Szijjártó: Szélsőségesen bevándorláspárti a Marrákesben elfogadott politikai nyilatkozat

Szijjártó: Szélsőségesen bevándorláspárti a Marrákesben elfogadott politikai nyilatkozat

A szerdán Marrákesben elfogadott politikai nyilatkozat szélsőségesen bevándorláspárti, ellentétes Magyarország érdekeivel, ezért a dokumentumot Magyarország nem fogadta el – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán telefonon az MTI-nek.

Szijjártó Péter elmondta, a több mint egy évtizeddel ezelőtt indított, úgynevezett rabati folyamat letért az eredeti „nyomvonaláról”, hiszen a rabati folyamat célja az volt, hogy európai források észszerű felhasználásával megállítsák az Afrikából Európába tartó migrációs folyamatot.

A miniszter – aki részt vett a szerdai migrációs konferencián – közölte, olyan politikai nyilatkozatot fogadtak el az afrikai és európai országok képviselői, amely egy szélsőségesen bevándorláspárti nyilatkozat, és ahelyett, hogy a migrációs folyamat megállításával foglalkozna, a migráció további „inspirálására” helyezi a hangsúlyt, és új migrációs csatornák kiépítését tűzi ki célul.

„Ez a nyilatkozat teljesen ellentétes Magyarország és Európa érdekeivel” – hangsúlyozta a miniszter, és hozzátette, a szerdai vita is illeszkedik a nemzetközi viták sorába, amelyek riasztó folyamatot vetítenek előre. Mint mondta, az afrikai országok migráció kapcsán kifejtett álláspontja kezd eluralkodni, miközben az európaiak feladják saját érdekeiket. Kifejtette: az afrikai országok álláspontja, hogy a migráció a gazdasági növekedés motorja, a globális jólét alapja, és szervezni, nem pedig megállítani kell a folyamatot.

Hírdetés

Szijjártó Péter úgy látja, az európai országok is – feladva saját polgáraik érdekeit – ezt a szemléletet kezdték magukévá tenni, figyelmen kívül hagyva a biztonsági kockázatokat. „Mi ebben nem leszünk cinkostársak, és határozottan ellene megyünk annak az európai szándéknak, hogy megváltoztassák az európai népesség összetételét” – nyomatékosította a külügyminiszter. Közölte: ebben a folyamatban az európai kultúra és biztonság kiárusítása zajlik, amit Magyarország nem tud támogatni.

A tárcavezető arra szólította fel az európai intézményeket, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokra tekintettel semmiféle elköteleződést ne tegyenek migrációs ügyekben, mert az – véleménye szerint – mélyen antidemokratikus lenne. Meg kell adni az európai embereknek a jogot arra, hogy saját maguk döntsenek arról, hogy mit gondolnak a kontinens jövőjéről – mondta Szijjártó Péter.

MTI

The post Szijjártó: Szélsőségesen bevándorláspárti a Marrákesben elfogadott politikai nyilatkozat appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »