Sneider szerint politikai megrendelésre döntött az Ab a férfiak nyugdíjazásáról szóló népszavazásról

A Jobbik alelnöke szerint politikai nyomásra született az Alkotmánybíróság (Ab) döntése, amely az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjaztatását támogató népszavazási kezdeményezést.

Sneider Tamás a Jobbik hatvani alapszervezetének nyílt napján hangsúlyozta: az Ab múlt kedden közzétett részletes indoklása is megerősítette pártja korábbi álláspontját, hogy politikai megrendelésre született a népszavazási kezdeményezést elutasító bírósági döntés.

Hírdetés

A jobbikos politikus véleménye szerint az Ab „már eleve be sem fogadhatta volna” a népszavazási javaslat felülvizsgálati kérelmét, több okból sem.

Emlékeztetett: a részletes bírósági indoklásban Stumpf István alkotmánybíró is amellett foglalt állást, hogy az Ab-hez fordulni csak akkor lehet, ha valakit joghátrány, jogsérelem ért. Ez a helyzet a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban fel sem merült, hiszen senki jogát nem sértené, ha a férfiak 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnének – hívta fel a figyelmet.

Sneider Tamás szerint az Ab azért sem foglalkozhatott volna a kérvénnyel, mert az vélelmezéseken alapul. Rámutatott: a kérvényezőktől „átvett” egyik ilyen vélelmezés feltételezte, hogy ha eredményes lenne a népszavazás, akkor a tömegével nyugdíjba vonuló férfiak juttatásai felborítanák az ország költségvetését. A politikus jogi nonszensznek nevezte ezt az érvelést, véleménye szerint az Ab nem védhet meg előre egy még nem létező, nem ismert 2017-es vagy 2018-as költségvetést.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »