Stumpf András: Satisfaction

Stumpf András: Satisfaction

Megkezdte európai turnéjának 2018-as szakaszát a Rolling Stones tegnap este Dublinban. A koncertkritikának mára nem nagyon maradt létjogosultsága: bárki megnézheti Youtube-on a nagyobb együttesek koncertjeit. A Stones produkciója is fent volt ma reggelre: telefonos minőségben, de hallgathatóan. Következtetések levonására mindenképpen alkalmasak a felvételek.

A következtetés pedig az, hogy ami egykor, a hetvenes évek elején tényleg „a világ legnagyobb rock and roll zenekara” (world’s greatest rock and roll band) volt, az mára world’s greatest rock and roll branddé vált. Pedig Keith Richards tegnap nagyrészt lefogta, amit minimálisan megkövetelnek a számok, Ron Wood kifejezetten jól játszott magához képest, Jagger is hozta az elvárhatót, ám egy rockbanda sem tud jó lenni, ha a dobos nem jó.

Márpedig Charlie Watts, a legöregebb mind közül, nem bírja az iramot. Amúgy is lassabban kezdik a dalokat, mint ami azoknak jól áll, de szám közben még tovább ereszkedik a tempó, amint az a csatolt Satisfaction-felvételen is hallható. Ez már nem csupán lötyög. Ez már szétfolyt. Ahogy a turné tavalyi állomásainak nagy részén is ez volt a helyzet. Charlie nélkül viszont nem lenne Stones a Stones.

Hírdetés

Ha ennek a körnek vége, bizony tényleg ideje lesz élvezni a nyugdíjas éveket. Hetvenöt fölött nincs abban semmi ciki.

Heti Válasz, No satisfaction

Nyitókép: stonesnews.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »