Spöttle: nemcsak Bécs lehet célpont

Spöttle: nemcsak Bécs lehet célpont

Pontosan, név szerint ismerik a hatóságok azokat a személyeket, akik terrorcselekményeket követhetnek el karácsony és szilveszter között európai fővárosokban, de a lekapcsolásuk nem könnyű feladat – mondta az M1 televíziónak nyilatkozó Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő. Arról is beszélt, szerinte jobb megtartani a tömegrendezvényeket, és fokozott ellenőrzések mellett vállalni a kockázatot, mint minden ilyen eseményt lemondani.

A titkosszolgálatok hét emberre szűkítették azoknak a körét, akik felelősek lehetnek a Bécs és az európai fővárosok elleni terrorfenyegetésért – erről Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő beszélt az M1-en.

Csendben mozognak

A hatóságok keresik a feltételezett fenyegetőket, ezt azonban nehezíti, hogy az esetleges támadók a tervezett akció előtt különösen óvatosak. A pontosan, név szerint ismert gyanúsítottak mozgásban vannak, már nem tartózkodnak a bejelentett lakcímeiken – tette hozzá.

Georg Spöttle hangsúlyozta, a keresett személyek nem fognak tömegkommunikációs eszközöket használni, például mobiltelefonokat vagy interneteket. Ha nagyon komolyan készülnek valamire, akkor nyilván megpróbálnak a háttérben maradni, és Európában semmiképpen nem próbálnak egymással kapcsolatba lépni. Egy titkosszolgálatok által elkapott e-mail, sms vagy mobiltelefon-beszélgetés azonnal lebuktathatná őket, a cellainformációk alapján a hatóságok lekapcsolhatnák őket, vagy a tettestársaikat.

Feltételezések szerint ez a hét személy is a Közel-Keleten kapott terrorista kiképzést, és Szíriából vagy Irakból indították őket Európa felé. Azt azonban nem tudni, hogy milyen úton jöttek a kontinensre, gépjárművel vagy a migránsok közé keveredve – mondta.

Nem csak Bécs

Arra a kérdésre, hogy miért épp Bécs a célpont, Georg Spöttle azt válaszolta, Ausztria fővárosában is „megvan az a háttér, hogy nagyon sok muzulmán bevándorló él, sokadik generációs”. Azonban nem csak Bécsben, hanem – mint mondta – Berlinben is kiemelt a terrorkészültség. Különösen a szilveszterre figyelnek, mert például a Brandenburgi kapunál körülbelül egymillió ember szokott minden évben pezsgőt bontani újévkor, és szabadtéri koncerteket is rendeznek. Hozzátette: igazából minden más európai fővárosra is kiadták a magasabb fokú terrorkészültséget.

A brit titkosszolgálattól korábban azt az információ szivárgott ki, hogy fel kell készülni, hogy karácsony és szilveszter között iszlamista terrorakciót követhetnek el valamelyik európai országban. A lehetséges célpont állítólag Bécs, ahol több koncertet is tartanak ezekben a napokban. A tömegrendezvényeket sehol nem halasztják el.

A túlzott biztonsági szigorítások pánikot is okozhat

Georg Spöttle szerint jobb megtartani a tömegrendezvényeket, és fokozott ellenőrzések mellett vállalni a kockázatot, mint minden ilyen eseményt lemondani. Belgium példája a párizsi merényletek után megmutatta, hogy milyen következményekkel jár a teljes tiltás. Az ország szinte napokra megbénult, bezártak az iskolák, a kormányhivatalok, nem voltak koncertek. Egy ilyen helyzet sokkal nagyobb félelmet, sőt pánikot okozhat a lakosság körében, mintha a hatóságok azt mondják, maradjanak a rendezvények, de sokkal több rendőr lesz az utakon, a titkosszolgálatok pedig megsokszorozzák az akcióik számát, jobban odafigyelnek a gyanús személyekre.

Megjegyezte: Bécsben hétfőn két konferencia is volt, amelyeken politikusok, a titkosszolgálatok és a rendőrség képviselői vettek részt, sőt az osztrák államvasutak és más közlekedési társaságok vezetői is, mert feltételezik, hogy ha nem koncerteken, akkor vonaton, buszon, metrón robbanthatnak a terroristák.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »