Soros György megbocsáthatatlanul szerény volt

Soros György megbocsáthatatlanul szerény volt

Orbán megvásárolta az MSZP vezetőit – Soros György ezt a davosi világgazdasági fórumon elmondott beszédében tudatta a világgal. (Mondja ezt a pénzmogul akkor, amikor éppen Szél Bernadettről derült ki hogy meglehetősen szoros kapcsolat fűzi őt Soros szervezeteihez – mint ahogy számtalan uniós képviselőre igaz ez, pártállástól függetlenül.Vagyis jó bolsevik szokás szerint épp azzal vádaskodik, amit ő maga követ el – és most gondoljunk csak nyugodtan Ujhelyi Istvánra, vagy Niedermüller Péteren keresztül Gyurcsányra.)

De mostani megszólalásával a milliárdos ezúttal megbocsáthatatlanul szerény volt.

Még hogy csak az MSZP-t tartja a markában a Fidesz?

A fenti „tényt” nem Soros mondja először, Juhász Péter szerint is a Fidesz irányítja az MSZP döntéseit, de ezt a nyáron már maga a nolimpiás Fekete-Győr András is kijelentette ezt..

Igaz, az MSZP-s Szanyi Tibor szerint inkább a Momentumot pénzelheti a Fidesz. Ezt Dopeman is megerősítette, de már felvetődött az is, hogy a Momentumot támogató Bojár Gábor is Orbán kottájából játszik. A szocialisták bukott miniszterelnök-jelöltje, Botka László a lemondásakor a fideszes ügynökök aknamunkájának tudta be, hogy akkoriban az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állítanak.

Az ellenszel.hu fejtegetése szerint pedig könnyen elképzelhető, és logikailag is stimmelne, hogy a Fidesz pénzeli az LMP-t. „Miért Fidesz-csicska az LMP és a Momentum?” címmel olvashatunk baloldali blogcikket, na de a HVG viszont arról írt, hogy az Együtt lehet a Fidesz új csicskája.

Az MSZP-s Török Zsolt az egyik közösségi portálon néhány ismerősének azt próbálta bizonygatni, hogy a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíciót valójában a Fidesz és a Jobbik pénzeli, amire rímelt Stumpf András írása, melynek címe: Gyurcsányt a Fidesz pénzeli?

Hírdetés

Az egyik legjobban tüzelő ellenzéki nagyágyú, Bokros Lajos arról értekezett, hogy a Liberálisok, vagyis Fodor Gábor pártja a Fidesz teremtménye, majd nem érte be ennyivel, és mindenkit kiosztott: szerinte a mostani baloldali pártok nagy részét a Fidesz pénzeli.

A felsorolásból nem maradhat ki a Jobbik sem. Vonáék cukisodása és baloldali fordulata előtt számtalanszor lehetett hallani, hogy a Fidesz pénzeli a Jobbikot, de Lendvai Ildikó még a nyáron is arról értekezett a Népszavában, hogy „Fidesz-Jobbik koalíció, mégis?”. De olvashattunk ezzel kapcsolatban olyan véleményt is, hogy Fidesz-Jobbik kormányzás kialakítása a két párt célja.

Egy szó, mint száz: Soros György legfrissebb nyilatkozata szépen beleillik a sorba, ami valószínűleg leképezi a teljes igazságot: az egész magyar politikai palettát csak és kizárólag a Fidesz és személyesen Orbán Viktor pénzeli.

Van még kérdés?

Teveli Zoltán – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »