Soros György: nem maradhatok tovább csendben

Soros György szerint a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza az ő nézeteit.

 

A Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán hétfő reggel megjelent telefoninterjúban a magyar-amerikai nagyvállalkozó elmondta: eddig tartózkodott attól, hogy nyilvánosan kommentálja Orbán Viktor támadásait, ám most úgy érzi meg kell szólalnia, mert félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát.

 

 “Tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani hatalmát” – mondta Soros a Financial Times-nak.

 

Azt mondta: most már az általa támogatott magyarországi civil szervezetek biztonságát félti, miután Orbán Viktor a magyar felderítő szolgálatokkal akarja megfigyeltetni e szervezetek tevékenységét. Az ellene folyó kampány szerinte az ő nézeteinek “szándékos félremagyarázása”, amelynek célja a választók figyelmének elterelése az oktatás és az egészségügy rossz állapotáról.

 

 “Nem maradhatok tovább csendben, mivel attól félek, hogy az a minapi bejelentés, miszerint a magyar hírszerző szolgálatok vizsgálatot kezdenek, felveti annak a veszélyét, hogy nem csupán szervezetek, de egyéni vezetők ellen is üldöztetés indul” – mondta Soros György.

 

A menekültkérdésben elfoglalt álláspontjáról kifejtette: ő egy olyan európai uniós megfeleltetési módszernek a szószólója, amelynek alapján a menekülteket azokba az országokba küldenék, amelyek be akarják őket fogadni, és amelyekben a menekültek is maradni szeretnének. “A lényeg az, hogy ez az elosztás tisztán önkéntes lenne, vagyis ez homlokegyenest ellenkezik azzal, amivel propagandakampányában a magyar kormány engem vádol” – idézi a brit lap a milliárdost.

 

Orbán az, aki átalakult 

 

Orbán Viktorról Soros György azt mondta: amikor támogatta őt, Orbán egy fiatal diákcsoport vezetőjeként az akkor fennálló rezsim ellen szervezkedett, így megérdemelte a támogatást. “Valójában Orbán az, aki átalakult, az akkori rezsim elleni lázadás vezetőjéből egy maffiaállam vezetőjévé” – fogalmazott.

 

Hozzátette: eljött az ideje annak, hogy a többi EU-tagország kormánya erőteljesebb választ adjon arra, ahogy Orbán a civil társadalommal bánik, és foglalkozzon a magyarországi jogállamisággal kapcsolatban felmerült félelmekkel is. Soros György szerint “a jelenlegi magyarországi rezsim túl messzire ment”.

 

Soros György honlapján közlemény is megjelent a nemzeti konzultációs kérdőív cáfolataként, melyben azt írják: a kérdőív csúsztatásokat és hazugságokat tartalmaz, és a magyar kormány képviselői szintén tévesen állítják, hogy Soros György irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Valójában a migrációs válság kezelésére vonatkozó döntéseket az EU tagállamai, intézményei hozzák, ezeknek részese a magyar kormány is – olvasható a közleményben. A kommüniké ezt követően pontról pontra haladva reagál a nemzeti konzultáció állításaira.

 

MTI
borító: Fortune.com

 

The post Soros György: nem maradhatok tovább csendben appeared first on Körkép.sk.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »