Sólyom László felelőssége

Hatvanegy évvel ezelőtt kezdődött a kommunista diktatúra brutalitásának a kezdete, amely során emberek tömegeit ölte meg a Kádár János nevével fémjelezte gyilkos rendszer. Emberek százezreit lehetetlenítették el, tették tönkre és igázták le Kádár pribékjei. A rendszerváltás után azonban a gyilkosok, a kínzótisztek szabadon élhettek anélkül, hogy bárki is felelősségre vonta volna őket. Kísérletek persze voltak a számonkérésre, de az igazságszolgáltatás kerekét nem várt helyről siklatták félre. Egyenesen a Sólyom László vezette Alkotmánybíróságtól kaptak a diktatúra gyilkosai nem várt segítséget, ahol személyesen maga Sólyom László vállalkozott arra, hogy jogilag megakadályozza azt, hogy a sok igazságtalanságra fény derüljön, az áldozatok elégtételt kapjanak. Vajon milyen felelőssége van az ügyben Sólyom Lászlónak, aki maga is a Kádár-rendszer egyik kegyeltje volt? Egyedülálló interjú Zétényi Zsolttal, az egyik felelősségre vonó jogszabály kezdeményezőjétől a Petőfi Népe című napilapban egy olyan kérdésről, amit eddig igyekeztek a szőnyeg alá söpörni.

– Mátsik György, Mansfeld Péter és sokak halálügyésze ma is vígan éli mindennapjait. Nem különös, hogy a szomszédos országokban megtörtént a bűnösök felelősségre vonása, és eközben nálunk a kommunista diktatúra gyilkosai, bűnösei büntetlenül, ágyban, párnák közt haltak meg, vagy esetleg ma is röhögnek a markukba?

– A Mátsik-ügy azért érdekes, mert nagyon kevés hozzá hasonló személy él már, akinek még felvethető a felelőssége. Az 1956 utáni ítéletek amorálisak voltak és sokszor amorális jogszabályok alapján történtek. Megállapítottak bennük – sokszor súlyosan törvénysértően – bizonyos cselekményeket, de még az akkor hatályos jog, büntetőjogi – nem politikai – büntetéskiszabási elvek szerint sem kellett volna halálbüntetést kiszabni miattuk. Az ’56 utáni perekben az elkövetéskori 16 év volt a halálbüntetés korhatára. Kérdés, hogy Mátsik egyetértett-e ezzel vagy sem. Ha nem, akkor miért nem tagadta meg a közreműködését az eljárásban? Lehet ez ellen úgy védekezni, hogy a jogszabályok mögé bújunk, de a jogszerűséget meg kell különböztetni a törvényesség magasabb fogalmától.

– Általában azzal védekeznek, hogy csak utasítást hajtottak végre.

– A korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy az igazságügy akkori irányítása osztályharcos ítélkezést írt elő. Tehát az volt a cél, hogy az osztályellenséget, a fegyveres vagy vezető ellenforradalmárokat a legsúlyosabb büntetéssel sújtsák. Az elsőrendűen párt-, de a belügyi és igazságügyi vezetés is, a főbírák arra sarkallták a bírákat, hogy súlyos ítéletek hozzanak. Ezért a pártállam bíróságai – az ’56-ot követő időszakban – valójában nem tekinthetők független és pártatlan bíróságoknak.

Zétényi Zsolt jogász, a Százak Tanácsának tagja, a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány (NJA) kuratóriumi elnöke (fotó: MTI)

A proletárdiktatúra ellenfeleivel kellett leszámolni, és azon bírák bírói minősége is vitatható, akik ezt a gyilkos szerepet vállalták, hiszen még a látszatára sem törekedtek annak, hogy az elébük állított ember ügyét tárgyilagosan ítéljék meg. Brusznyai Árpád, aki a veszprémi nemzeti bizottmány elnöke volt, megyéjében megakadályozta, hogy vér folyjon, az ottani kommunisták, ávósok neki köszönhették az életüket, mégis kivégezték. Veszélyes dolgot művelt, hiszen bevezette a demokratikus közigazgatást és bebizonyította, hogy a proletárdiktatúrát egy hét alatt át lehet szervezni.

– Az ön nevével fémjelzett lex Zétényi jogszabály a kommunista bűnösök felelősségre vonását szerette volna elérni az 1990-es évek elején. Mai értelemben mi volt a célja?

– A megsértett erkölcsi és jogrend helyreállítását célozta. Továbbá azt, hogy a gyilkosok elítélésében, megbélyegzésében és megbüntetésében mint nemzeti minimumban minden parlamenti erő egyetértsen. A bűnt büntetés kövesse, akár most követték el, akár régen, ha az uralmon volt hatalom megakadályozta a felelősségre vonást. Ezt célozta a törvény. Ez az alkotmányos büntetőjog alaptétele. Semmilyen politikai cél vagy előny szerzése nem vezette az akkori Országgyűlést, amelynek többsége megmentette a törvényhozás becsületét. Az elkövetésükkor bűncselekménynek minősülő cselekményeket az elkövetéskor hatályos büntetésekkel kívánta sújtani, lehetővé – nem kötelezővé – téve a büntetés korlátlan enyhítését, mely utóbbival ma már nem értek egyet.

– Miért vétózta meg ezt a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság?

–  Más volt a véleménye a rendszerváltozás filozófiájáról. A kor politikai-társadalmi viszonyai is közrejátszottak, kevés volt a független és nagyon kevés az olyan ember, aki csak az erkölcsi-jogi meggyőződése alapján cselekedett. Ha így cselekedtek, akkor is súlyosan tévedtek. Az Alkotmánybíróság létrehozásakor, a rendszerváltozás békés jellegéből is következően, nem vették figyelembe a pártállami szerepet és a korábbi kötődéseket. Volt a testületben pártállami megtiport is, de számosan olyan tudós emberek, akik a diktatúrának is köszönhették karrierjüket.

Sólyom László a metrón utazott november elején (forrás: bors.hu)

Az sem szerencsés, ha a pártállami bűncselekmények sorsáról döntő Alkotmánybíróság eljáró tanácsát olyan személy vezeti – s egyben előadó bíró is, Sólyom László –, akinek jelentős a családi kötődése a pártállamhoz: apósa a központi bizottság tagja volt. Akár elfogult egy bíró, akár nem, az elfogulatlanságnak a látszatát is meg kell tartani. Jelentős momentum, hogy a törvény nem a kormány előterjesztése volt – ez nagy hiba. Arra számítottam, hogy ennek s a következő hasonló, általam előterjesztett törvénynek a képviseletét átveszi, nem így történt. Így a politikai jellegű felelősség súlya jobban nehezedett az Alkotmánybíróságra, amelynek formális politikai felelőssége ugyan nem volt, de rendre ilyen jellegű döntéseket hozott.

– Sólyom Lászlónak alkotmányossági kifogásai voltak, holott az ön tervezetét több egyetemi tanár támogatta.

– Az alkotmánybírák az elévülés kérdését az alkotmány fogalmi körében körébe tartozónak ítélték, az elévülés feltételeinek megváltoztatását alkotmányos tilalomba ütközőnek vélték. Az elévülési törvény azonban – így látták a büntetőjogászok – nem volt visszaható hatályú, csak az üldözhetőséget állapította volna meg.

Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke (forrás: nol.hu)

Az önkényuralmi időszak nem vehető figyelembe az önkényuralmi bűncselekmények elévülése szempontjából. A rendszerváltozásnak a fenti, téves nézeten alapuló, legnagyobb hazugsága az volt, hogy nem lehet megbüntetni a kommunista bűnösöket.

– Nemzetközi jogásztekintélyek véleményét is megkérdezte. Ők mit mondtak? 

– Jescheck professzor, a német felelősségre vonási ügyek, a nemzetközi büntetőjog nagy szakértője és Lord Kirkhill, az Európa Tanács emberi jogi bizottságának akkori elnöke szerint – ez utóbbi azt tartotta, akkor is, ha elévülés volt – a diktatúra időszakát nem lehet elévülési időszaknak tekinteni, illetve az eltelt elévülési időt újra meg kell nyitni. Ezzel a logikával, ha egy politikai erő diktatórikusan megragadja a hatalmat és kiirtja az ellenfeleit, majd húsz év múlva megbukik, akkor felkiált: sajnálom, az elévülési idő 15 év volt, lejárt. Lord Kirkhill szerint, mivel nálunk hosszú ideig jelentős tekintetben jogon kívüli állapot volt, ezért újra meg kell nyitni az elévülési időt, ha ilyen súlyos közösség- és nemzetellenes cselekmények történtek. A náci felelősségrevonásban élenjáró Simon Wiesenthalnál is jártunk 1992-ben, Bécsben. Ő azt mondta akkor, egyenlőségjelet téve a náci és kommunista bűnök súlya közé, hogy nem elég virágot vinni az áldozatok sírjára, a bűnösöket meg is kell büntetni. A 2011-es Alaptörvénybe bekerült az el nem évülés fogalma, majd a lex Biszku is jó irányú volt az általunk kitaposott ösvényen 2011-ben, de nagyon későn. Jó tudni, hogy nem sokkal később, 1993-ban ilyen törvényeket hoztak Német­országban, Csehországban, s ez a filozófia érvényesül Lengyelországban is. Ha nem is nagy számban, de voltak felelősségre vonások a kelet-közép-európai térségben még Romániában is.

– Mi történt volna, ha Sólyom Lászlóék nem vétózzák meg a javaslatát?

– Megnyílt volna a felelősségre vonás, a bűnüldözés a nyomozás, a vádemelés és a bírósági eljárás lehetősége. Ne felejtsük el, akkor még élt Marosán György, egyik fő felelőse a megtorlásnak! Ez a latolgatás azonban nem a törvényhozó feladata. Megfelelő személyi és szervezeti feltételek esetén lett volna sikeres és eredményes a felelősségre vonás. Számos, másként meg nem tudható tény tárult volna fel az eljárásokban, a társadalom ismeretei, közösségi tudata is megerősödött volna, különösen akkor, ha valamennyi parlamenti párt egyetértett volna ebben az alapvető erkölcsi és jogi követelményben.

– Ön szerint Sólyom Lászlónak van-e bármilyen morális kötelessége abban, hogy a kommunista gyilkosok büntetlenül maradhattak?

– Igen feltétlenül van ilyen morális felelőssége, sőt az akkori kormánynak is, ha nem is ilyen mértékű. Göncz Árpád szerepe korántsem ekkora, köztársasági elnökként egy vitatott közjogi kérdésben okszerűen fordult az Alkotmány­bírósághoz. Más kérdés, hogy szabadságharcosi múltjával mennyire volt ez összeegyeztethető.

– Mátsikot például feljelentették, de végül elmaradt a felelősségre vonása. Egyetért azzal, hogy Mátsik nem követett el bűncselekményt? 

– Egyáltalán nem. Az ügyészi szakasz formális volt, hiszen az ÁVO vezényelte le az eljárást. A Legfelsőbb Bíróság kimondta ugyan, hogy a büntetőügyben eljáró bíró felelőssége csak akkor vethető fel, ha hivatali kötelességét szándékosan megszegve járt el, és ez a határozatra is kihatással volt – de hát ez a jogállami viszonyok között eljáró bíróra vonatkozik, és nem egy diktatúrára!

– Felelősségre vonhatják-e valaha?

– A Nagy Imre-perben tavaly döntött a Kúria, semmissé nyilvánította a vádlottak elítélését. 1989-ben már felmentették őket, de a felmentő ítélet azt feltételezi, hogy volt egy törvényes eljárás, és utólag azt állapították meg, hogy nem követtek el bűncselekményt. Ám az 1958-as eljárás a Kúria okfejtése szerint és a valóság tükrében is nem tekinthető jogi értelemben büntetőeljárásnak. Ez megnyitja annak a lehetőségét, hogy azok a személyek, akik ilyen döntésekben volta részesek, bűncselekményt követtek el. Aki törvényesnek nem minősíthető eljárásban mások halálát okozza, annak tisztában kell lennie azzal, hogy egy politikai akarat szolgálata a fő elve.  A 95 százalékban kommunista személyekből álló nyomozó szervek, eljárásaik a politika egyenes akaratát közvetítették, politikai igényt elégítettek ki. Ezek bűnöző szervezetek voltak. A jog a bűnöző állam eszköze volt. Az úgynevezett szakembereket – bírói, ügyészi akadémiát végzett embereket is – eszközként használta fel. Nem tartom lehetetlenségnek az ilyen bírák, ügyészek büntetőjogi felelősségre vonásának sikerét sem.

– Mit javasol? Bárki forduljon az ügyben ismét a hatóságokhoz? Ha igen, mivel érveljen?

– A tanácsadástól tartózkodom. Hivatalból üldözendő bűncselekményekről van szó. Az ügyészség kötelessége – ha megvannak az eljárás feltételei – megalapozott eljárás megindítása.

Pataki Tamás

 


Forrás:tortenelemportal.hu
Tovább a cikkre »