Szökés Sopronkőhidáról: temetői gödörből húzták elő az életfogytos cigány szökevényt

Üldözői támadástól tartottak, bármelyik sírkő mögül előronthatott volna az életfogytos szökevény, hiszen neki már semmi sem számított. J. Istvánt egy szakadék állította meg. A Borsnak sikerült rekonstruálnia a rablógyilkosságért életfogytiglani börtönre ítélt J. István szökésének főbb mozzanatait.

Információink szerint a 37 éves férfi a sopronkőhidai börtönön belül működő csomagolóműhelyben dolgozott, kihasználta őrei figyelmetlenségét, felugrott egy teherautó csomagterébe, s ott elrejtőzött. A kocsival egészen Sopronig utazott, majd leugrott a mozgó teherautóról. A rendőrség azonban meglehetősen hamar a nyomára akadt.

A Bors megtudta: tíz órán át követték a férfi nyomait kutyával, bozótos, fás területeken, és kertes házak között.

Már éjjel volt, amikor J. István bemászott a Szent Mihály temetőbe és a sírok között próbált meg rejtekhelyet találni. Cikcakkban menekült, hogy a kutya elveszítse a szagát, de nem sikerült neki a manőver. A rendőrök fejlámpákkal loholtak a nyomában. Végül J. csapdába esett. A temető végében áll egy emlékmű, ami egy legalább négy méter mély szakadékban végződik. A rab belecsúszott és onnan nem volt már kiút, a te­metőt körülvevő rendőrök elfogták.

Mint arról beszámoltunk: a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka azonnal belső vizsgálatot indított és öt munkatárs szolgálati viszonyát felfüggesztette. Információink szerint J. István nem játszott össze egyikükkel sem, egyszerűen figyelmetlenség, a szakmai protokoll be nem tartása vezetett az ideig-óráig sikeres szökéshez.

J. István két társával 2012 októberében különös kegyet­lenséggel végzett egy kisnánai 78 éves asszonnyal. A férfi egy rúddal összeverte, majd brutálisan megtaposta az asszonyt, aki a helyszínen elvérzett. J. “szerelme” is részt vett a bűncselekményben, a férfi másik bűntársa pedig szintén szökést kísérelt meg. Megszerezte az őt kísérő rendőrök fegyverét, ám elsütni nem tudta.

J. Istvánt elfogása után visszaszállították a sopronkőhidai fegyházba, elkülönítőbe kerül, három évvel hosszabbítják meg életfogytiglani büntetését, ezért azt legkorábban 25 év múlva vizsgálhatják felül.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »