Szemellenzős logika: a jogállamiság kiüresedéséről sírt a külföldi sajtónak a fideszes miniszter

Szemellenzős logika: a jogállamiság kiüresedéséről sírt a külföldi sajtónak a fideszes miniszter

“Ha egy nagy jelentőségű jogi eljárás során megpróbálják a jogállamiság tartalmi követelményeit jogi és politikai érvelésekkel helyettesíteni, akkor a jogállamiság elve paradox módon nem erősödik, hanem kiüresedik”

– Trócsányi László ezt a lengyelekkel szembeni uniós eljárásra utalva mondta az interjúban, és ezzel sikerült annak a renyhe telektulajdonosnak a helyzetébe hoznia magát, aki a kerítésen áthajolva ócsárolja a szomszéd portát, miközben mögötte saját háza és udvara lángokban áll.

Az “alkotmányjogászként aggódó” miniszter ugyanis úgy csinál, mint aki az elmúlt hónapokat egy barlangban töltötte – vagy legalábbis reméli, hogy a nyugati sajtó így tett -, és nem tud a Fidesz által irányított Állami Számvevőszék (ÁSZ) Jobbik ellen indított megsemmisítési kísérletéről.

Ismét a Jobbikot sújtó gigabírsággal foglalkozott a nemzetközi sajtó

A cikk kiemeli, hogy a Jobbiknak 15 nap áll rendelkezésére, hogy befizesse az éves állami támogatásának több mint kétharmadára rúgó, 330 milliós összeget, ami csupán a bírság első tételét jelenti.

Ha van ugyanis olyan dolog, ami kiüresíti a jogállamiság elvét, akkor ez igencsak az, az eljáráshoz fűződő kormánypárti és hivatali attitűd pedig elég szépen tükrözi azt, amit Trócsányi az Európai Bizottsággal kapcsolatban kifogásol.

A fideszes politikus – aki szerint a demokrácia egyik elvi kérdéséről is szó van – drámai hangnemben fogalmazott:

“Milyen mozgásterük van a nép által megválasztott intézményeknek?”

Ő erre úgy válaszolt, hogy az európai polgárok többsége szerint “a nemzeti parlamentek és kormányok keze már annyira meg van kötve, hogy nem tudnak többé szabadon cselekedni”.

Akkor legyünk mi is kellően drámaiak:

Abban a helyzetben, amikor egy kormánypárt mindenféle skrupulus nélkül politikai vendettára használhat egy állami felügyeleti szervet – melynek döntései ellen nincs fellebbezési lehetőség -, és annak segítségével akadályozhatja meg egyetlen valódi kihívójának választási indulását, nagyobb szabadságért sírni nem csak ízléstelen, de súlyosan deformált értékítéletre vall.

Trócsányi szerint ráadásul az Európa összetartásának sem tesz majd jót, “ha egy tagállamot a vádlottak padjára ültetnek”.

E logika mentén adja magát a költői kérdés:

a nemzeti összetartozásnak vajon mennyire tesz jót, ha a legerősebb ellenzéki pártot nem a vádlottak padjára, de egyenesen a villamosszékbe ültetik?

A kézivezérelt ÁSZ féligazságokkal takarózik – A Jobbik újra felpörgeti az adománygyűjtést

Meglehetősen érdekes interjút adott Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék kommunikációs vezetője a Magyar Nemzetnek, melyben sokadik kérdésre sem volt hajlandó tisztázni, miért jutott arra a szervezet, hogy a Jobbik 331 millió forint tiltott támogatást kapott. Eközben a legerősebb ellenzéki párt jelezte: tovább folytatják a 2017 végén megkezdett adománygyűjtésüket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »