Szocionista életpályamodell: 100 milliós adóssággal tűnt el az MSZP-s szamuráj

Szocionista életpályamodell: 100 milliós adóssággal tűnt el az MSZP-s szamuráj

Papíron semmilyen vagyona, viszont annál több tartozása volt az egy hete nyomtalanul eltűnt önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának. A Bors felkereste a politikus korábbi lakcímét, ahová továbbra is özönlenek a banki levelek.

Január 5-én indult el egy újpalotai lakásból a boltba a 43 éves Sápi Attila, a rövid útra csak egy fekete melegítőt, egy zöld kabátot és egy sportcipőt vett fel.

Sem az iratait, sem a telefonját nem vitte magával, és az autóját is hátrahagyta. Azóta nem adott magáról életjelet a politikus. Eltűnését azonban furcsa módon csak egy hét után jelentették a rendőrségen. Sápi barátai kétségbeesett felhívásokat tettek közzé a Facebookon. Egyikük zárkózott típusként írja le a férfit, akit csak Szamurájnak hívott. A politikus egyik vállán nonfiguratív tetoválás van. Élettársával élt együtt annak lakásában, bár a hivatalos lakcíme Pilisen van. Fia és volt felesége Vácon élnek. Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke halk szavú, segítőkész embernek ismerte a férfit, akit választókörzetében is nagyon kedveltek. Nem láttak rajta olyan jelet, ami aggodalomra adott volna okot.

A cégjegyzék szerint Sápi hivatalos lakcíme tavaly még egy békásmegyeri panellakásban volt. Utolsó, tavaly januári vagyonnyilatkozata szerint a képviselő 40 százalékos tulajdonos volt egy egyszemélyes, adminisztratív szolgáltatást végző kft.-ben, illetve 2011-től 100 százalékos tulajdonos egy biztonsági, magánnyomozással is foglalkozó cégben. Utóbbit 100 millió forintot, illetve 180 napot meghaladó adótartozás miatt tavaly októberben felszámolták.

Sápi nevén egyetlen ingó vagy ingatlan sem szerepel, csak egy 1 millió 850 ezer forintos banki tartozás. Bár bruttó 425 ezret keresett önkormányzati képviselőként, emellett mégis havi 59 ezer forintért vállalt ügyintézői munkát egy cégnél. Élettársát nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatban.

A bulvárlap felkereste a békásmegyeri lakást, ahol az új lakóktól megtudták: az ingatlan Sápi édesanyjáé volt, a férfi és élettársa lakott benne. Tavaly májusban adták el, ezután költöztek előbb Pilisre, majd Újpalotára.

A tulajdonos szerint a bankok levelei továbbra is erre a címre érkeznek, bár Sápi hivatalosan Pilisen lakik. A szomszédok furcsán viselkedő párként jellemezték őket, az élettárs éjszakai ügyeletben is dolgozott.

Korábban írtuk: Eltűnt egy MSZP-s politikus


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »