ellenszenvét kordában tartani

(…) Tomanová pénteken megvádolta Blahovát, hogy segített egy gyermek elrablásában. Blahová szerepe tényleg ellentmondásos, de nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a törvény oldalán áll. Tomanová viszont olyan módon támadta őt, hogy az amúgy is kellemetlen magánjellegű vitát politizálta. Nem csak hogy még jobban bántotta az ártatlan gyermeket (nyilvánosságra hozta az információkat, ami alapján beazonosíthatták), de úgy tűnik, minden azért tett, ment nem jön ki Blahovával.

Tomanová csak az egyik féltől származó információk alapján vádolta meg őt. Gyorsan ki is derült, hogy ezek az információk pontatlanok voltak.

Ha Tomanovának valóban számítana ennek a gyermeknek a jogainak védelme, akkor először áttanulmányozta volna az ügy leiratát, amit nem tett meg. Ezután lehet, hogy megtette volna, amit megpróbáltak az újságírók. Igyekezett volna nem csak a gyermek apjával beszélni, aki a bírósági döntés ellenére sem adja át gyermekét, mert az állam nem akarja, vagy nem tudja gyakorolni hatalmát.

Beszélt volna az anyával is, aki a bírósági döntések segítségével akarja visszakapni gyermekét.

Mivel úgy tűnik, hogy Tomanová képtelen volt Blahovával szembeni ellenszenvét kordában tartani, elég volt neki az apa verziója, aki Blahovát rossz fényben tüntette fel. Ez nem csak emberileg elfogadhatatlan, de maximálisan szakszerűtlen is. Különös tekintettel a funkciójára.

Mindent meg kellett volna tennie, hogy segítsen a gyermeknek, és hogy megnehezítse a felelőtlen felnőttek életét. Ehelyett nehezíti a gyermek életét hogy bántsa a felnőttet.

dennikn.sk – Roman Pataj: Kto ešte neublížil deťom, nech sa hlási u pani Tomanovej

Nyitókép: pravda.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »