Rónai Egon: Vona Gábor elment a zsidókhoz?

Az egyes hírek szerint valamilyen formában állítólag újraindított letelepedési programról beszélgetett az ATV műsorvezetője a Jobbik szóvivőjével, majd rátértek a párton belüli tisztújítás utáni helyzetre. Itt kerültek szóba a "néppártosodás" olyan ragyogó gyümölcsei, mint például a Spinoza házban tett látogatás vagy a hanukai üdvözlet.

Előbbi kapcsán tette fel Rónai azt a kérdést, amit ha más tesz fel, rögtön kitör az antiszemitázó hisztikórus (ugyanez volt a helyzet Kendével és a szemmel láthatóan zsidó Majtényival):

Fogalmazhatok nyersen, hogy [Vona] elment a zsidókhoz?

Majd, Mirkóczki tiltakozására:

Tudja, hogy mi volt ezzel a baj, hát ez a zsidónegyed kellős közepén egy picike kis helyiség…

Borzasztó szerencsétlen és kifejezetten káros dolog

Nem a fentiekre mondta ezt a Jobbik szóvivője, hanem Toroczkai László közelmúltbeli sajtónyilatkozataira, arra, "ha a párt belső dolgaira tartozó ügyeket, eldöntendő kérdéseket valaki sajtónyilatkozatokkal, üzengetéssel próbál megoldani".

Mirkóczki a műsorban azt mondta, jó lenne házon belül lezárni ezeket a kérdéseket. Szerinte Toroczkai szavai nem kijelentésnek, inkább egyfajta lebegtetésnek foghatók fel, és nagyon reméli, hogy a felfokozott hangulatú kongresszus után mindenki racionálisan végiggondolja a dolgokat, és rájön, hogy az egyetlen érdekük a párt egyben tartása. A Jobbik szóvivője hozzátette: egyedül a Fidesznek lehet érdeke a párt szétszakítása.

Mirkóczki arról is szót ejtett, hogy megérti, ha vannak olyanok, akiknél Vona Gábor némely gesztusa kicsapta a biztosítékot, szerinte Toroczkainál is ez történt, miután a Jobbik volt elnöke ellátogatott a Spinoza Házba a kampány során.

Hírdetés

Ez legyen a legnagyobb baj

A téma Toroczkai azon mondata kapcsán jött elő, hogy "A Jobbik vezetésének szemében a Fidesz maga a Sátán lett, a Momentummal, az LMP-vel, a Spinoza Házzal és a balliberális körökkel viszont nincs semmiféle problémájuk."

Mirkóczki erre azt válaszolta, ez így nem igaz, és érthető, hogy legerősebb ellenzéki pártként ők a kormánnyal állnak a legnagyobb konfliktusban. Így folytatódott a beszélgetés:

– Az, hogy Vona Gábor megtett olyan gesztusokat és lépéseket, amelyek adott esetben néhány embernél kicsapják a biztosítékot, azt én maximálisan megértem.

– Mire gondol?

– Hát például ez a Spinoza házas szereplés mondjuk egy Toroczkai Lászlónak nem tetszett, de ebben…

– Fogalmazhatok nyersen, hogy elment a zsidókhoz?

– Nem, nem, nem, nem, hanem azt, ahogy beállítják, nem tudom, én még nem jártam ott, de ahogy a liberális, a nagyon liberális véleményvezéreknek egy fajta…

– Hát nem így szokták, tudja, hogy nem így szokták beállítani, hát tudja, hogy mi volt ezzel a baj, hát ez a zsidónegyed kellős közepén egy picike kis helyiség.

– Jó, de hát akkor, engem ugyanúgy pellengérre lehet állítani a hanukaüdvözlet aláírásáért, és…

– Szokták is, nem?

– Hát szoktak, de én azt gondolom, hogy ez legyen a Jobbik legnagyobb problémája.

A beszélgetés Jobbikra vonatkozó része 10:30-tól kezdődik:

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239598&hash=07296a5a2f5c88c7&hd=1

Korábban írtuk:

Mirkóczki nem érzékeli azt, hogy a pártszakadás reális forgatókönyv lenne

Sneider szerint személyi ambíciókról szólhat a történet, "Laci egy kicsit erősebb vérmérsékletű politikus"

Toroczkai: súlyos döntések vannak készülőben; leginkább a párt jelenlegi vezetőitől függ a pártszakadás

Jobbikon belüli platform megalapítását vetette fel Toroczkai az Echo TV-ben

Toroczkai: az én lelkemet nem lehet elvenni


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »