Szombaton majdnem megismétlődött az olaszliszkai lincselés Sályban

A levelet teljes egészében közöljük:

„Egy ittas egyén elütött egy, az úton sétáló, roma származású embert. Ezen felháborodva a népes rokonság rátámadt a sofőrre, és az autóból kirángatva ütni, rúgni kezdték. Az autóval segítségére siető illető személyre is rátámadtak, de volt annyi lélekjelenléte, hogy magára zárta a járművet, és tolatni kezdett, de az autóban így is jelentős kárt tettek. A Bükkábrányi bánya mentősei érkeztek a helyszínre ahol a kedélyek nem csillapodtak, és a mentősökkel is ordibált a népes rokonság, hiába volt már addigra rendőri jelenlét is. A rendőrség részéről semmilyen rendrakás nem történt, mivel csendben nézték végig a történet végét. A gázoló a verés következtében koponyaalapi törést szenvedett.”

Kerestük kérdéseinkkel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot, de választ egyelőre nem kaptunk. A boon.hu azonban elérte a rendőrség illetékes sajtóreferensét, aki elmondta: a közlekedési baleset miatt a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 69 éves sályi férfival szemben. Az immár gyanúsított férfi november 18-án 17 óra körül Sály belterületén elütött egy gyalogost, akit súlyos sérülésekkel vittek kórházba.

A rendőrség csoportos garázdaságot is megállapított.

„A baleset után kialakult incidens miatt, a hatóság csoportos garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, és ez ügyben már gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy 35 éves sályi férfit”

– tájékoztatta a portált a rendőrségi sajtóreferens. Hozzátette:

„A gyanúsított november 18-án 17 óra után társaival bántalmazott egy helyi férfit, aki korábban elütötte a gyanúsított ismerősét a településen. A bántalmazott sofőr, könnyű sérüléseket szenvedett, illetve a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott…”

A rendőrségi sajtóreferens szerint az olvasó által állítottakkal ellentétben ”a helyszínre rendelt és megfelelő számú rendőri egységek haladéktalanul megtették a szükséges intézkedéseket, illetve felléptek az indulatos csoport tagjaival szemben”. Továbbá megerősítette: a hatóság által indított büntetőeljárások folyamatban vannak.