Senki nem mert megszólalni az andorrai öltözőben

Senki nem mert megszólalni az andorrai öltözőben

„Katasztrofális, nem tudok szebben fogalmazni” – mondta Lang Ádám, a magyar válogatott védője, amikor péntek reggel a DIGI Sport műsorvezetője az Andorrában elszenvedett kudarcról kérdezte. „Rendben, hogy sok új ember volt, meg hogy annyit még nem játszottunk együtt, de nagyon kifogásokat nem lehet keresni, meg

magyarázkodni sem lehet, mert úgy elrontottuk, ahogy volt.

Szerintem egyénileg is mindenki maga alatt teljesített, csapatként sem funkcionáltunk úgy mint egy egységes csapat, mint ami egy évvel korábban az Európa-bajnokságon jellemző volt.”

Kifejtette: a hozzáállás és a vállalkozó kedv is lejjebb volt a szokásosnál.

„Ők nagyon akartak, belőlünk ez hiányzott szerintem.”

Lang az 56. percig volt fent a pályán az Andorra ellen 1-0-ra elveszített meccsen. „Ez így alakult, vállalni kell a felelősséget” – mondta őszintén.

Hírdetés

A 21-szeres válogatott védő a meccs utáni hangulatról így beszélt: „Az öltözőben síri csend volt,

senki nem mert megszólalni, vagy inkább nem is akart, hogy hirtelen felindulásból ne szedjük szét egymást.

A kapitány úr is csöndben járkált, ő is felhívta a figyelmet, hogy csapat vagyunk és ne essünk most egymás torkának. Tényleg kellett egy kis idő, hogy mindenki meg tudja emészteni és tudjunk róla beszélni.” Bernd Storck egyébként nekik nem árulta el, hogy felajánlotta a lemondását.

Állítása szerint válogatottba mindig örömmel, mosollyal jött, de bevallotta: a márciusi, portugálok elleni idegenbeli vb-selejtezőn joggal cserélte le a szövetségi kapitány a félidőben, mert ott nem tudta magát annyira összeszedni, hogy olyan teljesítményt nyújtson, ami elvárható lett volna.

Lang Ádám az előző idényben a francia élvonalban, az újonc Dijonban szerepelt. 19 mérkőzésen szerepelt, a szezon végén egyre kevesebbszer, de bentmaradtak az első osztályban. „Mintha egy kicsit a bizalmat elvesztettem volna, mert kezdtem visszajönni, de nem kaptam meg a lehetőséget.

De nem sértődöm meg, a futball ilyen, minden gyorsan változik, a jövőre koncentrálok.”

Elmondása szerint rá van kényszerítve arra, hogy franciául beszéljen, mivel az öltözőben csak ezt a nyelvet hallja, s egyre jobban megy neki.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »