Semjén lobbizott Zaid Naffa testvéreiért

Semjén Zsolt is teljes mellszélességgel kiállt a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott tiszteletbeli jordán konzul testvéreinek honosítása mellett. A Magyar Nemzet az LMP-s Demeter Márta iratbetekintésére hivatkozva írja azt, hogy a KDNP-s miniszterelnök-helyettes nemzetpolitikai érdeknek nevezte a magyar kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Zaid Naffa testvéreinek kérelmét, akik 2014-ben állampolgárságot is kaptak. Egyikük, Tarik Naffa korábban a terrorizmus miatt nemzetközi körözés alatt álló szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon magyar tartózkodási engedélyéért is lobbizott.

„Nincs itt semmilyen nemzetpolitikai érdek: a KSH 2010–2016 közötti adatai a jordán–magyar kereskedelmi mérleg 96 százalékos csökkenését mutatják. Ebből is látszik, hogy egy szűk csoport üzleti érdeke, amely megint csak a magyar kormányhoz és Orbán Viktorhoz vezet. Semjén Zsolt még az igazgatási eljárásba is képest volt beavatkozni csak azért, hogy a Naffa klán több tagja megkapja az állampolgárságot. Amíg a terrorizmus meg a bevándorlás elleni küzdelemről papol az Orbán-kormány, addig a biztonsági kockázatot jelentő Naffák és Orbán Viktorék egyetlen csettintésére tágra nyitja az ország kapuit a magyar állami intézményrendszer bármilyen sötét múltú szereplő és bármilyen bűnöző előtt” – mondta Demeter Márta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »