Tanácsköztársaság és zsidóság

Tanácsköztársaság és zsidóság

99 évvel ezelőtt, 1919. március 21-én kiáltotta ki a Magyar Tanácsköztársaságot egy magyarellenes törpe kisebbség. Köztudott, hogy a bolsevik hatalom vezérkarában elsöprő többségben voltak zsidók, s még alsóbb szinteken is a zsidó nemzetiség egyedei nyüzsögtek. Érdemes megnézni, hogyan fogadta a zsidó sajtó 1919-ben a kommün beköszöntét. Azt is érdemes megnézni, hogy Magyarország szovjet megszállása után mit írt a dicsőségesnek hazudott 133 napról a hivatalos zsidó sajtó.

Az alábbiakban szó szerint fogok idézni zsidó lapokból, de az írásokat csak elvétve, a legszükségesebb esetben fogom kommentálni. Dokumentumok közlése a célom, a dokumentumok ugyanis önmagukért beszélnek.

A hazai zsidóságnak 1919-ben két fontos lapja volt: a Zsidó Szemle és az Egyenlőség. Kezdjük a Zsidó Szemlével.

A Zsidó Szemle kiadója a Magyarországi Cionista Szervezet volt. A lap még az orosz bolsevik forradalom előtt, a februári „polgári forradalom” utáni időszakban nem mulasztotta el felvilágosítani olvasóit, hogy bár Oroszország lakóinak csak 4 százaléka zsidó, mégis a zsidóság „forradalmi részesedése” 29 százalék. (Zsidó Szemle 1919. július 27., 8. o.) Hogy miként tudták ezt ilyen pontoson kiszámolni, nem tudom, de a tény tény marad: a hazai zsidóság egyik fontos lapja a zsidóság forradalmi szerepével büszkélkedett.

A Zsidó Szemle Kun Béláék hatalomra kerülése után, 1919 március végén nevet változtatott: a „Jövőnk” cím alatt az olvasható, hogy „Zsidó társadalmi hetilap”. A Jövőnk első számának címoldalán „Olvasóinkhoz” címmel egész oldalas vezércikk olvasható, amelyet szó szerint közlünk:

A múlt héten kitört nyomdászsztrájk megakadályozott bennünket abban, hogy lapunkat a rendes időben megjelentessük. Közben pedig Magyarországon olyan sorsdöntő politikai események történtek, melyek kihatással kell hogy legyenek a magyarországi zsidó nép jelenére és jövőjére egyaránt. Lapunk összekötő kapocs volt a magyarországi zsidó nép és a külföld zsidósága között, de mindenekelőtt a magyarországi zsidóság érdekeit képviselte. Csak természetes tehát, hogy az ország életére és így az ország zsidóságára hatással volt tényezők hatással voltak lapunkra is.
Magyarországon győzött a proletárforradalom és a hatalmat a proletárdiktatúra vette át. Mi három okból is köszöntjük örömmel a proletárdiktatúrát. Először azért, mert biztos hitünk az, hogy az előbbi kormány alatt országszerte ismétlődött üldöztetéseknek és pogromoknak a proletárdiktatúra erős keze egyszer s mindenkorra véget fog vetni. De örömmel köszöntjük a kommunista világrendet azért is, mert a mi mozgalmunk kezdettől fogva a színtiszta kommunizmus jegyében működött: ami intézményt létesítettünk, a nemzeti alaptól kezdve a gyarmatosításig, kezdettől fogva mind a kommunista rendet szolgálta és a már megszerzett palesztinai zsidó otthon belső struktúrájáról éppen múlt héten határozta el az illetékes faktor, a cionista világkongresszus, hogy a kommunista termelési rend alapján rendezi be.
A mi ősúj-államunkban, a kommunisztikus berendezkedés klasszikus hazájában, a zsidó Palesztinában nem volt és nem lesz magánföldbirtok: minden a közé és a köz gondoskodik a dolgozó egyénekről. A magunk világrendjét köszöntjük tehát akkor, amikor a magyarországi nagy átalakulást kitörő örömmel üdvözöljük.
De köszöntjük az új világrendet azért is, mert azt, amit az eddigi polgári-kapitalista rend és világnézlet nem tudott, vagy nem akart megérteni: a kommunista világfelfogás a maga örök igazságaiból folyó természetességgel azonnal megértett, azt ugyanis, hogy minden népnek, legyen az bármilyen szerencsétlen is, – hacsak külön gazdasági vagy kulturális igényei vannak, joga van a külön igényeknek megfelelő módon berendezkedni. Ez a népek önrendelkezési joga. Az orosz szovjetköztársaság elejétől fogva elismerte az oroszországi zsidó nép önrendelkezési jogát és az államhatalomban a zsidóságot külön zsidó népbiztosok képviselik. A magyar szovjetköztársaság sem tehet másképpen. Nép vagyunk, különálló kulturális és gazdasági igényeink vannak, a kommunista renden belül tehát el kell hogy ismerjék önrendelkezési jogunkat.
Új név alatt, – de a régi és eddig talán nem eléggé hangoztatott alapelveink szolgálatában, – a zsidó népnek a kommunista világrendbe való nevelése, a zsidó népnek saját hazájában, ebbe a termelési rendbe való beilleszkedése szent ügyéért törhetetlenül folytatjuk eddig volt működésünket és fáradozásainkat.
A régi rend megbukott; éljen az új rend, a mi rendünk.
(Jövőnk. Zsidó társadalmi hetilap. 1919. március 30., 1. o.)

Két apró megjegyzést kell tennünk. Mint láttuk, a cionista lap a teljes azonosulás jegyében a zsidóság világrendjét köszöntötte a bolsevizmusban, ugyanakkor önrendelkezési jogot kért a zsidó nép Magyarországon élő halmazának. (A többségi magyarság önrendelkezési jogával a cionisták értelemszerűen nem foglalkoztak.) A szövegben említett „gyarmatosítás” abban az időben sűrűn használt kulcsszó. A zsidók Palesztina meghódítását nevezték annak, ami valóban volt: gyarmatosításnak.

Hogy a cionista lap miként képzelte el a zsidó nép magyarországi osztagának az életét a szovjetizált Magyarországon, az a lap egyik későbbi cikkéből világosan kiderül, de ez már egy másik írás tárgya.

A magyarországi zsidóság legjelentősebb lapját a pesti izraelita hitközség (a Mazsihisz jogelődje) szubvencionálta Egyenlőség volt. A kommün kikiáltása utáni első lapszám címoldalán jelent meg az ünnepi köszöntő, amelyből megtudjuk, hogy a proletárdiktatúrát senki sem tudná lelkesebben üdvözölni, mint a zsidóság:

Mi vagyunk a világtörténelem proletárjai és a világtörténelmen átvonuló földalatti forradalmi láng egy zsidó géniuszban: Leo Trotzkijban csapott föl először isteni erővel, minden eddigi forradalmat megszégyenítő akarattal és tudatossággal.
(Egyenlőség 1919. március 29., 1. o.)

Az Egyenlőség nevezetes cikkét teljes terjedelmében közöljük:

Szükséges megjegyezni, hogy Trockij (de genere Bronstein) nem először szerepelt a zsidó lap hasábjain. Másfél évvel korábban az Egyenlőség „Zsidó fejek” című rovatában mutatta be a bolsevik vezért Magyar Lajos, aki hozsannázó írását e szavakkal zárta:

A történelem legfényesebb lapjára – a békeszerzők és a népbarátok közé – újra odakerült egy zsidó neve. Ki tudja!
Talán ő hozza meg a világnak a békét: Bronstein, az orosz zsidó.
(Magyar Lajos: Troczky, orosz miniszterelnök. Egyenlőség 1917. november 17., 7.o.)

Nagy volt tehát az öröm a honi Izraelben, amikor Kun Béláék átvették a hatalmat. A kommün bukása után persze az Egyenlőség már azt magyarázta, hogy a kommün igazi üldözöttjei a zsidók voltak. Erre majd visszatérünk Kunék bukásának az évfordulóján.

A Horthy-korszakban természetesen nem emlékeztek a zsidó lapok a „dicsőséges” 133 napra. Akkoriban inkább arról cikkeztek, mennyit tett az ellenforradalomért, a nemzeti hadseregért a zsidóság.

A második világháború után, a szovjet megszállás idején a zsidó sajtó természetesen ismét felfedezte a maga világrendjét. A tanácsköztársaság kikiáltásának 30. évfordulóján a zsidó nép ideiglenesen hazánkban állomásozó részének hivatalos lapja veretes cikkben emlékezett a nagy napra. A „30 éve” című írást is szó szerint közöljük:

Az elkövetkező hét legjelentősebb dátuma: március 21-e. Ezen a napon lesz 30. évfordulója a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának. A Szovjetunió után az egész világon Magyarország volt a második, amely megvalósította a proletárdiktatúrát. Lenin útmutatása a Szovjetunió határain túl egyedül Magyarországon talált követésre. A munkásság lerázta magáról a kapitalizmus rabbilincseit és a szabaddá vált két kezével a szegény parasztság béklyóit is szétzúzta. Emlékezetes idők voltak. Még nem álltak a fiatal Tanácsköztársaság előtt a Szovjetuniónak később elért hatalmas eredményei, még nem hatották át az idők ködét világító fénysugárként Lenin nagy tanítása (sic!), de annál becsületesebb és értékesebb most, az utókor szemével visszatekintve megállapítani, hogy a Magyar Tanácsköztársaság, annak vezetői, köztük Rákosi Mátyás, tudták, hogy mit kell cselekedniük, hogy a magyar leigázott dolgozókat felszabadítsák a feudalista-kapitalista erőszak járma alól. Nem az ő személyükön, elgondolásaikon, emberfeletti erőfeszítéseiken múlott, hogy a belföldi reakció a külföldi imperializmus fegyveres támogatásával, az erőszak minden eszközének felhasználásával, hátbatámadta a Magyar Tanácsköztársaságot és annak új korszakot jelentő törekvéseit elfojtotta.
Ez a mai népi demokrácia, amely – Rákosi Mátyás szavai szerint – szintén proletárdiktatúra szovjet formák nélkül, büszkén tekint elődjére, a 30 év előtti Magyar Tanácsköztársaságra. Az akkor elvetett mag évtizedek illegális munkájának gondos ápolása mellett a föld alatt virágzott, fejlődött, s 1945-ben, amikor a dicsőséges Vörös Hadsereg elűzte a hitleri és horthysta bandákat erről a földről, – terebélyes faóriásként teljes életerejével a magasba szökkent, hogy soha többé meg ne hajoljon, meg ne inogjon s hogy újabb és újabb mag hullajtásával megtermékenyítse ezt a földet az emberi szabadság teljessége, a munkásosztály, a parasztság és a haladó értelmiség együttes munkateljesítményének lenyűgözően nagyszerű eredményei számára.
1919. március 21-ének történelmi eseménye, vezéreinek akkori magatartása szolgáljon örök példaképül ebben az országban, ahol a lenini-sztálini elvek és útmutatások a nagy Szovjetunió példamutatása után eljutottak a megvalósulásnak arra az útjára, amelynek egyik első cövekét éppen a Magyar Tanácsköztársaság verte le minden idők örök dicsőségeként.
(30 éve. Új Élet 1949. március 17., 2. o.)

Hírdetés

Ehhez a förtelmesen dagályos szöveghez nem kell hozzáfűzni semmit, csupán egyetlen apróságot emelek ki a cikkből. A nevét nem vállaló szerző szerint az 1919-ben elvetett mag évtizedekig virágzott a föld alatt, majd 1945-ben faóriásként a magasba szökkent. Ilyen marhaságot is csak olyan toll tud papírra vetni, melyet zsidó kéz markol.

Az Új Élet az impresszum szerint „a magyar zsidóság lapja”, kiadója a Magyarországi Izraeliták Országos Irodája volt. Az „Iroda” a Mazsihisz elődjeként működött, akkor is a Síp utcában székelt. Idővel tehát csak a név változott, a tartalom nem.

Az Új Élet nemcsak a kommün évfordulóját ünnepelte lelkesen, néhány hónappal korábban megemlékezett a hazai kommunista párt megalakulásának 30. évfordulójáról is. Ezt a rövid cikket rossz minőségű, de olvasható másolatban közöljük.

Látjuk, a rövid cikk a hazai zsidóság hűségesküje a kommunista hatalom mellett, hiszen a szöveg végén ezt olvassuk:

Emlékezzünk mindazokról (sic!), akik nyílegyenes úton haladtak, soha meg nem alkudtak és hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország végre helyes útra térjen!
(Új Élet 1948. november 25., 2. o.)

Tehát Szamuely, Kun, Korvin Ottó és a többi zsidó gazember „helyes út”-nak hazudott örökségét büszkén vállalta a hazai zsidóság hivatalos lapja.

1959-ben ismét kerek évforduló volt, akkor a tanácsköztársaság negyvenedik szülinapját ünnepelték izraelitáink. Időközben az Új Élet alcíme megváltozott, most már nem „a magyar zsidóság” lapja, hanem a „magyar izraeliták lapja” (mindkét meghatározás ostobaság, hiszen „magyar zsidó” vagy „magyar izraelita” nincs, csak „magyarországi zsidó” vagy „magyarországi izraelita” van). A magyarországi zsidó etnikum hivatalos szervezetének a neve is módosult: Magyar Izraeliták Országos Képviselete Irodája (MIOKI).

Ebben az időben már nem hetente, hanem kéthetente jelent meg az Új Élet, ezért egy cikkben emlékeztek március idusára és a bolsevik puccsra. A cikk eleje 1848-at méltatja röviden, majd így folytatódik:

A társadalmi fejlődés okozta új helyzetben a Magyar Tanácsköztársaság folytatta tovább 1848-49 harcait; olyan államformát teremtett, amely felszabadította a nép döntő többségét és megszüntette a kizsákmányolást. Az akkori külpolitikai helyzetben a Magyar Tanácsköztársaság csak 133 napig tarthatta magát, de hősi példája már akkor megmutatta a világ népeinek, hogy az orosz nép forradalma nem egyedülálló és nem elszigetelt jelenség és alapul szolgált arra, hogy – ha megkésve is – immár legyőzhetetlenül és elbukhatatlanul megszülessék a magyar népi demokrácia, a szocializmust építő magyar társadalom. A mai magyar társadalomban, a dolgozó embereknek, a kisembereknek formális jogok helyett tényleges jogokat adó mai magyar életben ott lüktetnek 1848 és 1919 harcai, küzdelmei is, nagy álmodók, heroikus mártírok vágyait, elképzeléseit valósítja meg most a munkálkodó nép, amikor az új társadalmat építő népek családjában az új, szebb, emberibb élet feltételeit építi. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának negyvenedik évfordulóját a magyar nép nemcsak bensőséges rendezvényekkel, de tettekkel is megünnepli.
Mi zsidó vallású, hazánkat szerető magyarok (sic!), száz- és százezrekkel, milliókkal és milliókkal egyetemben üdvözöljük ezeket az ölelkező dátumokat és azt a tartalmat, amelyet e dátumok rejtenek. A magyar nép szabadságharcai megteremtették a maguk gyümölcsét (sic!), hogy ez a gyümölcs minél dúsabb legyen. Minél dúsabb, minél édesebb – hogy gazdagon táplálja a testet és a lelket…
(Két szabadságharc. Új Élet 1959. március 15., 1. o.)

Ne feledjük: ez a lelkes szöveg akkor íródott, amikor a kádári megtorlás még javában zajlott. Ez az Új Élet firkászát nem érdekelte, számára a Rákosi-éra után az új, kádári világ is édes, dús gyümölcs volt.

Az Új Élet következő lapszámából megtudjuk, hogy zsidaink nemcsak cikkben adóztak Kun Béla és a többi briganti emlékének. Rövid hír az Új Élet következő lapszámából:

Március 20-án délben – a Szakszervezeti Bizottság rendezésében – a BIH, a MIOKI és a KSZB dolgozói összegyűltek a Magyar Zsidóság Házának elöljárósági termében, hogy ünnepélyes keretek között emlékezzenek meg a Magyar Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulójáról. Vörös László nyitotta meg az ünnepséget, majd Sós Endre tartott előadást Irodalmi élet a Magyar Tanácsköztársaságban címmel. Dr. Miklós Marcell három Ady-költeményt szavalt el.
(A Magyar Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulójáról emlékeztek a BIH, MIOKI és KSZB dolgozói. Új Élet 1959. április 1., 5. o.)

A BIH a Budapesti Izraelita Hitközség rövidítése. Hogy mi volt a KSZB, nem tudom. Valószínűleg valami szakszervezeti bizottság.

A fenti szövegek elolvasása után szükséges megjegyezni, hogy a kommunista uralom idején felekezeti lapokban nem volt kötelező ilyen írásokat publikálni. A zsidóság lapja önként, kommunista hittel írta azt, amit írt. Például a katolikus egyház hivatalos hetilapja, az Új Ember nem közölt emlékező cikket sem a kommunista párt megalakulásáról, sem a kommünről. Hogy lássuk az ordító különbséget, két rövid részletet idézek az Új Embernek abból a lapszámából, amely a tanácsköztársaság kikiáltásának 30. évfordulóján jelent meg (Új Ember 1949. március 20, 2. o.).

Gábor Andor (eredeti, ősmagyar neve: Greiner Pinkász) egyik írásában a katolikusokon gúnyolódott, ezért a katolikus hetilaptól méltó választ kapott. A válasz végét közöljük eredetiben:

A katolikus hetilap másik rövid írása a vasárnap szabadságáért emelt szót:

Milyen szellemes ez a megállapítás: „…semmiféle rendezvény nem ér meg egy misét”. Okulhatnának belőle a mai zsidók is.

A zsidó lapokból idézett írások cáfolhatatlanul igazolják, hogy a hazai zsidó etnikum és a magyarországi kommunizmus között szerves kapcsolat volt. Keresztény oldalon a tanácsköztársaság dicsőítésére nincs példa. A magyarok, keresztények ma is azt vallják (még ha más szavakkal is), amit boldog emlékű Prohászka Ottokár püspök így fogalmazott meg 1919 őszén:

Nem kellenek Kunok, akik Khón-okból lettek; nem kell az a világnézet, mely orosz zsidó koponyák vérbajos agyváladéka.

B. – Kuruc.info

Emlékezzünk: az első judeobolsevik horrordiktatúra

133 nap – egy szemérmetes dokumentumfilm Kohn Béláék zsidó terrorjáról

A zsidók nem tűrik, hogy közteret nevezzünk el Tormay Cécile-ről – íme az igazság, amit el akarnak hallgattatni


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »