Szárazabb, de hideg idővel kezdődik a hét

Hétfőn nyugaton és délen valószínű erősen felhős, borongós lesz az ég. Kisebb havazás, hószállingózás is várható. Másutt száraz idő, napsütés ígérkezik. A Dunántúl északi részén több helyen megélénkülhet a délkeleti szél. Éjjel lehűl a levegő, hajnalban –4, –12 fokig süllyed a hőmérséklet. Napközben –2 és +2 fok között alakulnak a maximumok, ugyanakkor az Időkép szerint frontmentes idő lesz.

Kedden csapadékosabb időnk lesz, északon és keleten előbb hó, később inkább havas eső, eső lehet. Dél felől várható szél, helyenként erős, viharos közeli lökések is lehetnek. Majd hasonlóan fagyos hajnal következik, napközben pedig –1, +9 fok valószínű, délnyugaton valamivel enyhébb idő lesz.

Szerdán marad a borongós idő sokfelé esővel, helyenként havas esővel. Napközben néhol, estétől egyre többfelé felerősödik az északnyugatira forduló szél. Kicsivel enyhébb  hajnal következik, –3, +3 fokig csökken a hőmérséklet, napközben +2, +8 fok várható.

Csütörtökre felszakadozik a felhőzet, túlnyomórészt napos idő várható, eleinte kisebb csapadék előfordulhat. Szeles időre kell majd számítani, az északnyugati szél többfelé viharossá fokozódhat. Hajnalban –5, +1, napközben +2, +7 fok közötti maximumok ígérkeznek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »