Soros György megtolta a Teslát

Soros György megtolta a Teslát

A magyar származású, de Amerikában élő dollármilliárdos üzletember alapítványa jelentős összeget invesztált Elon Musk cégébe.

Összesen 35 millió dollárt fektetett Elon Musk cégébe a magyar származású, de Amerikában élő dollármilliárdos üzletember alapítványa, a Soros György alapította Soros Fund Management – írja a Reuters hírügynökség. A cikk szerint a részesedést az alapítvány még az első negyedévben vásárolta, amikor a Teslára óriási nyomás nehezedett.

Az autógyár ugyanis folyamatos problémákkal küzdött, többek között, hogy a Model 3 gyártását nem bírták a megfelelő mértékben felfuttatni.

A Tesla terve, amely szerint az idei első negyedév végére heti ötezer darabot adnak majd el a szériából, egyszerűen befuccsolt. Végül a célt már a félév végére érnék el, korábbi közleményükben pedig jelezték, hogy áprilisban már volt olyan hét, amikor 2270 darab készült a szedánból, és a kettőről három műszakra történő áttéréssel, valamint az új gyártástechnológia meghonosításával ugrásszerű javulást fognak elérni.

A Tesla ígéretei ugyanakkor nem mindenkit hatottak meg, többen is azzal spekuláltak, hogy a vállalat előbb vagy utóbb, de biztosan tőkeemelésre szorul majd.

A mostani hír tehát nem jelent óriási szenzációt, ráadásul a Tesla vezéréről köztudott, hogy kedveli Soros Györgyöt. A Soros Fund Management pedig korábban birtokolt már Tesla-részvényeket, ugyanakkor azokat még tavaly eladta.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »