Salvini: Kivételes győzelmet arattunk

Salvini: Kivételes győzelmet arattunk

A vasárnapi olaszországi választásokon győztes jobboldali koalíciónak „joga és kötelessége kormányozni”, a Liga pedig kész meghatározni ennek irányát – mondta Matteo Salvini, a radikális jobboldali tömörülés vezetője hétfőn Milánóban.

Olaszok millió bízták meg a Ligát azzal, hogy „megszabadítsa őket a bizonytalanságtól és az instabilitástól”, illetve felelősségre vonja Matteo Renzi korábbi kormányfőt és Brüsszelt – hangsúlyozta Salvini. „Olaszországról az olaszok döntenek” – szögezte le. „Nem Berlin, nem Párizs, nem Brüsszel és nem is a pénzpiacok” – tette hozzá.

A Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség a szavazatok 37 százalékát szerezte meg a választásokon. A dél-olaszországi szavazatokra is számító, ezért a koalícióban magát pusztán Ligának nevező Északi Liga kapta a legnagyobb támogatást (csaknem 18 százalékot), mintegy 4 százalékponttal megelőzve Berlusconi pártját, a Hajrá Olaszországot (Forza Italia). A két párt erőviszonyától függhet a miniszterelnök-jelölt személye.

Az Északi Liga vezetője elmondta: pártja kivételes győzelmet aratott, amely büszkeséggel, örömmel és felelősséggel tölti el.

Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom ellenzéki párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje (Fotó: MTI/EPA/Riccardo Antimiani)

A római parlament legnagyobb önálló pártja a csaknem végleges eredmények szerint a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) lesz, amelynek a szavazatok több mint 32 százalékát sikerült megszereznie.

M5S: Nekünk kellett volna győznünk

Hírdetés

Az Öt Csillag Mozgalmat (M5S) vezető Luigi di Maio hétfőn azt állította, hogy a vasárnapi olaszországi választások eredményei alapján egyedül pártja képviselheti az egész nemzetet, így neki kellene kormányt alakítania.

„Mi képviseljük az egész csizmát, Val D’aostától Szicíliáig” – jelentette ki. A populista, elitellenes, euroszkeptikus pártot vezető politikus szerint a többi tömörülés sikere többnyire lokális volt. Di Maio jelezte: kész bármelyik párttal párbeszédet folytatni.

Renzi távozik a Demokrata Párt éléről

Távozik a balközép Demokrata Párt (PD) éléről Matteo Renzi korábbi olasz kormányfő – jelentette az ANSA hírügynökség hétfőn. A volt miniszterelnök szóvivője azonban nem sokkal később jelezte: nincs tudomása ilyen döntésről. Bár az ANSA szerint az erről szóló értesülést közvetlenül egy párton belüli, megbízható forrás megerősítette, Marco Agnoletti szóvivő közölte: ők nem hallottak róla. A szóvivő egyben elmondta, hogy Renzi 17 órakor sajtótájékoztatót tart.

A jelenleg kormányon lévő PD a múlt vasárnap tartott parlamenti választáson a voksok mintegy 18 százalékát szerezte meg, s ezzel messze elmaradt mind az elitellenes, euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S), mind a jobbközép pártszövetség eredményétől.

Honnan lesz pénz a jobboldal ígéreteire?

A piacokat és a gazdasági szakértőket aggodalommal tölti el a választások végeredménye. „Azok a pártok nyerték meg a szavazást, amelyek megfelelő fedezet nélkül állami többletkiadásokat ígértek az embereknek” – hívta fel a figyelmet Friedrich Heinemann német gazdasági elemző. Ezzel nőtt az állami fizetésképtelenség kockázata. Az Európai Uniónak egyértelművé kell tennie az új kormány számára, hogy Olaszországra is vonatkozik a stabilitási és a növekedési paktum a maga adósságkorlátaival – nyomatékosította Heinemann.

MTI

The post Salvini: Kivételes győzelmet arattunk appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »