Szilágyi Zsolt: Az RMDSZ újra egy biankó csekket adott a kabinetnek

Az RMDSZ-nek feltételekhez kellett volna kötnie a kormány támogatását, jelentette ki Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.

Szilágyi kifejtette: bár a miniszterelnök személye változott a kormányválságot követően, a kormány tényleges vezetője ugyanaz maradt, Liviu Dragnea személyében. Az EMNP elnöke hozzátette: az RMDSZ újra egy biankó csekket adott a kormánynak, amikor feltételek nélkül támogatta azt, úgy, hogy még a marosvásárhelyi katolikus iskola kérdését sem próbálta rendezni.

„A Néppárt álláspontja világos: ahogy azt néhány nappal korábban is elmondtuk, a kormány támogatását feltételekhez kell kötni. Egyebek mellett rendezni kell az autópályák ügyét, a visszaszolgáltatásokat, a nyelvi jogi és a szimbólumhasználattal kapcsolatos kérdéseket is.

Mindannyiunk számára világos: Erdélyt – az itt élő románokkal és magyarokkal együtt – diszkrimináció éri, amikor megpróbálják gazdaságilag és infrastrukturálisan is ellehetetleníteni. Épp ezért szeretettel várjuk Vasilica Viorica Dăncilă kormányfőt Erdélybe, hogy személyesen is felmérje a régió állapotát”, mondta a Néppárt elnöke a sajtótájékoztató után kiadott közlemény értelmében.

A formáció pontokba foglalta azokat a feltételeket, amelyekhez álláspontjuk szerint a kormány támogatását kötni kellene. Ezek:

Az autonómiaformák megvalósításáról szóló román—magyar párbeszéd beindulása, a január 8-i közös nyilatkozat szellemében;
Az anyanyelvhasználat megfelelő biztosítása a közigazgatásban, valamint az ezt szabályozó törvényes keret kibővítése;

A nemzeti és regionális szimbólumok szabad használatának haladéktalan biztosítása, az ezzel kapcsolatos hatósági zaklatások megszüntetése;
Az egyházi- és közösségi vagyon visszaszolgáltatásának újraindítása és megnyugtató rendezése;

A Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének rendezése;
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetének rendezése;
A Székelyföld gazdasági diszkriminációjának megszüntetése és a régió fejlődésének biztosítása;

A Székelyföldet is érintő észak-erdélyi autópálya mihamarabbi megépítése;
Az igazságügyi törvénycsomag felülvizsgálata és a törvényhozás függetlenségének biztosítása;

Az év elejétől tapasztalható súlyos adó- és pénzügyi zavart okozó törvények módosítása.

Szilágyi elmondta: a feltételek listáját az RMDSZ vezetőségéhez is elküldték. Ugyanakkor az EMNP vezetője kérte az RMDSZ-t, hogy a PSD-vel kötött megállapodás „titkos függelékét” is hozza nyilvánosságra, mert az erről szóló tárgyalás „átláthatóság és feltételek nélkül” történik.

„Sokat elmond, hogy egyik nap az RMDSZ kijelenti, hogy ez a kormányprogram a mezőgazdasági minisztériumban született két sör között, majd másnap megszavazza ezt a programot”, tette hozzá Szilágyi Zsolt. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »