Schiffer András: A választók nem egy gengszterfilmre fizettek be

Schiffer András: A választók nem egy gengszterfilmre fizettek be

Nehéz demokráciáról beszélni ott, ahol a hatalom adminisztratív eszközökkel, a Számvevőszék bevetésével próbálja letarolni legerősebb ellenzéki kihívóját. Ha mégis sikerül nekik, az a választás legitimitását is megkérdőjelezi – mondta a Lánchíd Rádió Kulissza című műsorában Schiffer András.

Az egykori LMP-s vezető, ügyvéd a Jobbik helyzetéről és az ÁSZ-eljárás okairól beszélt: mint mondta, a Számvevőszék érthetetlenül gyorsan számolt be a Jobbik 660 milliós bírságáról, jóval azelőtt, hogy azt hivatalosan is kiszabták volna – ezzel pedig kilépett a független intézmény szerepéből, és a politikai játszma része lett.

Schiffer azt is hangsúlyozta, hogy az ÁSZ egy olyan kérdést húzott elő, amivel 27 éven keresztül nem rendeztek érdemben – és a testület sem foglalkozott vele, most viszont jogellenesen használja fegyverként.

A fegyver 1989-es pártfinanszírozási törvény, ami korlátozza, hogy a pártok jogi személytől és külföldi forrásból pénzt vagy dologi jellegű támogatást fogadjanak el – a pártoknak nyújtott kedvezményes szolgáltatásokkal viszont nem foglalkozik.

http://mno.hu/

http://mno.hu/

Ezt a hézagot próbálták Kósa Lajosék betölteni azzal, hogy egy milliárdosra, kimondottan Simicska Lajosra szabott törvénymódosítással betiltották volna a kampányidőszakon kívüli plakátkedvezményeket – emlékeztetett Schiffer.

Hírdetés

„Csakhogy, a kétharmados többséget igényló módosítás nem ment át a parlamenten, így a pártfinanszírozási törvény is maradt a régiben – az ÁSZ viszont mégis úgy jár el, mintha elfogadták volna Kósáék módosítását.”

 A Jobbikra kirótt büntetés így jó eséllyel szabálytalan: az a Számvevőszék egyedülálló jogi helyzete miatt viszont támadni sem lehet. Ez az egyetlen testület, aminek döntése ellen szó szerint nincs bírói jogorvoslat;

egy közúti bírság is több jogi garanciát ad az érintettnek, mint az ÁSZ fellépése

– mondja az ügyvéd, igaz, Lövétei István alkotmányjogász szerint a Jobbik még fordulhat az Alkotmánybírósághoz az ÁSZ-döntés miatt.

Schiffer András emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz-KDNP-nek korábban birtokában volt a kétharmados felhatalmazás, de akkor nem vették elő a pártoknak nyújtott szolgáltatások kérdését. „Akkor még Simicska Lajos a Fidesz házi oligarchájának számított” – fogalmazott az ügyvéd, hozzátéve, hogy Simicska sem a piacról, hanem a kormánypárt jóvoltából gazdagodott meg, az ilyen ügyeket pedig házon belül illene rendezni.

http://mno.hu/

A nyilatkozó szerint jelenleg politikai színezetű bandaháború zajlik, a magyar választók viszont nem egy gengszterfilmre fizettek be szavazatukkal 2010-ben vagy 2014-ben.

Schiffer kérdésre válaszolva megjegyezte, el fog menni a Jobbik pénteki fáklyás tüntetésére, amin egyébként a Momentum, az LMP és az Együtt is részt vesz.

Az ügyvéd attól sem zárkózik el, hogy felkérés esetén elvállalja a Jobbik jogi védelmét – ahogy a most Soros-bérencnek ócsárolt TASZ megbízásából Orbán Viktort is védte a Gyurcsány-kormány rendészeti minisztériumával szemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »