Stoltenberg: a NATO nem akar újabb konfrontációt Oroszországgal

Stoltenberg: a NATO nem akar újabb konfrontációt Oroszországgal

BRÜSSZEL. A NATO nem akar újabb hidegháborút, nem akar újabb konfrontációt Oroszországgal – jelentette ki Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára Brüsszelben szerdán.

A NATO kétnapos védelmi miniszteri találkozóját megelőzően tartott sajtótájékoztatóján Stoltenberg újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a NATO védelemre berendezkedett katonai szövetség. A hidegháború óta a szövetségesek folyamatosan csökkentették védelmi kiadásaikat, katonai kapacitásukat, ahogy parancsnokságaik számát is. Emellett partnerség kiépítésén dolgoztak Oroszországgal.   

Kiemelte, a Krím 2014-es törvénytelen megszállásával és elcsatolásával és Kelet-Ukrajna destabilizációjával Moszkva megszegte nemzetközi jogi kötelezettségeit. Ezt követően a NATO arányos válaszlépéseket tett, amelynek része, hogy megerősítette katonai jelenlétét a balti államokban. Ennek ellenére a szövetség javítani szeretné kapcsolatát Oroszországgal, és el akar kerülni mindenfajta fegyveres konfliktust. A NATO-nak kiszámíthatónak és határozottnak kell lennie. Továbbra is védelemre kell összpontosítania, és a párbeszédre épülő kapcsolatának erősítésére Moszkvával – húzta alá a főtitkár.   

Stoltenberg tájékoztatása szerint a védelmi miniszterek szerdán várhatóan döntést hoznak a NATO parancsnoki struktúrájának modernizálásáról. A döntés két új parancsnokság létrehozására terjed ki, amelyek Észak-Amerika és Európa között biztosítják a csapatok és katonai eszközök utánpótlását és európai mozgathatóságát. A képességfejlesztés által javul a NATO és a szövetségesek kommunikációs képessége, gyors és hatékony reagálása egy esetleges szükséghelyzet esetén – közölte.   

Egyebek mellett napirendre kerül a védelmi kiadások méltányosabb megosztásának kérdése is, ugyanis a NATO tagjai korábban azt vállalták, hogy a hazai össztermékük legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fogják fordítani. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a tagországoknak többet kell fektetniük védelmi kiadások mellett a képességfejlesztésbe és növelni kell műveletei hozzájárulásukat is a NATO misszióihoz.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »