Száz éve ugrották át az oroszok Caesar felesleges napjait

Száz éve ugrották át az oroszok Caesar felesleges napjait

Külön úton jár ott az élet, írta Oroszország kapcsán immár ikonikussá vált versében a költő Fjodor Tyutcsev. Ezt a tételt és az orosz fejlődés megkésettségét mi sem támasztja alá jobban, mint az időszámítás alakulása. A katolikus világ már jó évszázada áttért a Gergely-naptárra, amikor Nagy Péter 1700-ban Oroszország felzárkóztatásának jegyében a bizánci időszámítás helyett bevezette a Julián-naptárt. Ezt törölte el Lenin, amikor ma száz éve bevezette a Gergely-naptárt.

Az először a VII. században alkalmazott bizánci időszámítás kezdete a világ teremtése, azaz Kr. e. 5509. szeptember 1-je. A napév szerinti időszámításon alapuló Julián-naptár használatát Kr. e. 45-ben Julius Caesar vezette be. Ezt 1582. október 4-én XIII. Gergely pápa az Inter gravissimas kezdetű bullában megújította. Annyiban módosított Szoszigenész rendszerén, hogy a kerek százas évek közül csupán a négyszázzal oszthatókat hagyta meg szökőévnek, így mindig sikerült behozni azt a késést, ami egy évszázad alatt felhalmozódott. A bulla másik fontos rendelkezése a naptár korrekciója volt, így 1582. október 4-ét rögtön 15-e követte, eltűntek tehát a Caesar kora óta felhalmozódott felesleges napok.

A naptárreformot először a katolikus országok vezették be – Magyarország 1587-ben –, a protestáns országok, „pápista ármányt” gyanítva mögötte, csak hosszabb megfontolás után vették át. Ezért választotta a Julián-naptárt a protestáns hatalmakat példának tekintő I. Péter is. Németországban, Svédországban, Dániában csak 1700 körül fogadták el végleg, Anglia 1752-ig habozott. Románia 1919-ben, Görögország 1921-ben, Törökország pedig 1925-ben követte a többi állam példáját.

Nem siették el a döntést az oroszok sem. A fiatal Szovjet-Oroszország – ahogy Lenin fogalmazott, a világ civilizált országait követve – megalakulása első hónapjaiban áttért a világszerte elfogadott Gergely-naptár használatára. Akkorra a Julián-naptár hibája már tizenhárom napra nőtt. Lenin rendeletére 1918. január 31. után így február 14. következett. A hatalom azt is rögzítette, hogy a forradalom évfordulóját eszerint november 7-én ünneplik. A társadalomnak ekkor már a legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy ezzel törődjön. Már mindenkinek „leesett”, hogy mi is történt 1917. október 25-én, s míg az ország egyik fele a polgárháborúba torkolló ellenállást választotta, addig a másik a megújulás jeleként fogadta a szovjetek összes döntését, így a naptárreformot is. Az egyház azonban továbbra is a Julián-naptárt használta és használja ma is. Ezért ünneplik az ortodox karácsonyt január 7-én, az újévet pedig 15-én.

Alig telt el azonban öt év, az emberek még meg sem szokhatták igazán az új időszámítást, újabb radikális változás történt: 1923-ban a jakobinusok mintájára forradalmi naptárt vezettek be. Az időt a forradalomtól számították, a forradalommal kezdődött, a hetek ötnaposak voltak, egy, mindenkinek máskorra eső pihenőnappal, egy hónap pedig hat hétből állt. A cél ezzel a megszakítás nélküli termelési hét megteremtése mellett a társadalom atomizálása, teljes ellenőrzés alá vétele, valamint az Úr napja, a vasárnap elvételével az egyház további háttérbe szorítása volt. Ezen a renden 1931-ben módosítottak, hiszen pihenőnapokra szükség volt, tehát hatnaposak lettek a hetek, és öt hétből állt egy hónap. Mindez 1940-ig tartott, amikor Sztálin elismerte a naptárreform kudarcát, és visszatért a mindenütt szokásos Gergely-naptárhoz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.14.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »