Spöttle: érezhetően gyengül az Iszlám Állam, de teljesen nem lehet felszámolni

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint már érezteti hatását az Iszlám Állam pénzügyi csatornáinak befagyasztása, olajbevételeinek kiiktatása és felső vezetésének likvidálása, de teljesen felszámolni nem lehet.

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy az Iszlám Államnak pénzügyi problémái vannak. Korábban napi kétmillió dollár értékben adtak el csempészett olajat Törökország vagy Jordánia felé, az ottani maffia szervezeteinek. Miután Oroszország lebombázta az olajfinomítókat, felszámolta az Iszlám Állam összes tartálykocsiját, ez megszűnt. Az amerikai hatóságok elkezdték felderíteni és lezárni az Iszlám Állam pénzügyi csatornáit. Mindezek mellett nagyban gyengíti a szervezetet az is, ha sikerül kiiktatni azokat a felső vezetőket, akik Szaddám alatt a hadseregben vagy a titkosszolgálatban töltöttek be magas posztokat. Ők jelentették az Iszlám Állam elitjét, s az utánuk jövők már nem annyira karizmatikusak, kevésbé értenek a harcászathoz, a katonai vezetéshez, a titkosszolgálati munkához.

A legfanatikusabbak biztosan maradnak

Az Iszlám Állam a pénzügyi nehézségek enyhítésére adóemeléseket jelentett be, és csökkenti a katonák fizetését. Az orosz bombázások óta nagyon sok katona – főleg a csecsenek – elmenekült. Ugyanakkor az Afganisztánból, Pakisztánból, Szomáliából érkező legfanatikusabbak, akik nem pénzért, hanem meggyőződésből harcolnak, biztosan maradni fognak, véli a szakértő.

Georg Spöttle szerint is a győzelem éve lesz 2016. Az Iszlám Állam mindenképpen területeket fog veszíteni, ugyanakkor a biztonságpolitikai szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy az Iszlám Állam átalakul egy kisebb, radikálisabb terrorszervezetté, s a szervezetben maradók egyre fanatikusabbak, gyilkosabbak lesznek. Georg Spöttle szerint az Iszlám Államot teljesen nem lehet felszámolni. Lehet, hogy új néven újabb csoportokra fog oszlani Szíriában, Irakban, más közel-keleti országokban és Afrikában. Az elmúlt évszázadok megmutatták, a terrorizmust nem lehet legyőzni.

Aszimmetrikus háború zajlik

Nagyon sok európai nagyvárosban van terrorkészültség, s ez a szilveszteri, újévi ünneplést is beárnyékolja. A biztonságpolitikai szakértő szerint érthető, hogy az emberek félnek, kevesebben mennek el a nyilvános, utcai rendezvényekre. Berlinben, a Brandenburgi kapunál vagy New Yorkban a Times Square-en, ahova máskor szabad volt a belépés, most dupla rendőri ellenőrzést vezettek be, táskát, hátizsákot, palackot, ernyőt nem lehet bevinni, s aki veszélyesnek tűnik, a szövetségi rendőrség azonnal átvizsgálja. Brüsszelben pedig a legmagasabb fokú terrorkészültség van, ezért minden nyílt koncertet, szilveszteri rendezvényt betiltottak.

Georg Spöttle úgy fogalmazott, aszimmetrikus háború zajlik, amely lebénítja Európát. Az országok egyre több engedményt tesznek: leveszik a templomokról a keresztet, az osztálytermekben a feszületet, nem húzzák fel a zászlókat, amelyeken kereszt van, azt pedig különösen felháborítónak tartja Georg Spöttle, hogy Angela Merkel újévi beszédét arabul feliratozzák.

Németországban feszültséget okoz a migránsválság kezelése

Németországban már körvonalazódik, hogy a tartományoknak hogyan kell részt venniük a migránsválság kezelésében. Észak-Rajna-Vesztfália például négymilliárd eurót, a legkisebb, Mecklenburg-Elő-Pomeránia pedig 170 millió eurót kap a probléma kezelésére. Arra a kérdésre, hogy ebből lehet-e feszültség, Georg Spöttle úgy válaszolt: már most látható kisebb politikai feszültség, polgármesterek küldtek nyílt leveleket a kormánynak, és Bajorországban elégedetlenség van amiatt is, mert a Törökországnak adott pénz ellenére sem csökken a migránsáradat.

(Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »