Sosem találja ki, kiket szolgált a washingtoni magyar nagykövetségre került kémfőnök

Az Index.hu értesülései szerint a washingtoni magyar nagykövetség misszióvezető-helyettese Hetesy Zsolt lesz.

Hetessy a 2000 és 2007 között a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok idején a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot (NBSZ) főigazgatóként építettet karriert. Később a magyar hírszerzés, az Információs Hivatal élére került, utóbbi tisztséget 2010-ig töltötte be. A Jobbik saját bevallása szerint megdöbbent, amikor értesült a szocialista éra kémfőnökének kinevezéséről. A néppárti ellenzék közleménye szerint a Fidesz által belengettetett elszámoltatásból semmi nem lesz, hiszen az Orbán-kormány

a Gyurcsány-éra egyik újabb „nagy halát” nevezte ki.

Hírdetés

A Jobbik érthetetlennek tartja hogyan kerülhet az egykori szocialisták bizalmi embere az egyik legfontosabb külpolitikai reláció operatív vezetői tisztségébe, különös tekintettel arra, hogy Hetesy semmiféle korábbi diplomáciai tapasztalattal nem rendelkezik. A párt hozzátette, hogy a cinizmus csúcsának érzik azt, hogy

a 2006-ban a saját polgáraira viperával támadó Gyurcsány-kormány bizalmasa, aki akkoriban talán pont a nemzeti oldal szereplőit figyeltette meg, éppen akkor kapott kinevezést, amikor a tíz évvel ezelőtt a demokráciát lábbal tipró kormány ellen fellépő Budaházy Györgyöt és társait a bíróság példátlanul szigorú ítélettel sújtotta.

A jobbikos külpolitikai szakpolitikus, Gyöngyösi Márton szerint a Szijjártó Péter vezette külügy teljes erkölcsi csődjét és a Fidesz valódi, korrupt arcát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a bukott szocialisták és liberálisok olyan prominens személyiségei, mint Dobolyi Alexandra, Kóka János, Eörsi Mátyás, vagy Szent-Iványi István, vagy most Hetesy Zsolt is annak a kormánynak támogatását és szimpátiáját élvezik, mely egykor éppen az ő leváltásuk ígéretével jutott hatalomra.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »